30–35 éves korig anyuval élni – „ma è normale!”
Magyarországon 25–27 éves korra már kínos a szülőkkel élni, különösen a nagyvárosokban. Olaszországban viszont a felnőtt gyerekek – a lányokat is beleértve – nyugodtan otthon laknak 30–35 éves korukig, és ez senkit sem botránkoztat meg.
Az európai statisztikák szerint a 18–34 éves fiatal olaszok mintegy 70%-a továbbra is a szüleivel él; Olaszország esetében konkrétan azt mondják, hogy a 18–34 éves fiatalok „kétharmada” még mindig otthon lakik.
Innen ered a híres mammoni kifejezés is – felnőtt fiúk (és valójában lányok), akik jobban szeretik a kényelmet és anyu főztjét, mint a szabadságot.
Egy magyar nő számára, akit a „saját lakásba menekülés minden áron” vágya hajt, ez szinte gyerekesnek tűnik. Egy olasz nő számára viszont ez egy módja annak, hogy ne fizessen ki feleslegesen 1000–1200 eurót egy egyszobás római albérletre, és nyugodtan gyűjtsön a jelzáloghitelre, vagy beutazza a világot.
Közösségi lakhatás (co-living) a „saját minigarzon hitelre” helyett.
A magyar álom: venni egy saját – még ha aprócska is – lakást, gyakran 20–30 éves hitelre.
A 30 év alatti olasz fiataloknál ez egyre kevésbé álom, és egyre inkább fejfájás: a bérleti díjak Milánóban, Rómában és Bolognában az egekbe szöknek. Ezért a millenniumi és Z-generációs lányok egyre gyakrabban választják a következőket:
- co-living – nagy lakások vagy házak, ahol mindenki egy szobát bérel, a konyha és a nappali pedig közös;
- „all inclusive” bérleti forma: a bérleti díj tartalmazza a rezsit, az internetet, néha még a takarítást is.
Az olasz média már arról ír, hogy a 40 év alattiak számára a drága bérleti díjak miatt a co-living vált az „új normává”.
Ugyanaz az albérlet 20 éven át.
Magyarországon az albérlet valami átmeneti dolog: „kibírjuk pár évig, aztán felvesszük a hitelt”.
Olaszországban rengeteg nő él nyugodtan évtizedekig ugyanabban a bérelt lakásban. Az ország egyébként is kevéssé mobilis: évente csak 2% változtat lakóhelyet. Ez az egyik legalacsonyabb arány az OECD-n belül.
Klasszikus eset:
- egy lány a barátnőjével bérel egy kétszobás lakást Bolognában;
- aztán férjhez megy, a barátnője is férjhez megy, egyikük a férjéhez költözik, a másik pedig ott marad a lakásban;
- a szerződést egyszerűen meghosszabbítják, a tulajdonos ritkán változik, az otthon pedig ugyanaz marad.
Egy magyar nő számára ez a „saját fészek” hiányának tűnik. Egy olasz nőnek viszont stabilitás a hitel-béklyó nélkül.
Hosszan enni és sokat ücsörögni a friss levegőn.
Egy olasz nő (nem Milánóban, hanem inkább vidéken – Reggio Emiliában, Bariban, Calabriában) a lassú élet érzésével él:
- az ebéd szent dolog: másfél óra egy tányér tésztára, második fogásra, kávéra. Sok üzlet és iroda a kisvárosokban a mai napig bezár az ebédszünetre (pausa pranzo);
- riposo – nappali pihenő: a kisvárosokban az élet tényleg megáll 13 és 16 óra között;
- vasárnaponként „semmit sem csinálni” teljesen normális: családi ebéd, séta a tengerparton, fagylaltozás.
A magyar nők gyakran bűntudatot éreznek, ha egy hétvége „csak úgy” eltelik.
Aperitivo az étteremben a konyhai baráti összejövetelek helyett.
Az olasz nők tömegesen élnek az aperitivo varázsával, ahelyett, hogy vendégségbe hívnának embereket:
- Milánóban, Torinóban, Veronában minden bár meghirdeti az aperitivót 18-tól 21 óráig;
- 8–12 euróért kapsz egy pohár Spritzet, Negroni sbagliatót vagy egyszerű alkoholmentes koktélt, és hozzáférést a svédasztalhoz: tészták, rágcsálnivalók, olajbogyó, focaccia.
Van egy íratlan szabály is, miszerint a barátnők fontosabbak a pasiknál.
Fehér falak, csempe és minimális dekoráció.
A magyar nőknek az elmúlt évtizedben a skandináv vagy neoklasszikus stílusú otthonosság állt közel a szívükhöz: színek, textíliák, dekoráció, poszterek, gyertyák, „hogy jól mutasson a fotókon”. Egy tipikus olasz lakás (főleg az albérlet) szinte mindig régi járólapos (terrazzo, terrakotta vagy kerámia), valamint:
- fehér falak;
- minimális bútorzat: asztal, székek, kanapé, ágy, pár szekrény;
- dekoráció: pár családi fotó és egy szentkép/naptár a konyhában.
A kulcs a fény, a levegő és az erkély (legyen bár keskeny, de utcára néző, egy cserép bazsalikommal). Egy magyar nőnek ez „félkész felújításnak, üresnek, hidegnek” tűnik.
Divat: egy jó táska nyolc „elmegy” kategóriás helyett.
Míg egy magyar nő hozzászokott ahhoz az elképzeléshez, hogy „minden szezonban új ruhatárat állítson össze”, addig az olasz nő gyakran hosszú távra játszik:
- egy jó márkájú bőrtáska;
- egy pár minőségi bőrcipő;
- egyszerű ruha és farmer, amit a Zarában vagy egy kis butikban vett.
A római adatok szerint egy farmer átlagára 60–65 euró, egy nyári ruháé a fast fashion üzletekben körülbelül 30 euró. Igaz, a város szélén mindig vannak outlet centerek, ahol 50–90% kedvezmény van minden márkás holmira.
Olaszországban létezik egy íratlan szabály: 30 felett egy nőnek kicsit visszafogottabban, strukturáltabban és „felnőttesen nőiesebben” kell öltözködnie, mint a 20-as éveiben. Ez nem tilalom, hanem kulturális kód.
Tipikus átmenet:
30 éves korig:
- rövidnadrág, miniszoknya;
- élénk színek (fukszia, türkiz);
- dekoltált felsők;
- csípőnadrág;
- rengeteg kiegészítő;
- fast fashion (Zara, Bershka, Stradivarius).
30 éves kor után:
- palazzo nadrág, egyenes szárú, magas derekú farmer;
- blézerek (különösen oversize Armani-stílus);
- viszkóz és selyem blúzok;
- közepes méretű bőrtáskák;
- valódi bőrcipő (Tod’s, Geox, Pura Lopez);
- semleges színek: bézs, fekete, törtfehér, tengerészkék.
A legtöbb olasz mainstream márka és divatház nem teszi nyilvánosan közzé, hogy mely országokban gyártják az adott kollekciót, különösen, ha alvállalkozásról vagy kiszervezésről van szó.
Munka és gyerek: kevés, későn, és nehéz összeegyeztetni.
2024-ben Olaszországban körülbelül 370 ezer gyermek született – ez történelmi mélypont. A teljes termékenységi arányszám mindössze 1,18 gyermek/nő, ami az egyik legalacsonyabb a világon. Eközben a nők foglalkoztatottsági aránya körülbelül 40%.
A magyar nőknek, akiknél az a kép él, hogy „legyen karrier, két gyerek és saját kezű lakásfelújítás 35 éves korig”, az olasz valóság a kései szüléssel (30–35+), az egy szem gyerekkel és a nagymamák mindkét oldalról érkező erőteljes segítségével sokkal kevésbé tűnik aktívnak.
„Alla mista” házasság: a külföldi férj mindennapos dolog.
Míg a magyar nők számára a külföldivel kötött házasság gyakran egzotikusnak tűnik, addig az olasz nőknek ez már statisztikai norma. A 2023-as adatok szerint az Olaszországban kötött házasságok 16,1%-ában legalább az egyik fél külföldi. Gyakori párosítások:
- olasz férfi + román, ukrán vagy brazil nő;
- vagy olasz nő + észak-afrikai vagy latin-amerikai partner.
A nagyvárosokban (Róma, Milánó, Bologna) a nemzetközi párok hétköznapi jelenségnek számítanak, a gyerekek pedig legalább két nyelven beszélnek folyékonyan. Egy vidéki városból származó magyar nőnek, ahol a legtöbb házasság még mindig „évfolyamtársak között” köttetik, ez a multikulti szinte filmszerűnek tűnik.
Nyugdíj a tengernél: de már nem feltétlenül Olaszországban.
Olaszországban ez egy meglehetősen gyakori forgatókönyv. Az átlagos öregségi nyugdíj évi 18 000 euró körül van, azaz havonta nagyjából 1500 euró adózás előtt. A nyugdíjasok egy része Olaszországban marad, és a drága északról az olcsóbb délre költözik.
A másik részük Spanyolországba, Portugáliába, Görögországba vagy Albániába megy, ahol alacsonyabbak az adók és a megélhetési költségek.
Élet +18 fokos lakásban télen.
Olaszország legtöbb régiójában télen a lakásokban 18–20 °C-ot, néha 21 °C-ot tartanak. Összehasonlításképpen: Magyarországon a megszokott norma 22–24 °C.
Közép-Olaszországban (Firenze, Róma, Pisa) a januári átlaghőmérséklet +7…+12 °C, Dél-Olaszországban (Nápoly, Calabria, Puglia) pedig +10…+15 °C. Igaz, az olyan városokban, mint Siena, Bologna, Perugia vagy Róma központja, rengeteg épület valóban ódon, vastag, de jéghideg falakkal, de ez csak a történelmi épületek kis része. Az átlagos házak kerámia falazóblokkokból épültek. Maguk az olaszok így beszélnek erről:
„A házunk öregebb Amerikánál, még radiátorokkal sem lehet befűteni. De ez csak az észak-európaiaknak és az amerikaiaknak probléma. Mi nem járkálunk otthon alsógatyában, ez nincs benne a kultúránkban. Mi mindig teljesen felöltözve vagyunk.”
„24 fokban élni otthon? Hisz az szauna! Épp elég a nyári hőség, minek legyen télen is?”
