Négyszáz méterhez közelítő konténerszállítók és olyan olajszállító tartályhajók, amelyek egyetlen út alatt annyi nyersanyagot képesek megmozgatni, ami felér egy egész ország kitermelésével.
Bármilyen hosszú hajótestet képesek vagyunk összehegeszteni, ki tudjuk számítani a feszültségeket, be tudjuk szerelni a szükséges teljesítményű motorokat, és képesek vagyunk több százezer tonnás tömegeket irányítani.
Mégis van egy furcsa tény. A modern kor legnagyobb hajói nem törekednek arra, hogy a „történelem legnagyobbjaivá” váljanak. A méretük egy bizonyos tartományon belül mozog, és ez nem a véletlen műve, hanem a fizika következménye.
Először is tudnod kell, hogy amikor egy hajó mérete nő, a térfogata gyorsabban gyarapszik, mint a felülete, a hajótestre nehezedő terhelés pedig gyorsabban nő, mint a szilárdsága. Ez a négyzet-köb törvény átka. A hajótest valójában egy hosszú gerenda, amely folyamatosan meghajlik a hullámokon. A hullámok azonban nem nőnek együtt a hajóval. Azok ugyanolyanok maradnak, miközben a fémben ébredő feszültség egyre nő.
Ennek ellensúlyozására meg kell erősíteni a szerkezetet, több acélt kell beépíteni és növelni kell a tömeget. De a tömeg növelése megint csak növeli a terhelést. Kialakul egy ördögi kör, ahol minden egyes plusz méter hosszúság minden szempontból egyre drágábbá válik.
Ezért műszaki szempontból azt, hogy mekkora az elvileg megépíthető legnagyobb hajó, nem az acél szilárdsága vagy a motorok teljesítménye határozza meg, hanem az óceáni hullámok hossza és a gravitáció.
Amíg a hajótest rövidebb a jellegzetes óceáni hullámoknál, viszonylag lágyan „fekszik” a vízen. Ám amikor a hajó hossza összemérhetővé válik az uralkodó hosszú óceáni hullámokéval (ez több száz méter nagyságrendű), vagy meghaladja azokat, a hajótest óriási gerendaként kezd viselkedni, amely ciklikus hajlításnak van kitéve.
Tehát az elméleti határ valahol az egy kilométeres hossz környékén húzódik. Ennél nagyobbat csak olyan masszív szerkezet árán lehetne építeni, hogy a hajó közlekedési értelemben megszűnne hajó lenni, és úszó platformmá válna.
Ha viszont elvonatkoztatunk a „hajó mint közlekedő jármű” gondolatától, és egyszerűen csak egy úszó objektumot nézünk, akkor szinte nincs határ. Építhetünk több kilométer hosszú szerkezetet is, a fizika ezt lehetővé teszi.
De ez már nem hajó lenne, hanem mesterséges sziget, amely a hullámjáráshoz, a horgonyzó rendszerekhez és a korlátozott mozgékonysághoz kötött. A határ a „legnagyobb hajó” és az „úszó infrastruktúra” között pontosan ott húzódik, ahol az óceáni közlekedés megszűnik az elsődleges funkciónak lenni.
Ebben az értelemben a fizika egyértelmű választ ad: a maximális méretű hajó az, amelyik még képes szabadon hajózni a tengeren. Bármit, ami ennél nagyobb, már nincs értelme hajónak nevezni.
Ugyanakkor még a történelemből ismert óriásoknak sem volt különösebb gyakorlati hasznuk, inkább a maximalizmus miatt épültek. Itt is érdemes megjegyezni valamit.
Az intuitív elgondolás mindig egyszerű volt. Ha nagyobb a hajó, több a rakomány, és olcsóbb az egy tonnára jutó szállítási költség. Ez a logika a méretnövelés első lépéseinél működik is. De aztán belép a képbe a fizika, ami nem lineárisan viselkedik.
A méretek növekedésével azonban nő a hajó nedvesített felülete, és ezzel együtt a súrlódási ellenállás is. Egyre erőteljesebb hullámrendszert hoz létre, így az energiát nem az előrehaladásra, hanem a víz túrására fordítja. Egyre erősebb motorokra és nagyobb hajócsavarokra van szükség, miközben a hatékonyság egyre lassabban nő.
Egy bizonyos ponton a többlettonnatartalom már nem termeli ki a többletüzemanyag árát. A hajó túl naggyá válik ahhoz, hogy energetikailag kifizetődő legyen.
Még ha figyelmen kívül is hagyjuk a gazdaságosságot, ott marad a Föld geometriája. A tengereknek, szorosoknak, csatornáknak és kikötőknek véges méreteik vannak. Minél nagyobb a hajó, annál kisebb a mozgástere.
Nő a merülés, romlik a manőverezőképesség, nő a tehetetlenség. A hajó csak a feltételek egy szűk tartományában működik hatékonyan. Az ideális forgatókönyvtől való bármilyen eltérés veszteségessé teszi.
A mérnöki tudomány elérte azt az optimális pontot, ahol a fizika, a gazdaság és a földrajz találkozott. A további növekedés bár lehetséges, de már nem hoz több nyereséget, és a hajót egyre inkább úszó szigetté változtatja.
