Múlt vasárnap Szecsuán tartomány egén megtörtént az, amire a mérnökök már régóta vártak: az S2000 ballonrendszer (nemzetközi besorolás szerint SAWES) átesett a tűzkeresztségen, és először táplált áramot a közüzemi hálózatba.
Az eseményről, amely átrendezheti az erőviszonyokat a „zöld” energetikában, visszafogott optimizmussal számolt be az állami Global Times.
Energia a magasból
A kísérlet helyszínéül a kínai Jipin (Yibin) városi körzet szolgált.
A látvány biztosan lenyűgöző volt: egy óriási, lebegő platform, amely leginkább a sci-fik vagy steampunk regények léghajóira emlékeztet, komótosan elfoglalta helyét 2000 méteres magasságban. És a lényeg: nem csak úgy lógott ott.
Miközben stabilan tartotta pozícióját, az S2000 elkezdte „leküldeni” az áramot a földre.
Maga az emelkedés körülbelül fél órát vett igénybe. A rövid tesztidőszak alatt a rendszernek sikerült megtermelnie és a városi hálózatba táplálnia 385 kWh energiát. Ez a szám szerénynek tűnhet a bejelentett kapacitásokhoz képest, de itt maga a precedens a fontos.
A fejlesztők ragaszkodnak hozzá, hogy ez a világon az első olyan demonstráció, ahol egy ilyen osztályú berendezés valós energiatermelést mutatott be a városi valósághoz maximálisan közelítő körülmények között.
A Beijing Linyi Yunchuannál biztosak benne: az ő „gyermekük” az első teljes értékű, megawattos szintű „repülő erőmű”, amely készen áll a metropoliszok közelében történő munkavégzésre.
Műszaki sajátosságok és az „alagút-effektus”
Mérnöki szempontból az S2000 a ballon és a turbina érdekes hibridje.
A 60-szor 40 méteres monstrum héliummal van töltve – itt a gáz végzi a „piszkos munkát”, felemelve a generátort a légkör felsőbb rétegeibe.
Ven Hanke műszaki igazgató végtelenül egyszerűen magyarázza a logikát: a földfelszín közelében a szél szeszélyes és egyenetlen, két kilométeres magasságban viszont erős, stabil áramlattá válik. A kapcsolatot a földdel egy szupererős kábel tartja, és ezen keresztül folynak le az értékes kilowattok a fogyasztókhoz is.
De a szerkezet igazi különlegessége az aerodinamikában rejlik, pontosabban az alagút (vagy konfúzoros) kialakításban. A törzs és a gyűrűs szárny egy speciális csatornát képez, amely tölcsérként működik: összesűríti és egyenesen a lapátokra irányítja a légáramlatot.
„Ez olyan, mintha minden oldalról körbeölelnénk a szelet – írta le képletesen a folyamatot Ven Hanke egy interjúban. – Betereljük az áramlatot az alagútba, ahol 12 szélturbina várja, nem hagyva, hogy az energia szétszóródjon.”
A fizika itt a mérnökök kezére játszik: a szélenergia a sebesség köbével arányosan nő, így odafent még a szélerősség kis növekedése is többszörösére növeli a termelést.
Ennek az elrendezésnek és a hatalmas (közel 20 000 köbméteres) burkolatnak köszönhetően a „bolygó hollandi” tervezett teljesítménye eléri az impozáns 3 MW-ot.
Kilátások és gyártási tervek
Hol lehetne alkalmazni egy ilyen technológiát? A cég két fő irányt lát.
- Az első az autonóm üzemmód: határőrposztok, távoli szigetek és egyéb olyan helyek, ahová távvezetéket húzni sokáig tartana, drága és értelmetlen lenne.
- A második forgatókönyv érdekesebb: közös munka a hagyományos földi szélerőművekkel, egyfajta „háromdimenziós” energiahálózatot hozva létre, amely a terület minden négyzetméteréből kihozza a maximumot.
A gyártás már kilépett a tervrajzok fázisából: elindult a kísérleti széria, és szándéknyilatkozatokat írtak alá több tengerparti várossal és magashegyi régióval. Sőt, hogy ne függjenek az import anyagoktól, Csouszanban (Csöcsiang tartomány) sietve építenek egy gyárat a csúcstechnológiás burkolatok előállítására.
A tervek napóleoniak: 2026-ban el akarják érni az évi 200 000 folyómétert, 2028-ra pedig megnégyszereznék ezt a mutatót.
A szakértők azonban egyelőre azt tanácsolják, ne essünk eufóriába. A technológia kétségtelenül áttörést jelent, de még korai szakaszban van.
Egy dolog a sikeres teszt, és egészen más évekig az emberek feje felett lebegni, garantálva, hogy a több tonnás szerkezet stabil, biztonságos és – ami nem kevésbé fontos – gazdaságilag is kifizetődő lesz.
