Így okoskodik a szerető (különösen, ha ő is nős), amikor azt latolgatja, mekkora az esélye, hogy lebuknak:
„Én biztosan nem fogok kilépni a családból. Úgy tűnik, ő sem tervezi. Bár ki tudja… Mindenesetre neki biztosan nem hiányzik, hogy a férje megtudja.”
„Nálam egyszerűbb a helyzet. A feleségem persze rendez majd egy jelenetet pakolással, könnyekkel, meg talán a hetedik felmenőmig elátkoz. De a „bocs, magam sem értem, hogy keveredtem bele” szöveggel talán megúszom. Nem az első eset lenne.”
„De ha őt kapják el, akkor annyi. Én a férje helyében már rég kitettem volna a nőmet az utcára, vagy minimum pokollá tenném az életét.”
A férjek egyébként hasonlóan gondolkodnak. Az elképzeléseikben a lebukott feleség azonnal térdre rogy, és zokogva könyörög: „Hiba volt, csak téged szeretlek, drágám, soha többé nem fordul elő!” Ezután pedig jön a klasszikus vezeklés minden értelemben: fél évig papucshordás, húsleves-főzés és bűnbánó tekintet.
Milyen szép gondolatok! Csakhogy ez egyáltalán nem így működik. Mert a lényeg a következő: ez a fajta „megbánás” csak akkor lép életbe, ha a nő teljesen függ a férjétől – anyagilag, társadalmilag és érzelmileg. Amikor a férfi nélkül csak a sötétség, az éhezés és a teljes megsemmisülés várna rá.
Most pedig nézzük a dolgokat józanul! Vannak közös gyerekeitek? Szereted őket? Tisztességes embernek tartod magad?
Akkor mégis mitől kellene félnie? Hogy kiteszed őt a gyerekekkel együtt az utcára? Megvonod tőlük az anyagi támogatást? Vagy talán peres úton elveszed tőle a gyerekeket?
Ja, és ott a nagy mítosz: „Ki fogom perelni a gyerekeket!” Persze… Több tucatszor hallottam már ezt, még befolyásos, gazdag és jó kapcsolatokkal rendelkező férfiaktól is. És tudod mit? A bírói gyakorlat köszönőviszonyban sincs a fantáziáiddal. A bíróságot egyáltalán nem érdekli, hogy a nő megcsalt. Az elmeállapotáról szóló igazolást pedig hagyd meg a tévésorozatoknak. Nálad nagyobb „pályások” is befürödtek már ezzel.
Szóval mit is veszít a valóságban? A te drága társaságodat? Vagy azt a földöntúli szexet, amiben nagyritkán részesítetted?
„Üdv a valóságban, Neo!”
Nem gondoltál még bele, hogy egy nőt egyáltalán nem vonz az a lehetőség, hogy a „női önmegvalósítást” egy bűnbánó kutya életmódjára cserélje? Az álmaid az esetek többségében csak fantáziák maradnak. Tudod, mi a leggyakoribb forgatókönyv? Nem? Akkor figyeld:
Amikor teli torokból próbálod kioktatni, hogy „hogy tehetett ilyet” és hogy elvileg ő a „gyerekeid anyja”, a drága feleséged csak nyugodtan ennyit kérdez:
– És akkor mi van?
Mint már említettem: a nőnél már minden elő van készítve a rohamodra. A hangneme a nyugodttól a megvetőig terjed majd, és mindent megmagyaráz neked. Elmondja, hogy már rég nem szeret – ahogy te sem őt (amiben ő teljesen biztos). Az orrod alá dörgöli az összes hibádat és minden egyes alkalmat, amikor „próbált” szót érteni veled.
És igazából nem is nagyon tudsz majd vitatkozni, mert – valljuk be – nem egyszer mondta már neked, hogy „romantikára” vágyik, hogy nem érzi magát nőnek melletted, hogy máshogy kellene a szexben, és hogy magányosnak érzi magát.
Ami pedig a szakítást illeti: a döntést már rég meghozta. Szóval ez az ő szemében nem is megcsalás. Már régen (vagy „az eset után”, esetleg „pontosan egy éve, abban a bizonyos pillanatban”) kiszeretett belőled, és eldöntötte, hogy kilép. Jóval azelőtt, hogy találkozott volna „azzal a férfival”.
„Szóval drágám, ehhez a szeretőhöz már semmi közöd. Idegenek vagyunk, a gyerekeket viszem magammal, a bíróságon találkozunk. A vergődésedet meg az ordibálást a megcsalásról és az árulásról pedig oda dugd fel, amivel akkor füleltél, amikor próbáltam neked könyörögni.”
Társadalmi megvetésre számítasz? Háromszor is: „ha-ha-ha!” Pontosan ugyanezt a sztorit fogja mindenkinek előadni. Hogy valójában már régóta idegenek vagytok, ő pedig évekig próbált változtatni és javítani a dolgokon. Hogy rengetegszer szólt és figyelmeztetett – és így tovább.
A poén az, hogy a „jegyzőkönyv kedvéért” ő tényleg figyelmeztetett. Hogy ezt nem bírja tovább, nem érzi magát nőnek melletted, hogy nem mosogatsz, és nem viszed le a szemetet. Te ezt csak a szokásos nyavalygásnak hitted, amit évek óta hallgatsz. Valószínűleg tényleg így is volt, de ezt az életben nem fogod bebizonyítani.
A nő emelt fővel, higgadtan elmondja majd a barátnőinek (akik korábban is biztosan hallottak tőle hideget-meleget rólad), hogy a szakítást már rég elhatározta. A szerető csak arra kellett, hogy végre nőnek érezze magát, de egyébként szívesebben él majd egyedül a gyerekekkel egy jégtáblán, mert még az is jobb, mint EZZEL az emberrel maradni.
Azt hiszed, a barátnők majd elítélik? Ugyan miért? Bárkivel történhetnek dolgok, és ki tudja, náluk mit hoz a jövő. Sokkal kényelmesebb a barátnőjük mellé állni, és azt a narratívát tolni, hogy egy bátor asszony végre kilépett a házasságból, mert a férje levegőnek nézte és nem becsülte meg.
Az, hogy előtte megcsalt, persze „ejnye-bejnye”, de másfelől nézve: ő már úgyis eldöntötte, hogy elmegy, nem? Hogy miért nem szólt előre? Mert a fenének volt kedve a férj hisztijét hallgatni. A történet egyébként kiváló tanulság lesz a saját férjeiknek is: csak hogy ne kényelmesedjenek el túlságosan.
Mit mond majd a gyerekeknek? Bármit! „Elhagyom apátokat, már rég eldöntöttem, csak nem akartam még szólni nektek. Ha felnőttök, majd megértitek.” Az pedig, hogy apa most elmebeteg módjára viselkedik, csak egy újabb bizonyíték számára. A gyerekekkel úgyis mindent lezsíroz, hiszen szinte borítékolható, hogy nála maradnak.
Hogy tetszik ez a forgatókönyv, te igazságtalanul megbántott, árulástól vérző szívű, sértett büszkeségű lovag? Vágyod a bűnbánatát, hogy könyörögjön a bocsánatodért, hogy megalázkodjon előtted, és így enyhítse a fájdalmadat – erre ő rezzenéstelen arccal közli veled, hogy tegyél neki egy szívességet, és állj a „menj a francba” feliratú sor elejére.
A férfi elég hamar rádöbben, hogy egyedül maradt a fájdalmával és a tüskéivel. De ez még csak a lista eleje. Elveszíti a megszokott életét, az önbecsülését, a gyerekeivel töltött estéket és minden mást, ami fontos volt neki. Cserébe csak egy szép nagy agancsot kap, amit mindenki láthat.
Bosszúból rögtön megcsalni? Mi értelme? Technikailag már nem vagytok együtt, őt meg garantáltan hidegen hagyja az egész. És ezt te is pontosan tudod. Sürgősen keresni egy másik nőt és új családot alapítani? Még viccnek is rossz, most egyáltalán nem vagy olyan állapotban.
Azok a sztorik, hogy „lekentem neki egyet, aztán ott hagytam örökre”, többnyire csak olyanok fantáziálása, akik még sosem voltak ilyen helyzetben. Kívülről mindenki okos, és mindenki hősnek hiszi magát.
A férfiak a külvilággal szemben rettenthetetlen harcosok, de a családot a béke szigetének tekintik, így abban a közegben egyáltalán nem tudnak küzdeni.
A férj egyszer csak arra eszmél, hogy a „megcsaltak” érzése másodlagossá válik, és az kerül az első helyre, hogy „elhagyott” (és elvitte a gyerekeket is). Az addigi kényelmes világa romokban hever. És elkezdi keresni a kiutat: hogyan kaphatná vissza a régi életét.
A kőkemény valóság az, hogy kb. tízszer annyian kérdezik, „hogyan szerezzem vissza a feleségem, aki megcsalt”, mint azt, hogy „hogyan felejtsem el, és kezdjek új életet”. Ez nem a férfiak gyengesége miatt van, hanem mert a párkapcsolati pragmatizmusban fényévekkel le vannak maradva a nők mögött.
Amit ezzel mondani akartam:
- Ha egy férjes nővel kezdesz ki, ne ringasd magad abban az illúzióban, hogy ő retteg attól: „úristen, mi lesz, ha a férjem megtudja”.
- Ami pedig a férjeket illeti: nektek sem érdemes olyan fantáziákkal áltatnotok magatokat, hogy „pontosan tudja, hogy ha lebukik, akkor vége a dalnak”.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a valóság általában köszönőviszonyban sincs a saját kútfőből kreált elképzelésekkel.
