Maguk a készülékek is nagyon érdekesek voltak. Pont akkor kezdődött a CD-k korszaka, és sok hifiben volt több lemezes CD-tár. Emlékszem, köztünk, kortársak között akkoriban ment is egyfajta versengés: az volt a menőbb, akinek a CD-tárjába több lemez fért.
Igen, azoknak az éveknek a hifijei érdekesek voltak – volt bennük minden: CD, rádió, kétkazettás (vagy egykazettás) magnó, némelyikben még lemezjátszó is. Sok modellben volt equalizer, amivel pontosan be lehetett lőni a hangzást. És milyenek voltak a hangfalak! Még a kisebbek is képesek voltak „beremegtetni” egy nagy szobát.
Emlékszem, a sulibulikon eleinte egy Panasonic magnó üvöltött, de később az egyik osztálytársam behozott egy kis AIWA hifit – a hangzás teljesen más dimenzió volt. És persze minden hifihez járt távirányító is – anélkül válthattál számot, állíthattad a hangerőt és sok minden mást, hogy oda kellett volna menned a készülékhez.
A kétezres években a Saturn üzletekben külön termet szenteltek a hifi tornyoknak – mindegyiket meg lehetett hallgatni és ki lehetett próbálni. De nem telt el sok idő, és ezek a készülékek egyszerűen eltűntek. Nem, nem teljesen – a boltokban persze akad pár modell, de azok leginkább elég primitívek. Léteznek audiofil rendszerek is, de ott az árcédula is más, és általában csak rendelésre kaphatók. De mi történt?
Annak, hogy eltűntek a hifi tornyok, több oka is van. Nézzük meg őket sorban.
A számítógépek megjelenése
A számítógépek a kétezres években kezdtek tömegesen elterjedni, velük együtt pedig az mp3 formátumú zene. Igen, azokban az években az internetelérés még drága és lassú volt, de az emberek így is töltöttek le zenéket, és CD-ken vagy egymáshoz átcipelt vinyókon cserélgették azokat. Míg a hifi toronyhoz kazettákat és lemezeket kellett venni, itt a teljes tartalom ingyen volt – akkoriban még nem léteztek zenei streaming-előfizetések, minden zene szabadon elérhető volt.
A legérdekesebb az, hogy míg ma már remek hangrendszereket lehet venni a géphez, azokban az években csak egyszerű hangszórók voltak, az emberek mégis azokon hallgattak zenét, a minőség rovására. A profibbak persze rákötötték a hifijüket a számítógépre, és úgy élvezték a sokkal jobb minőséget.
A gyors internet és a torrentek megjelenésével a zene beszerzése sokkal egyszerűbbé vált – eltűntek az utolsó CD- és kazettaárus bódék is. A fizikai adathordozók korszaka a múlté lett, a hifi tornyokat pedig egy ideig még erősítőként használták, vagy csak puszta nosztalgiából kapcsolták be.
A mobilitás korszaka
Erről az mp3-lejátszók és az okostelefonok „tehetnek”. Emlékszel, amikor az mp3-lejátszók hirtelen népszerűvé váltak? Minden második ember zsebében ott lapult egy lejátszó, amiből zsinór vezetett a füléhez.
Kicsit később megjelentek az okostelefonok is, de a mobilnet még lassú és drága volt – így az emberek inkább a készülék memóriájába vagy SD-kártyára másolták az mp3-akat, és úgy hallgattak zenét.
A döntő fordulatot azonban a Bluetooth-fülesek, az olcsó internet és a zenei streaming szolgáltatások megjelenése hozta el. Az emberek elkezdtek menet közben zenét hallgatni – utazáskor, sétálás közben, edzésen, munkahelyen. Míg régen betettük a kedvenc lemezünket, leültünk a hifi elé és hallgattuk, addig a zenei mobilitás oda vezetett, hogy egyszerűbbé vált fülhallgatóval zenét hallgatni.
És egyébként is, sokak számára a zene már csak háttérzaj lett – szóljon valami, csak hogy ne legyen csend.
Egyéb problémák
A modern zenéhez nincs szükség bonyolult hangrendszerre. Sőt, mostanában népszerűek a mono hangszórók, amelyekben nincs is sztereó hangzás. A fiataloknak ez már nem is hiányzik – a „tuc-tuc-tuc” szólhat akár a vasalóból is. Ráadásul az emberek zenei ízlése is nagyon eltérő lett: míg régen a családok együtt hallgattak zenét, ma már egyszerűbb, ha mindenki felteszi a saját fülhallgatóját, és csak azt élvezi, ami neki tetszik.
Ide sorolhatjuk világunk túlzott médiatúlsúlyát is. Úgy 15 évvel ezelőtt még divat volt a jó hangrendszerrel ellátott házimozi. Mára azonban minden a látvány felé tolódott el – míg régen a hanggal hódítottak, most a minőségi képpel, különösen, ha a tévé vagy a monitor 4K-ban vagy annál nagyobb felbontásban játszik le. Az emberek többsége mégiscsak vizuális típus, és azokban az években a hifi torony pont a vizuális tartalom hiányát pótolta. Mondhatjuk, hogy a zenehallgatás megszűnt eseménynek lenni, és háttérzajjá silányult – még a menet közbeni, fülhallgatós zenehallgatás sem teszi lehetővé a folyamat teljes átélését.
De azért maradtak még zenerajongók, akik számára a zenehallgatás valódi szertartás. Milyen jó érzés kivenni a bakelitet a borítóból és ráhelyezni a lejátszó tányérjára, és ugyanez igaz a CD-kre és a kazettákra is. A zene elkötelezett hívei drága és csúcsminőségű berendezéseket használnak, de hallgatnak digitális formátumokat is, például FLAC-et. Egy jó hangrendszer vagyonokba kerül, de cserébe kiváló minőséget nyújt. Néhány rajongó a meleg, csöves hangzásra esküszik – persze ez szubjektív, de akkor is.
Egyébként a gyártók manapság úgynevezett soundbarokat kínálnak a tévék mellé – ezek a kompakt, kisméretű hangeszközök nagyon jó hangminőséget képesek produkálni. A számítógépes hangfalakról nem is beszélve – ezek a legkülönfélébb kivitelben kaphatók.
És neked volt hifi tornyod? Írd meg kommentben!
