Először jöjjön egy témához kapcsolódó vicc:
Nyár, kánikula. Egy fekete napszemüveges férfi áll a homokban, törölgeti a verejtékét, és csodálattal így szól:
- Napfény, homok, víz – Mi kell még? Micsoda áldás!
- Sanyi, fejezd be a sületlenségeket, és lapátold már a homokot a betonkeverőbe!
De a viccet félretéve, az embert néha tényleg elkapja a düh! Egész nyáron rohangálsz a telken gereblyével, lapáttal, vödrökkel és locsolókannákkal, öntözöl, tápoldatozol, gyomlálsz, védekezel különféle szerekkel, gyógyítgatod a növényeket, és szívvel-lélekkel szórod rájuk a különféle trágyákat.
Egyszóval, reggeltől estig görnyedsz, a derekadat sem egyenesíted ki, és mégis, hol az egyik növény döglik ki, hol a másik sárgul el, satnyul el, hullajtja le a levelét, rohad el, és ha ez nem lenne elég, még az uborka is keserű. Lassan már csak az marad, hogy bemenj a kedvenc üvegházadba, és felakaszd magad a gazok kárörvendő röhögése közepette, amiből körülötted annyi van, mint égen a csillag.
És bármit is csinálsz, bármilyen méreggel is permetezed őket, azok csak állnak és röhögnek minden próbálkozásodon. Nem fog rajtuk se a hőség, se a fagy, se a levéltetvek; ezek valami hiper-mega-ellenálló példányok.
Bárcsak a paradicsom nőne így, milyen jó is lenne!
Így hát a kertek, hétvégi telkek és kertes házak tulajdonosai folyamatosan hadakoznak a gyomokkal: gazolnak, tépkedik, méreggel és gyomirtókkal locsolják őket, de azok csak nőnek és nőnek. Aztán jön a nehéztüzérség: a kétségbeesett kertész vagy háztulajdonos fogja magát, és az egész ház körüli járdát és utat lerakja térkővel.
A naiv bolond, még nem tudja, mi vár rá!
Nem, az első egy-két évben minden rendben van, nincsenek gyomok, a térkő szép, egyenletes, még a fű és a moha sem nő, és a lebetonozott ingatlan boldog tulajdonosa rájön, milyen hihetetlenül jó érzés
EGÉSZ NYÁRON SEMMIT SEM KITÉPNI!
De a második évben (a harmadikban pedig már biztosan) megjelennek az első jelek. Itt-ott, a térkő fugáiból előbukkannak az első… szakadárok. Azért szakadárok, mert könnyű eltávolítani őket; szó szerint csak lehajolsz, lecsippented, és már nincs is ott a szemedet bántó zöld.
Aha, persze!
A következő évre ezekből a szakadárokból egy egész erdő lesz, és az egész járda a pázsit egy különálló fiókjává változik, méghozzá gyepfű nélkül. Csupa tüske, gyom, pitypang és más hasonló „jóbarát”, akik valójában egyáltalán nem a barátaink. Így kiderül, hogy a térkő mint gyomirtó megoldás csak 2-3 évig működik, aztán vége.
Kidobott pénz?
Hogy ezt a tényt ne kelljen beismernie, a tulajdonos minden nyáron kénytelen a térkövön ülni egy késsel a kezében, és tisztogatni a fugákat a gyomoktól, vagy drága vegyszereket venni, és 2-3 hetente bepermetezni az EGÉSZ járdát, mintha az nem is járda, hanem egy szántóföld lenne. Szomorú…
De leginkább az a tény keserít el, hogy például az Egyesült Államokban és Kanadában a térkő mindig tiszta, mintha nem homokra, hanem egy rozsdamentes acéllapra fektették volna.
Sétálsz ezeken az amerikai helyeken, és csak álmélkodsz – a magánterületeken egyetlen gazszál sincs. Persze az elhagyatott területeken, amiből ott is van bőven, akár pálmafák is kinőhetnek, de ahol látszik a gazda keze, ott nincs gyom. Minden tiszta, rendezett, egy gyönyör a szemnek.
Miért?
Hogyan csinálják?
Miben rejlik az erejük?
Mint kiderült, az erő nem valamilyen csodás vegyszerben rejlik, ami mindent perzselőre éget, hanem abban, hogy ott nem harcolni szoktak a gyomokkal, hanem már csírájában megelőzik a megjelenésüket.
Az egész azon múlik, HOGYAN rakják le a térkövet nálunk és külföldön.
Magyarországon a térkövet hagyományosan vagy mosott folyami homokra, vagy zúzalékra fektetik. Az előbbi szebb és puhább, az utóbbi megbízhatóbb, és kevésbé hajlamos a benyomódásra, elcsúszásra és kimosódásra.
Az USA-ban a térkövet… nem fogod elhinni, de ugyanerre rakják! Vagy homokra, vagy zúzalékra. Nincs mit újat kitalálni. Volt egy cég, amely azt javasolta, hogy a térkövet egy speciális, valamilyen szupererős habból készült polimer alapra tegyék, de a környezetvédők majdnem elevenen megették őket, mondván, nem szabad a földet műanyaggal szennyezni.
Akkor mégis mi a különbség?
A különbség abban rejlik, hogy mivel töltik ki a térkövek közötti fugákat!
Hiszen senki számára nem titok, hogy a gyomok azért jutnak be a térkövek közötti résekbe, mert nálunk nagyon laza, sárga homokot használnak.
Külföldön a térkő közötti hézagokat általában nem homokkal töltik ki. Minden rést szárazon szórnak be egy cement és finom szitán átszitált gránitpor keverékével. Durván fogalmazva, kétszer átszitált gránitzúzalékkal.
Mivel ez a zúzalékgyártás mellékterméke, a költsége minimális, a por pedig a hulladék hulladéka. A lényeg a kinyerésében egy nagyon finom, 0,55 mm-es lyukátmérőjű szita.
Mire van szükség erre?
Hogy nagyon finom szemcséjű gránitport kapjunk. Gondolj csak bele, a közönséges folyami homok szemcsemérete 1,5-3 mm. Ha ezt a homokot átmossák, a szemcseméret 1-1,5 mm-re csökken. Ha a homokot mossák és szitálják, a szemcsék még kisebbek lesznek: 0,7 mm-től 1 mm-ig.
És itt kezdődik a legérdekesebb rész: a gránitpor szemcsemérete 0,09 – 0,5 mm. Cementtel keverve pedig így néz ki:
Ha ezzel a cementtel kevert porral tömörítik a térkövek közötti hézagokat, majd az egészet alaposan lelocsolják vízzel, a térkő gyakorlatilag egyetlen monolittá válik. Amelyen keresztül egyetlen növény, egyetlen hajtás, egyetlen gyommag sem tud áthatolni.
Például a pitypang magjának mérete 1,5-3 mm, a tarackbúzáé 4 mm, a podagrafűé 1,5 mm, a tyúkhúré 0,75 mm.
Vagyis, bármekkora is legyen a gyommag, egyszerűen nem tud behatolni a térkő közötti fugákba. Bárhogy is próbálkoznának, semmi sem jut be, következésképpen minden fuga szép, tiszta, szürke színű és gyommentes lesz.
És ami a legfontosabb, ez a burkolat teljes élettartama alatt megmarad: vagyis addig, amíg maga a térkő tönkre nem megy. Ez pedig, lássuk be, nem rövid idő; egy jó minőségű térkő megfelelő éghajlaton könnyedén kitart 10-15 évig. Számold csak ki, mennyi fölösleges gazolást és értékes időt takarítanak meg ennyi év alatt!
