Ha a terv megvalósul, a projekt az 1970-es évek végi állapothoz képest 10%-kal növeli majd a Föld erdőborítottságát.

A kezdeményezés hivatalos neve Három Északi Régió Véderdő-program, de gyakrabban csak Nagy Zöld Falnak hívják. A projektet a talajerózió és a homoklerakódások elleni küzdelemre találták ki, amelyek az 1950-es évek óta felerősödtek a nagyszabású urbanizáció és a mezőgazdasági területek terjeszkedése miatt.
Ezek a változások tovább súlyosbították a régió amúgy is száraz éghajlatát, ami kedvezett a gyakori homokviharok kialakulásának. A viharok elhordják a termékeny talajréteget, homokkal borítják be a földeket, és szennyezik a városok – köztük Peking – levegőjét.

Észak-Kína már az urbanizáció előtt is száraz volt: a Himalája úgynevezett „esőárnyékot” vet a mongol határ térségére, korlátozva ezzel a csapadék mennyiségét. Pont emiatt olyan hatalmas a Góbi és a Takla-Makán sivatag: együtt mintegy 1,6 millió négyzetkilométert foglalnak el, ami csak alig valamivel kisebb Alaszka területénél.
Tavaly a hatóságok bejelentették, hogy befejezték a Takla-Makán növényzettel való „bekerítését”, ami segített stabilizálni a homokdűnéket, és az 1949-es nagyjából 10%-ról mára több mint 25%-ra növelte az ország erdőborítottságát. 2050-re a zöld sáv hosszának el kell érnie a 4500 kilométert.
A projekt hatékonysága azonban továbbra is vita tárgyát képezi. Egyes kutatások a homokviharok gyakoriságának csökkenésére utalnak, míg mások ezt inkább éghajlati tényezőkkel magyarázzák. Köztudott, hogy a sivatagok tovább terjeszkednek: egyedül a Góbi évente mintegy 3600 négyzetkilométernyi kínai legelőt nyel el.

A kritikusok felhívják a figyelmet a telepített fák alacsony túlélési arányára: hatalmas területeket ültettek be mindössze egy-két fafajjal – főleg nyárfával és fűzfával –, ami sebezhetővé teszi őket a betegségekkel szemben, semmissé téve a faültetésbe fektetett óriási erőfeszítéseket.
2000-ben Ninghszia tartományban egy fertőző betegség miatt egyszerre egymilliárd nyárfa pusztult el – ha az ültetvények összetétele változatosabb lett volna, a kórokozók nem terjedtek volna ilyen gyorsan fáról-fára.
A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a túl száraz területeken történő faültetés a talajvíz kimerüléséhez, sőt az elsivatagosodás újabb hullámához vezethet. „Az emberek megrohanták a természetes homokdűnéket és a Góbit, hogy fákat ültessenek, ami a talajnedvesség és a talajvízszint drasztikus csökkenését okozta. Valójában egyes területeken ez akár fel is gyorsíthatja az elsivatagosodást” – jegyezte meg Hszian Hszüe, a Kínai Tudományos Akadémia szakértője.

A környezetvédők azt javasolják, hogy inkább az őshonos növényfajokra és az ökoszisztémák természetes helyreállítására kellene helyezni a hangsúlyt. A viták ellenére azonban a kínai tapasztalat inspirációként szolgált Afrika számára is, ahol jelenleg saját „Nagy Zöld Faluk” épül: ez egy 8000 kilométeres zöld sáv Szenegáltól Dzsibutiig, amelynek célja a Szahara terjeszkedésének megállítása.
























