A gyártók akkoriban zseniálisan használták ki a minőségi áruk hiányát, az emberek hiszékenységét a reklámokkal szemben, és persze azt a csillapíthatatlan szomjúságot minden iránt, ami „nyugati” vagy legalábbis annak tűnik.
Emlékszel még? Az első ilyen instant csoda a piacunkon a Yupi volt (meg persze a Bolero), ami Chiléből indult világhódító útjára. A koncepció pofonegyszerű volt: a kis tasakban mindössze 15 gramm por lapult, amit másfél liter vízzel kellett feloldani.
Ízekből nem volt hiány, de valljuk be: az összetétel gyakorlatilag mindenhol ugyanaz volt, legfeljebb az aroma és a színezék változott. Az italnak – ahogy most visszagondolok rá – nem sok köze volt a valódi gyümölcshöz. De hát lássuk be, józan paraszti ésszel is belátható: 15 gramm porból 1,5 liter víz hozzáadásával képtelenség telített, gazdag ízt varázsolni. Inkább volt ez színes, cukros víz, de imádtuk.
Annak ellenére, hogy az íze mai fejjel borzalmas volt, az italporok hatalmasat mentek. És ahol kereslet van, ott a kínálat is nő. Így jött képbe egyre több és több italpor gyártó a klasszikus szlogennel: „Csak adj hozzá vizet!”.
Az Invite azzal próbált versenyezni a többiekkel, hogy nagyjából ugyanazért a pénzért már 2 liter italt ígért. A matek egyszerű: ha ugyanannyi porból több lét csinálsz, az íz még hígabb, még jellegtelenebb lesz. De kit érdekelt? A lényeg a mennyiség volt és a neon színek a kancsóban.
Az összetétel persze itt is ugyanaz volt: E-számok serege, tömény kémia és aromák. Sokan már akkoriban is sejtették, hogy ez nem éppen az egészség forrása, ezért nem vették, vagy tiltották a gyerekeket tőle. De minket, gyerekeket ez nem állított meg. Megvettük a tasakot a zsebpénzből, és víz nélkül, a port egyenesen a szánkba öntve ettük meg. Pezsegett, marta a nyelvet, és mindenünk színes lett tőle. Én is csináltam, a feleségemet kérdeztem, ő is tolta… Generációs élmény.
Aztán megjelent a piacon a Zuko. Ez volt az „elit” kategória. A legfinomabb, legsűrűbb italpor. ők úgy döntöttek, nem a spórolásra, hanem az ízre mennek rá: a 25 grammos tasakot „csak” egy liter vízben kellett feloldani. Még rostosnak is tűnt néha!
Érdekesség, hogy a Zuko is Chiléből származik, akárcsak az úttörő Yupi. Persze az összetétele ennek is olyan messze volt a természetestől, mint Makó Jeruzsálemtől, de legalább az illúziója megvolt a gyümölcslének.
De mi a helyzet ezekkel az italokkal most? Az instant italporok fénykora a 90-es évek közepe környékére tehető. Óriási biznisz volt, dollármilliókat hozott a konyhára. Azonban 1995 után az eladások zuhanni kezdtek. Hogy miért? Mert beindult a nagy lejárató kampány a porok ellen. És kik indították? Hát persze, hogy a „valódi” (vagy legalábbis dobozos) gyümölcslevek gyártói, akik rájöttek, hogy ezek a filléres porok elviszik a vevőiket.
Ennek ellenére ezek az italporok nem tűntek el teljesen. A mai napig gyártják őket, és simán beszerezheted őket online webshopokban, sőt, egyes kisboltokban vagy ázsiai diszkontokban a polcok alján még mindig ott figyelnek. Lehet, hogy az összetételen kicsit finomítottak azóta a szigorúbb szabályozások miatt, de ne legyenek illúzióid: ha változott is, nem sokat. A nosztalgia íze még mindig ugyanaz a tömény kémia.
