Ő rögtön kijelentette, hogy mindent, sőt annál is többet, pusztán azért, mert szépnek és vonzónak tartja magát. Nem különösebben leptek meg a szavai. Már rég megfigyeltem, hogy a nők előszeretettel mérik a sikerüket vagy a fontosságukat a külsejük alapján.
Ha egy nő szép, az az ő olvasatában azt jelenti, hogy sikeres, vagy mindenkinél jobban megérdemli a sikert.
Sőt, van, akinek nemcsak a valós külső számít, hanem a „virtuális” is – az, amit a közösségi oldalakon vagy a társkeresőkön hoz létre. A nők gondosan megszerkesztett fotókat töltenek fel, amelyek olykor köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Ez cseppet sem zavarja őket. Számukra a lájkok és a rajongó kommentek igazolják a saját értéküket, és nem számít, hogy a valóság teljesen más.
Hogy mi az, amit szinte egyetlen nő sem képes beismerni?
Ha egy férfi veszi a bátorságot, és azt mondja egy nőnek, hogy nem szép, azonnal elárasztja a kritikák hulláma, függetlenül attól, hogy a férfinak esetleg igaza van.
Még a legkevésbé vonzó, szürke kisegér külsejű nő is biztosan talál olyan érveket a maga javára, amelyekkel megpróbálja meggyőzni a környezetét a saját szépségéről.
Az ismerkedés világában a női külsőnek akkora az értéke, mint a férfi sikerességének. A nők rendkívüli gondot fordítanak a megjelenésükre, és megfigyeltem valamit: elég, ha egy nő egyszer megcsináltat egy profi manikűrt, pedikűrt, vagy egy pazar frizurát és szemöldököt, máris „rákattan” a dologra.

Ezek a kezelések az élete elengedhetetlen részévé válnak, és még ha a külső változás minimális is, a befektetett energia és pénz azt az érzést kelti benne, hogy ő értékes.
Minél vonzóbbnak érzi magát egy nő, annál magasabbak az elvárásai.
Innen erednek az álmok a hercegről, akinek mindenképpen gazdagnak kell lennie, és luxusautóval kell érkeznie, hogy elrepítse őt a fényűző „kastélyába”.
Amíg egy nő vonzónak érzi magát, és úgy látja, hogy felveszi a versenyt másokkal, az élete tele van energiával és tettvággyal. Ám amint észreveszi, hogy a férfiak érdeklődése lankadni kezd, azonnal eluralkodik rajta a félelem – a magánytól és a meg nem valósult álmoktól való rettegés.

Ilyen állapotban szó szerint az első szembejövőhöz is képes hozzámenni, csak hogy megbizonyosodjon róla: valaki még kívánja őt, valaki kész felelősséget vállalni érte és megosztani vele az életét. Ez a forgatókönyv azonban korántsem a legjobb, és az ilyen házasságok finoman szólva is messze állnak az ideálistól.
Hiszen ő hercegről álmodozott, végül pedig kap egy átlagos irodistát, vagy jó esetben egy kisvállalkozót, aki nem kastélyban lakik, hanem egy külvárosi albérletben.
Az édes álmok hamar szertefoszlanak a valóság falán, és csak a beteljesületlen remények keserű utóíze marad. Éppen ebből fakad a férfiakkal szembeni legtöbb elvárás és szemrehányás – hogy miért nem vagy elég sikeres, gazdag és tehetős.
Érdekes módon ezek a nők bele sem gondolnak, hogy egy férfit okosan motiválni is lehetne, hogy valóban elérjen valamit. Bár nekem nem szívem csücske ez a filozófia, de tény, hogy egyes férfiak valóban a szeretett nőből merítenek ihletet, és az ő támogatásának köszönhetően olyan magasságokba jutnak, amilyenekről mások csak álmodhatnak.
Ám az a hölgy, aki fiatalkora óta királynőnek képzeli magát, egyáltalán nem hajlandó várni, vagy energiát fektetni egy férfiba. Az ő ideális világában mindennek magától kellene az ölébe hullania – gyorsan, könnyen és mindenféle idegeskedés nélkül.

Sok nő ráadásul őszintén hiszi, hogy a szépségápolásra fordított minden erőforrását a férfiaknak kell kompenzálniuk.
„Elmentem vele randizni, csinos voltam, kiöltöztem, egy vagyont költöttem sminkre, fodrászra, körmösre, ő meg még a számlát se tudja rendezni? Hát hogy képzeli!?”
De felmerül a kérdés: miért kellene a férfinak megtérítenie azokat a kiadásokat, amelyeket a nő a saját érdekében eszközölt? A randevúban elvileg mindkét fél érdekelt, minden más megközelítésnek pedig kissé tisztességtelen színezete van.
A vonzó nő hisz abban, hogy a férfiak tartoznak neki, és még akkor is, amikor szépsége már hervadni kezd, az utolsó pillanatig gyönyörűnek és elbűvölőnek látja magát. Mi, férfiak pedig csak ülünk és nem értjük: honnan van ezekben a nőkben ennyi öntelt pimaszság és hűvös közöny? Hiába maradt meg a hajdani szépségből mindössze néhány jól sikerült fotó és emlék, ő akkor is szépségnek tartja magát, és csak nagyon kevesen képesek beismerni az ellenkezőjét.
Köszönöm a figyelmet! Ha van mit hozzáfűznöd, írd meg kommentben a gondolataidat!


























