Először is egy ideillő, klasszikus vicc:
A mérnök, a villanyszerelő és a kőműves ülnek a bárban, ünneplik az átadott épületet. Szóba kerül, hogy mi volt Isten foglalkozása:
A mérnök:
– Isten tervezőmérnök volt! Nézzétek meg az emberi testet, az ízületek kapcsolódását, az arányokat, az energiahatékonyságot!
A villanyszerelő:
– Isten villanyszerelő volt. Nézzétek meg, hogyan vannak bekötve az idegek az agyba, hát a vezetékezés, az impulzusok?
A kőműves:
– Isten egy kezdő építőmunkás volt, srácok! Hát ki az az állat, aki a szennyvízkivezetést a szórakoztatóközpont mellé tervezi?
Ha jobban belegondolsz, az építőipar nálunk is tele van legendákkal. Ha megkérdezel egy átlag magyart az utcán: – Miből van az igazi ház? – Hát téglából! – vágja rá mindenki. – És mi a helyzet a könnyűszerkezettel? – Hagyjál már a papírházakkal, azt elfújja az első komolyabb vihar!
A fehér tégla forradalma
Régen egyszerű volt a képlet: volt a vályog (ami vagy jó, vagy nem), meg a vörös tégla (ami örök élet plusz egy nap). De aztán pár éve történt valami. Megjelent egy furcsa szerzet, amit mindenki csak úgy hív: Ytong, vagy pórusbeton. A szürke betonblokkok és a nehéz vörös téglák helyett gombamód kezdtek szaporodni a vakítóan fehér falak. És valljuk be, van benne ráció.
Míg a téglát cipelni dögnehéz, habarcs kell hozzá, és lassú vele a haladás, addig ezeket a fehér elemeket szinte egy kézzel dobálod. A magyar építők és a „csináld magad” mozgalom hősei azonnal ráharaptak. És teljesen megértem őket: a ház viszonylag meleg, gyorsan épül, és nem kell hozzá a fél életedet és a vesédet otthagyni munkadíjra a kivitelezőnél. A falak simák, alig kell vakolni, és kb. úgy legózhatod össze a házadat, mintha csak játszanál.
Nem csoda, hogy ma már boldog-boldogtalan ebből építkezik, vagy legalábbis a belső falakat ebből húzza fel. Gyors, tiszta, modern. Azt hinnéd, ez a világ legjobb anyaga, és mindenhol ezt használják, ugye?
Az amerikai rejtély
De itt jön a csavar. Hogyan lehet az, hogy ez az anyag, ami Európában és nálunk is letarolta a piacot, az USA-ban labdába se rúg a családi házaknál? Komolyan. Nézz meg egy amerikai építkezős műsort: fa, gipszkarton, OSB lap. De pórusbeton? Sehol. Miért? Mit tudnak ők, amit mi nem? Vagy mi vagyunk a hülyék?
A válaszra teljesen véletlenül jöttem rá. Egy jó ismerősöm, hívjuk Lacinak, pár éve kiköltözött az Államokba. Itthon menő orvos volt, de kint nem tudta honosítani a diplomáját (meg már öreg is volt újra egyetemre járni), így az amerikai álmot a létra alján kezdte: elment építkezésre melózni.
Gyakran beszélünk, küldi a fotókat a kinti életről. Múltkor átküldött egy képet, amin egy mexikói brigád épp egy bazi nagy épületet húz fel. És láss csodát: nem fából, nem gipszkartonból, hanem azokból a bizonyos fehér pórusbeton blokkokból, amiket itthon is imádunk (kint AAC-nek hívják).
Rögtön ráírtam:
– Na végre! Valami milliomos rájött, hogy nem papírból kéne házat építeni?
– Ez nem lakóház, te – írta vissza.
– Hanem?
– Ez egy rendőrkapitányság!
– Mi van?
És akkor Laci elmagyarázta a lényeget: az USA-ban gázbetonból szinte csak középületeket, kórházakat, rendőrséget vagy plázákat építenek. Magánházat? Soha. Az ok pedig sokkolóan egyszerű: a bankok és a biztosítók utálják.
Miért fújnak rá a bankok?
Nálunk a „tégla” (legyen az vörös vagy fehér) a stabilitás jelképe. Kint viszont máshogy gondolkodnak. Az amerikai logika szerint a gázbeton (vagy pórusbeton, gázszilikát) házak javíthatatlanok.
Gondolj bele: jön egy hurrikán, egy földrengés, vagy csak simán megmozdul az alap. A könnyűszerkezetes (fa) ház rugalmas. Ha meg is sérül, a falat könnyű kibontani, a gerendát kicserélni, a gipszkartont újrarakni. Pár nap, és olyan, mint újkorában.
De a gázbeton? Az rideg. Ha az alap megsüllyed, a fal végigreped. Ha egy cső eldurran a falban, szét kell vésni mindent. Ha komolyabb szerkezeti sérülés éri, nem lehet foltozgatni. Az amerikai bankár azt mondja: „Haver, ha ennek a háznak baja lesz, csak a dózer segít. Én erre nem adok jelzáloghitelt.” A biztosító meg vagy nem köti meg a szerződést, vagy olyan árat mond, hogy lefordulsz a székről.
Kultúrák harca
Szóval nem arról van szó, hogy az egyik anyag rossz, a másik meg jó. Inkább arról, hogy teljesen máshogy állunk az otthonhoz. Mi, magyarok az örökkévalóságnak építünk. Azt akarjuk, hogy a házunk 100 év múlva is ott álljon, masszívan, mint a budai Vár. Ezért szeretjük a betont, a téglát, a követ. Azt érezzük biztonságosnak, ha kopog a fal.
Az amerikaiak viszont praktikusan gondolkodnak. Ők tudják, hogy a házat karban kell tartani, át kell alakítani, és ha jön a baj, olcsón kell megúszni a javítást. Náluk a könnyűszerkezet nem „papírház”, hanem egy legózható, javítható, költséghatékony otthon. A pórusbeton nekik túl drága mulatság és túl nagy kockázat, ha beüt a krach.
A tanulság? Nincs. Csak érdekes látni, hogy ami itthon a modern építkezés csúcsa és a spórolás szimbóluma, az a világ másik felén luxusnak számító, kockázatos technológia, amit csak az állam engedhet meg magának a rendőreinek. Mi meg közben továbbra is elégedetten simogatjuk a szép fehér falainkat – amíg nem jön egy tornádó, addig mi nyertünk.
