„Nem vagyok rabszolga” – könyörgött a lány. „Nemesasszony vagyok Magyarországról”

Himfi Margit reszketett az undortól és a dühtől. „Nem vagyok rabszolga” – könyörgött a lány – „Magyarországi nemesasszony vagyok!” Azonban a rabszolgapiacon ennek semmi jelentősége nem volt. 1392-ben elrabolták szülőföldjéről, hogy aztán eladják. A törökök akkoriban régóta űzték már ezt a mesterséget.

Himfi Benedek elégedett volt a helyzetével: egy befolyásos magyar családhoz tartozott, kiterjedt birtokai voltak Temes megyében, grófi címet viselt és Vidin kormányzója volt… Feleségével és két gyermekével egy tágas házban élt, és arról álmodozott, hogy egy napon lánya, a szépséges Margit, majd egy herceghez megy feleségül. Jó hozománnyal és magas rangjával igazán remek házasságot köthetett volna!

Sajnos Benedek nem érte meg, hogy lássa felnőni a kislányt. 1380 októberében elhunyt lázban. Öt évvel később vigasztalhatatlan özvegye úgy döntött, hogy bevonul a Szent Katalin kolostorba. A gyermekek árván maradtak…

A fiút, Miklóst, hamarosan lovaggá ütötték és az Udvarhoz került. Margit gondozását pedig egy nevelőnőre bízták, amíg be nem töltötte a tizenharmadik életévét. Ezután a rokonoknak kellett dönteniük a további sorsáról: férjhez adják? Vagy kolostorba küldik, az anyja után?

Abban az időben Magyarországot folyamatosan török portyázó csapatok támadták. Az oszmán hadakon kívül egyszerű fosztogatók is tevékenykedtek a királyságban, akik városokat raboltak ki és foglyokat ejtettek. Ez a szomorú sors várt 1392-ben Egerre is, ahol akkoriban Himfi Margit élt.

Úgy csaptak le, mint egy falka éhes farkas – váratlanul, kegyetlenül, mindent elpusztítva, ami az útjukba került. Betörtek a házakba, elragadtak mindenkit, akit csak tudtak. A fosztogatókat leginkább a nők és a gyermekek érdekelték. Őket becsülték a legtöbbre a Földközi-tenger rabszolgapiacain. A nőket azért vették meg, hogy a házakban dolgozzanak, vagy hogy a szépségek gyűjteményét [a háremet] gyarapítsák. A gyermekekből pedig bármit lehetett „formálni”.

Margitnak még felsikoltani sem volt ideje, amikor valakinek a karjai megragadták a derekát és a magasba emelték. És már vágtatott is lóháton egy ismeretlen férfival… Vágtatott, messze az otthonától…

Sírással nem ment semmire, ezt már az első napon megtanulta. Nem is volt túl sok fogoly – körülbelül harmincan. De a törökök láthatóan elégedettek voltak. Bár nem értette a nyelvüket, Margit látta az örömteli mosolyokat az arcukon. Nyilvánvalóan azon morfondíroztak, mekkora hasznot húznak majd ebből az egészből.

Aztán hosszú út következett dél felé, egészen a tengerig. A foglyoknak épp csak annyi ételt adtak, hogy ne haljanak éhen. Valaki kihallgatta, hogy a rabokat más hitre akarják téríteni… Margit buzgón imádkozott: esze ágában sem volt muzulmánná válni!

Létezik egy olyan, egyes forrásokban igen népszerű verzió, hogy az apja Margit keresésére indult, és évekig járta a Földközi-tenger kikötőit. A tények azonban makacs dolgok – Himfi Benedek jóval a lánya elrablása előtt meghalt. De a lányt valóban szinte azonnal keresni kezdték. Méghozzá a származása miatt! Margit ugyanis távoli rokonságban állt… a magyar királyokkal!

Amikor a rabszolgapiacra került, lelkében halvány reménysugár támadt. A sorok között sétálgató emberek között jó néhány európai módra öltözött férfi is volt. Ekkor latinul szólalt meg, azon a nyelven, amelyet akkoriban minden tanult ember értett:

„Nem vagyok rabszolga” – esdekelt a lány – „Magyarországi nemesasszony vagyok!”

Akár emiatt, akár más okból, de Margitot egy velencei kereskedőcsaládból származó férfi, Giorgio Darvasio vette meg. Krétán élt, és oda is vitte új „szerzeményét”. Méltányolva rangját [helyzetét], Giorgio selyemruhákba öltöztette a lányt, és szobalányt adott mellé… Egyébként azonban Margit közönséges, jogfosztott rab maradt. Drága játékszer, semmi több.

Hogy megértse Giorgiót, Margit megtanult olaszul. Az elkövetkező években két lányt szült neki, Jacobát és Mariettát. De a magyar nemesasszony egyetlen percre sem adta fel az álmot, hogy hazatérhessen!

Hogyan szerzett tudomást róla a magyar király? Egy elterjedt verzió szerint Margit egy üzenetet adott át Giorgio egyik vendégének, amelyben leírta, mi történt vele. Annak pedig sikerült eljuttatnia az üzenetet Budára… És lám, 1405. július 1-jén, mindenki meglepetésére, Krétán megjelent egy Marcali Miklós nevű nemesúr egy, a magyar király által aláírt okirattal. Ebben az állt, hogy Himfi Margit kisasszonyt [hajadont] elrabolták, és a törvények ellenére Krétán tartják fogva…

Nem meglepő, hogy Giorgio még váltságdíj nélkül is beleegyezett, hogy elengedje a rabnőjét. Először csak az egyik lányát szerette volna maga mellett tartani, de ezt sem engedélyezték neki. A lányoknak követniük kellett anyjukat Budára.

Giorgio Darvasiónak megengedték, hogy meglátogassa őket, ha úgy tartja kedve. Margit a boldogságtól sírva fakadt, összeszedte a holmiját, és azonnal útnak indult.

Először Velencébe vitték. Csak ezután indult el a kis menet Magyarország felé. A költségeket egy bizonyos Rédei János fedezte, akit később Margit vejeként emlegettek (bár nem tudni, melyik lányát vette feleségül).

Akárhogy is, a rabnő végre viszontlátta szülőföldjét. Újra azon a nyelven beszélt, amelyet annyira szeretett, és amely után annyira vágyódott! Margit megtanította a lányait magyarul, és hamarosan be is mutathatta őket a királynak. Az ő megmentőjének!

Margitot nagyon szívélyesen fogadta a bátyja, aki időközben tekintélyt és befolyást szerzett az Udvarban. Ő küldött Giorgio Darvasiónak 200 aranyforintot Margit kiváltásáért és eltartásáért. Hogy a lányoknak nevük és rangjuk legyen, Francesco Bernardi, a néhai Benedek régi barátja, beleegyezett az örökbefogadásukba.

Később mindkettőjüknek hozományt is biztosított. Érdekes módon Jacoba és Marietta apja soha nem próbált meg találkozni velük, és a végrendeletében sem említette őket, noha többi gyermekére hagyta a nem csekély vagyonának jelentős részét.

Margit további sorsa ismeretlen. 1408 után hunyt el, és nincs róla feljegyzés, hogy férjhez ment volna. Elképzelhető, hogy Margit egyszerűen csendesen élt bátyja házában, és gyermekei nevelésének szentelte hátralévő életét. Hihetetlen történetét pedig számos alkalommal kutatták és feldolgozták…