Luxusvillák a szárazföldön és a vízen, medencék, gyógyfürdők, fitneszközpontok és éttermek a legjobb séfekkel – ez és még sok más várja majd az új rekreációs komplexum vendégeit. Csakhogy ez nem Egyiptomban nyílik, ami a Vörös-tenger fő turisztikai célpontja, és nem is Izraelben vagy Jordániában, amelyeknek ha kicsi is, de van kijáratuk a tengerhez, hanem Szaúd-Arábiában, a régió egyik legkonzervatívabb és legpatriarchálisabb muszlim országában.
Pedig pont Szaúd-Arábiának van a leghosszabb partszakasza az egész Vörös-tengeren, több mint ezerötszáz kilométer, ami gyakorlatilag az egész keleti részt lefedi. Ennek ellenére egészen a közelmúltig ebben a közel-keleti országban egyáltalán nem létezett semmilyen üdülő-infrastruktúra. Hogy lehet ez: van tenger, méghozzá Vörös-tenger, de üdülőhely nincs? Járjunk utána.
Hogy megvizsgáljuk a jelenlegi helyzetet a szaúd-arábiai tengerparti nyaralásokkal kapcsolatban, Dzsiddába utazunk, az ország második legnépesebb városába, amely egyben a Vörös-tenger legnagyobb városa is. Dzsidda csaknem 50 kilométer hosszan nyúlik el a tengerparton, és ez a hossz csak tovább növekszik, miközben a város „szélessége”, a parttól a sivatag felé haladva, nem haladja meg a tíz kilométert. Más szóval, a szaúdiak pontosan tisztában vannak az „első sor” értékével, és inkább ott telepednek le, mint a végtelen homoktenger közepén. De mi értelme a tenger közelségének – leszámítva a festői kilátást és a hűsítő szelet –, ha itt amúgy sem lehet fürdeni a tengerben, vagy akár csak napozni a parton?
Hihetetlen, de tény: egész Dzsiddában gyakorlatilag nincsenek a számunkra megszokott értelemben vett tengerparti üdülőhelyek. Partvonal persze van, vannak sétányok a tenger mentén, parkok és terek pázsittal és padokkal, néha pedig csak üres telkek, de a strandoláshoz szükséges infrastruktúra hiányzik. Se napozóágyak, se napernyők, se főttkukorica-árusok…
Aki pedig mégis fürdeni merészel, arra a legjobb esetben is ferde szemmel néznek, de sokkal valószínűbb, hogy feljelentik a rendőrségen, aminek a következményeit nehéz megjósolni. A tipikus tengerparti kikapcsolódás Dzsiddában bokáig érő vízben való sétálást jelent, de sokkal gyakrabban csak sima időtöltést a parton.
Bár azt mondani, hogy egyáltalán nincsenek üdülőhelyek, azért nem lenne helyes. Vannak, de kizárólag magánjellegűek, fix belépődíjjal, ráadásul három oldalról körbekerítve, hogy a nyaralók – akiknek többsége expat vagy vendégmunkás, azaz más országokból származó bérmunkás – fedetlen testrészeit ne láthassák a helyiek. Egy ismerősöm szerint, aki körülbelül 30 dollárt fizetett egy ilyen magánstrandon való pihenésért, a látvány nem sokban különbözik a hasonló egyiptomi vagy emírségekbeli helyektől. Más kérdés, hogy ott is, és amott is rengeteg nyilvános strand van, ahol a turisták szabadon napozhatnak és fürödhetnek, Szaúd-Arábiában viszont ez nem megengedett. Legalábbis egyelőre.
De persze a közel-keleti ország lakóitól sem idegenek az emberi dolgok: a szaúdiak is szeretnek a tengernél pihenni, és ezt rendszeresen meg is teszik. Sőt, azt mondanám, hogy gyakorlatilag ugyanúgy csinálják, mint bármely más ország – beleértve a nyugatiakat is – lakói, leszámítva a tengerben való fürdést, na meg persze a vetkőzést. Vagyis étellel-itallal, játékokkal és egyéb holmikkal vonulnak ki a partra, letelepednek összecsukható székekre vagy szőnyegekre – ez afféle tisztelgés a keleti hagyományok előtt –, ülnek, beszélgetnek, eszegetnek és egyszerűen jól érzik magukat.
Általánosságban elmondható, hogy az elmúlt években, Mohamed bin Szalmán koronaherceg hatalomra kerülése óta Szaúd-Arábia rohamos léptekkel indult el a liberalizáció útján. Az országban erősen korlátozták az iszlám törvények betartását felügyelő vallási rendőrség tevékenységét, mozik nyíltak, aktívan szerveznek különféle zenei fesztiválokat és sporteseményeket, a nőknek megengedték, hogy ne takarják el az arcukat, sőt, fejkendő nélkül is utcára léphetnek, a legtöbb kávézóban és étteremben pedig megszüntették a családok és az egyedülálló férfiak számára elkülönített zónákat. Ki tudja, ilyen tempóban talán belátható időn belül megjelennek Szaúd-Arábiában a megfelelő infrastruktúrával ellátott nyilvános strandok is.
Egyelőre azonban ez az infrastruktúra mint olyan, hiányzik. A magunkkal hozott dolgokon kívüli szórakozás kimerül abban, hogy megetetjük és megsimogatjuk a macskákat, amelyek hatalmas számban élnek Szaúd-Arábiában. Dzsidda számomra hirtelen a világ egyik „legmacskásabb” városaként mutatkozott be, amely a bajszos lakók számát tekintve még Isztambullal is vetekszik. A történelmi központ legalábbis valósággal hemzseg a macskáktól. De mint kiderült, a tengerparton is sokan tartanak ügyeletet, valamilyen finom falatra várva.
Annál is inkább, mivel sok nyaraló itt igen alaposan áll hozzá az ételkészítéshez és az azt követő lakomához, mint például az a pakisztáni társaság, amelyik a parton telepedett le, közvetlenül a felüljáró alatt, ahonnan le is fotóztam őket.
De ebben az esetben nem is ez a furcsa, elvégre a természetjárás és a grillezés a családdal és barátokkal nálunk is széles körben elterjedt. Ahogy észrevehető, sok társaság, aki a tengerpartra jött pihenni, nem a homokon vagy a füvön (már ha van) helyezkedik el, hanem közvetlenül a járdán. Ez maximálisan szokatlanul néz ki. Ugyanakkor Szaúd-Arábia ebben a kérdésben egyáltalán nem egyedülálló. Valami hasonlót láttam néhány évvel ezelőtt Iránban is, ahol gyakran még a forgalmas autópályák melletti járdákon is piknikeznek. És figyelembe véve az iszlám hagyományok szigorú betartását Iránban, feltételezhető, hogy a tengerparti pihenés ott is hasonlóan néz ki.
Nos, Szaúd-Arábiában van a tengerparti pihenésnek még egy változata: kocsival lehajtani a partra, és… ki sem szállni belőle. Emiatt itt egyes strandok úgy néznek ki, mint valami rögtönzött parkolók.
Ha mégsem akarnak a kocsiban ülni, vagy a társaság több autóval érkezett, akkor szorosan egymás mellé parkolnak, kialakítva egyfajta saját kis zugot, és ott terítik le a szőnyeget.
Az alábbi képen pedig egy társaság közvetlenül egy „torkolaton” helyezkedett el, egy kis „limán” közepén. Érdekes lenne tudni: elviekben milyen érvek szólhatnak egy ilyen piknikhelyszín kiválasztása mellett? Miért nem mennek inkább valami parkba, vagy legalább egy pálmafa alá?
A parkoló-strand után az utam során Dzsiddában egy pusztaság-part következett, tele mindenféle építési szerkezetekkel, szeméttel és egyéb oda nem illő dolgokkal. Lehetséges, hogy a területet megtisztították valami nagyszabású építkezés számára, de a munkálatokat végül nem kezdték el. Már csak azért sem, mert szabad partszakaszban Dzsiddában biztosan nincs hiány. Egy stranddal több vagy kevesebb, mit számít.
Ezután következik a legérdekesebb rész: egy teljes értékű, rendezett sétány a tenger mentén, amely Dzsiddában több tíz kilométer hosszan húzódik. Mellesleg itt van a legzsúfoltabb szakasz: a tenger ezen a helyen egy kis öblöt alkot, amelynek túlpartján még 1983-ban megépült a világ legmagasabb szökőkútja, amely nem kevesebb mint 260 méter magasra lövelli a vizet. Sokan korán érkeznek ide, hogy elfoglalják a legjobb helyeket a nézelődéshez. Én igazság szerint nem láttam működés közben a szökőkutat, mivel ideje volt visszatérnem a szállodába. Egyébként a part felé menet láttam a szintén Dzsiddában található világ legmagasabb zászlórúdját is (171 méter), de sétám idején a zászló itt is le volt eresztve.
A tenger menti kerítés, amely ezen a helyen kezdődik, végighúzódik egész Dzsiddán, és csak a városhatáron túl kezdődik a magánüdülők kis zónája. A város határain belül a legjobb esetben is csak valamiféle strandutánzatok vannak, amelyeket azonban nem teljes értékű fürdésre szántak, hanem csak arra, hogy mezítláb sétáljunk a vízben.
Bár esténként itt is nagy a tömeg: egyesek sétálni jönnek a rakpartra, mások pedig üldögélni a parton az összecsukható székeiken vagy a szőnyegükön. És megint csak: sokan a szőnyegüket nem a fűre terítik, hanem közvetlenül a betonjárdára.
Ez a látvány egyáltalán nem tűnne furcsának, ha nem lenne a közelben a tenger. Nálunk Budapesten jó időben pontosan ugyanígy néznek ki a parkok pázsitjai. De hát Dzsiddában ott a tenger, ráadásul az egyik legmelegebb és legfestőibb…
De mit lehet tenni, a helyi hagyományok nem teszik lehetővé sem a tengerparti nyaralást, sem a túl lenge öltözetet, sem a nyilvános pucérkodást. A helyi tradíciók és vallási normák újabb bizonyítéka, hogy számos nyilvános helyen, így a strandokon is, mobil rekeszek találhatók legurítható imaszőnyegekkel. Ezek még azokban az időkben jelentek meg, amikor az élet az országban naponta ötször megállt, és a lakosság nagy része abbahagyta a munkát és egyéb teendőit, hogy elvégezze a namazt (a kötelező napi ötszöri imát). Őszintén szólva egyszer sem láttam, hogy bárki használta volna ezeket a szőnyegeket, de így vagy úgy, a mai napig ezek helyettesítik a napernyőket és napozóágyakat Dzsidda strandjain.
Aznap vagy öt kilométert sétáltam a dzsiddai rakparton, talán többet is, és a séta végéhez közeledve elgondolkodtam: miféle tengerparti séta ez, ha magában a tengerben nemcsak fürdeni nem lehet, de még a kezemet sem márthatom a vízbe? A tenger menti kerítés végeláthatatlan szalagként húzódott… De a vágy, hogy megérintsem a Vörös-tengert, túl nagy volt. Így egy adott pillanatban elhatároztam, hogy átmászom a kerítésen, de amint átvetettem az egyik lábamat, azonnal fülsiketítő sípszó hallatszott. Kiderült, hogy egy pár méterrel arrébb széken ülő őr fújt a sípjába. Nem zárom ki, hogy ő is a vallási rendőrség képviselője volt. Gesztusokkal jelezte, hogy jobb nem átmászni a kerítésen. Így aztán aznap nem érintettem meg a Vörös-tengert.
Csak egy macskának sikerült átjutnia a „túloldalra”. Úgy tűnik, Szaúd-Arábia ezen nyávogó lakói bizonyos kérdésekben kiterjesztett jogokat élveznek. Nos, szaúdi tengerparti sétánk ezzel a végéhez ért. Nincs kizárva, hogy a cikkben leírt állapotok hamarosan a történelem részévé válnak, és Szaúd-Arábiában is megjelennek a modern üdülőhelyek és a népszerű nyilvános strandok, akárcsak a szomszédos Emírségekben vagy Egyiptomban.
Egyelőre az első üdülőhelyek a szigeteken nyíltak meg, de ki tudja, talán a jövőben a szárazföldön is fejlődésnek indul a strand-infrastruktúra. Hiszen a Vörös-tenger mellett Szaúd-Arábiának a Perzsa-öbölhöz is van kijárata, vagyis potenciálisan minden esélye megvan arra, hogy a Közel-Kelet egyik legnépszerűbb üdülőhelyévé váljon. Hogy él-e ezzel a lehetőséggel vagy sem, azt majd az idő eldönti.
U.i.: És utószó gyanánt. Szaúd-Arábiát elhagyva a repülőgép ablakából megpillantottam a Dzsidda-tornyot, egy épülő felhőkarcolót, amely jó eséllyel a világ legmagasabb épülete lesz, és elsőként lépi át az egy kilométeres magasságot. A torony még 2018-ban elérte a 65. emeletet (a tervek szerint összesen 168 lesz), de aztán az építkezés több mint öt évre leállt, és csak nemrég indult újra. A torony távolsága a tengerparttól néhány száz méter, és mellesleg pont ezen a helyen található több zárt üdülőhely is. Így nem kizárt, hogy 2028-ra, amikorra a Dzsidda-torony építését be kell fejezni, már itt lesz az egész Közel-Kelet legnagyobb üdülőközpontja.
Mára ennyit a szaúd-arábiai tengerparti nyaralásról. Köszönöm, hogy végigolvastad. Remélem, érdekes volt!
