Emiatt a családjogi és házassági törvényeik nem sokkal konzervatívabbak, mint az európai országokban. Különösen akkor, ha olyan puritán társadalmakkal hasonlítjuk össze őket, mint Anglia vagy az Egyesült Államok.
Szaúd-Arábia viszont teljesen más tészta. Ott az iszlám hagyományok csak még inkább megerősödtek. A helyzet az, hogy ez a közel-keleti királyság a vahhabita mozgalomnak köszönhetően került fel a térképre. A 18. század közepén alapítottak egy kis fejedelemséget, majd az Oszmán Birodalom széthullása során sikerült megszerezniük a félsziget nagy részét.
Politikai téren a hívei a szomszédos hatalmaktól való szigorú függetlenség mellett álltak ki. Társadalmi és kulturális értelemben a muszlim hit teljes megtisztítására törekedtek, és arra, hogy visszatérjenek ahhoz a formához, ahogyan az Mohamed próféta idején létezett. Jogi szempontból ez azt jelentette, hogy a törvénykezés minden olyan területének, amely a jogokat és szabadságokat érinti, kizárólag a saríán kell alapulnia.
Ha azonban a minket érdeklő dolgokról beszélünk, az iszlám jog a következő büntetéseket írja elő erre az esetre. Ha a nő és a férfi nem házasok, akkor az egymással elkövetett paráznaságért meghatározott számú korbácsütés jár, általában száz csapás. Ha viszont házasok, akkor félrelépés esetén megkövezés a büntetés, mivel az iszlám minden erejével igyekszik védeni a házasság intézményét.
Ijesztő, ugye?
Annak, aki kevésbé ismeri a muszlim jogi finomságokat, ez tényleg ijesztőnek és középkorinak tűnhet. De valójában nem olyan rossz a helyzet. Először is meg kell említeni, hogy a muszlim bíró saját belátása szerint enyhítheti a büntetést, ami az utóbbi évtizedekben mindenhol így is történik. A modern arab országokban a házasságtörésért rendszerint börtönbüntetést szabnak ki, vagy csupán „nyilvános megrovást” – ami ettől függetlenül az arabok számára egy nagyon súlyos dolog, és tényleg sokak életét tönkreteszi, beleértve a vétkesek rokonait is.
A második dolog, amire emlékezni kell, hogy a nyugati országok túlnyomó többségében a házasságtörésért járó börtönbüntetést csak az 1960-as és 80-as évek között törölték el. De még ma is, ha a másik fél úgy dönt, hogy felbontja a házasságot, a megcsaló fél jelentős anyagi veszteségekkel számolhat.
Szóval nem érdemes azt mondani, hogy a szaúdiak olyan súlyosan elmaradottak lennének. Az iszlám azt mondja nekik, hogy védeni kell a családot, és hogy a megcsalás súlyos bűn – ők tehát védik a családot, és úgy tartják, hogy a paráználkodás rossz dolog.
De mégis, hogyan büntetik ezt ott?
Formálisan a szigorú saría szerinti büntetések a mai napig érvényben vannak. A gyakorlatban azonban már régóta nem alkalmazzák őket, sőt, már a Próféta idejében sem igazán alkalmazták. A helyzet az, hogy a korbácsolás és a megkövezés kiszabása olyan bizonyítékok meglétéhez kötött a bíró számára, ami ezen büntetések alkalmazását szinte lehetetlenné teszi.
Ehhez négy, feddhetetlen muszlim tanú vallomása szükséges, akik személyesen, a saját szemükkel látták a közösülést. Normális körülmények között ez csak akkor lehetséges, ha a férfi és a nő úgy döntött, hogy a város főterén hancúroznak.
Persze a négy tanút kiválthatja az elkövetők beismerő vallomása is. Azonban, tekintettel az iszlám törvények szigorára, nemigen akad jelentkező, aki bemártaná saját magát. Ezért Szaúd-Arábiában a korbácsolást és a megkövezést is meglehetősen ritkán szabják ki.
Ennek ellenére vannak ilyen példák. 1977-ben halálbüntetést szabtak ki a szökött szaúdi hercegnőre, Misaal bint Fahd al-Szaúdra és szeretőjére, aki a Szaúdi Királyság libanoni nagykövete volt. De ott az állami presztízs és a családi becsület forgott kockán, a lány pedig maga is ostobán viselkedett. Az elkövetők magas rangja miatt ebben az esetben nem alkalmaztak köveket, helyette golyót és kardot használtak.
