5-10 nagy világnyelven beszélnének, emellett pedig több tucat kisebben. A helyiek több különálló vallást követnének, és a legkülönfélébb hagyományokkal rendelkeznének.
A cigányok sorsa valójában nem túl irigylésre méltó. A második világháború idején, akárcsak a zsidók, ők is népirtás áldozatai lettek. Még csak nem is másod-, hanem harmadrendű emberekként bántak velük, gyakorlatilag élő szemétnek tekintették őket – teljesen feleslegesnek, sőt veszélyesnek.
A harcok végeztével azonban létrejött a zsidó állam, Izrael, amelynek lakói később rendszeresen kárpótlást kaptak Németországtól mindazokért a szörnyűségekért, amelyeket nekik és rokonaiknak el kellett viselniük a második világháború alatt.
Cigány állam viszont nem jött létre, és a hitleri Németország tetteitől szenvedő cigányok – érthető okokból – semmilyen kárpótlást nem kaptak, mivel egyszerűen nem volt hová küldeni azt.
Itt nehéz bárkit is hibáztatni azért, hogy a cigány állam végül nem jött létre. A cigány nép történelme során mindig is a nomád életmód volt a jellemző. Igaz, a történelemben volt egy szemléletes példa a cigány államhoz hasonló próbálkozásra.
A Velencei Köztársaság dokumentumai szerint Korfu szigetén (ez ma Görögország területe) 1375-től létezett a Feudum Acinganorum, vagyis magyarul a Cigánybirtok. Ez a „birtok” bizonyos számú közösségből állt, amelyek meghatározott belső önállósággal rendelkeztek.
Így például minden közösségnek saját bírósága volt, amely rendszerint cigánybárókból állt, és jogában állt bármilyen ítéletet meghozni – akár halálosat is. A lakosság nagy része pedig mindenféle kézművességgel és kovácsmesterséggel foglalkozott.
A Feudum Acinganorum nevű cigány „ország” a 19. század elejéig állt fenn. Aztán a Velencei Köztársaság elbukott, Korfu szigete pedig először Franciaországhoz, majd Oroszországhoz és Törökországhoz került, végül pedig teljesen Angliáé lett. Mindazonáltal egy ilyen, mondjuk ki bátran, teljes értékű cigány állam példája – amely letelepedett, törvényhozó és bírói hatalmi szervekkel rendelkezett – valóban egyedülálló!
Jóval később, a 20. század 20-as és 30-as éveiben történt még egy kísérlet arra, hogy a cigányokat letelepedésre ösztönözzék, és szocialista nézeteket oltsanak beléjük. Ezúttal a szovjetek láttak munkához, és ahogy sejtheted, a tervek grandiózusak voltak. A cigányoknak termelőszövetkezeteket (kolhozokat) és állami gazdaságokat szerveztek, mindenféle, a földműveléshez szükséges szakmára tanították őket, és lakhatást adtak nekik.
Összességében az ötlet jónak tűnt, csakhogy minden kísérlet, hogy a cigányokat hozzáigazítsák az átlagos szovjet paraszt életéhez, kudarcot vallott. A cigányok elfogadták a szovjet hatóságok feléjük irányuló reformjait, tanultak, sőt becsületesen próbáltak dolgozni is.
A hagyományos életmódot, a kultúrát és az évszázadok alatt kialakult szokásokat azonban nem lehet olyan könnyen elfelejteni és kiirtani. Ráadásul a cigányok nem akarták elveszíteni nemzeti jellegzetességeiket sem. Ezért a Szovjetunió minden próbálkozása, hogy a cigányokat egy konkrét helyhez kösse, sikertelenül zárult.
Aztán jött a háború, és míg a szovjet hatóságok legalább próbálták megőrizni a cigányokat mint etnikumot, egyszerűen megtanítva őket „szovjet embernek” lenni, addig a fasiszta Németország teljesen ellentétes utat választott: a cigányok népként való kiirtását.
Heinrich Himmler SS-Reichsführer véleménye szerint a cigányok a „felsőbbrendű ember” alatti legalacsonyabb rendű fajhoz tartoztak, akiknek nem szabad szaporodniuk. 1936-ban a nácik hivatalosan megfosztották a cigányokat minden polgári joguktól, és megtiltották nekik a németekkel való házasságkötést. De ez még csak a baj egyik fele volt.
A folytatás még rosszabb volt. A cigányokat, akárcsak a zsidókat, elkezdték összefogdosni és speciális táborokba zárni, 1938-ban pedig, szintén Himmler kezdeményezésére, tömeges sterilizációnak vetették alá őket. A következő lépés a népírtás, illetve a szadista orvosi kísérletekhez való „kiválogatás” volt. Ebben egyébként Németország nem volt egyedül. Ezekben a borzalmas tettekben Horvátország is támogatta őket.
A nácik által a második világháború alatt meggyilkolt cigányok pontos száma ismeretlen. De még a legszerényebb becslések szerint is 200 ezer és 1,5 millió fő közé tehető a számuk.
Ami viszont ezután történt, az szerintem még szörnyűbb. Míg a zsidó holokausztról gyakorlatilag mindenki tud, és a világközösség minden létező módon elítéli és megveti a fasiszta Németország tetteit, addig a cigányirtás ténye valahogy elsikkadt – csendben és észrevétlenül, mintha meg sem történt volna. Az érintettek pedig nemhogy nem kapták meg méltó büntetésüket, de hosszú és teljesen gondtalan életet éltek le.
Így például Eva Justin, aki a háború alatt a Gestapo melletti Kriminálbiológiai Intézetben szolgált, egy olyan kutatást végzett, amelynek célja annak bizonyítása volt, hogy a cigányok képtelenek beilleszkedni az európai társadalomba.
Kísérleti alanynak Justin 41 gyermeket és 1 kamaszt választott ki, akik vegyes német-cigány származásúak voltak, és gyerekkoruk óta a cigány közegen kívül nevelkedtek.
A kísérlet végén valamennyi résztvevőt (mármint a gyerekeket) Auschwitzba küldték, és egy sor embertelen kísérlet után megölték őket. Maga Eva Justin viszont filozófiai doktori címet szerzett, és szinte haláláig gyermekpszichológusként dolgozott Németországban. A következtetéseket vond le magad…
És még valami. Lehet, hogy a cigányok szerették volna megbüntetni bántalmazóikat, csakhogy a politikai önszerveződés és az értelmes civilizált társadalom hiánya miatt nem tudnak panaszt tenni vagy követelésekkel előállni. Ráadásul, ahogy már mondtam, hová küldjék a kárpótlást, ha ezeket a követeléseket sikeresen elbírálnák?
Egyébként nem kell azt hinni, hogy a modern világban ezt a kérdést félvállról veszik. Egyszerűen egyelőre senki sem érti, hogyan keltsék fel a cigányok érdeklődését egy saját ország létrehozására, és ezáltal a letelepedett életmód iránt. Bár próbálkozások voltak.
Így 1971-ben Londonban összegyűlt a történelem első Cigány Világkongresszusa. 1990-ben a IV. Cigány Világkongresszus Serockban (Lengyelország) felvetette a náci népirtás áldozatainak és leszármazottaiknak járó kárpótlás kérdését. És ez még csak a kezdet volt.
2012-ben a belgrádi VIII. Cigány Kongresszuson döntés született arról, hogy távlatilag törekedni fognak egy Cigány Nemzetállam létrehozására. A Kongresszus keretében elfogadták a nemzetközi cigány útlevél mintáját és a pénzegységet – a lavorót. Kicsivel korábban pedig kiválasztották a közös cigány zászlót és himnuszt is. Így hát, majdnem sikerült…
Még egy kicsi, és a cigányoknak lett volna saját országuk zászlóval, útlevéllel és nemzeti valutával. Ám egy ponton minden félresiklott: akadtak, akik elégedetlenek voltak az ilyen változásokkal, és a VIII. Kongresszus idején komoly szakadás történt.
Azok, akik nem értettek egyet a fenti döntésekkel, illegitimnek nyilvánították azokat, és elutasították a Cigány Állam ilyen formában történő létrehozásának ötletét.
Hogy mi késztette őket erre, az a mai napig rejtély marad. Talán egyesek féltek attól, hogy elveszítik önazonosságukat, a vándorló nép egyediségét, és olyanná válnak, „mint mindenki más”. Talán tényleg az vezérelte őket, hogy nem akartak beleegyezni a letelepedésbe… nem tudni.
Mindez azonban újfent megerősíti, hogy a cigány ország létrehozásának ötlete a közeljövőben még egész biztosan csak ötlet marad. Valószínűleg addig, amíg a cigányok el nem döntik, hogy tényleg ezt akarják.
