Ha a velenceiek elrejtették az arcukat egy maszk mögé, nemcsak megőrizhették a névtelenségüket, hanem szerencsejátékozhattak, randevúzhattak, élvezeteknek adhatták át magukat, sőt, még bűncselekményeket is elkövethettek, hogy aztán reggelre továbbra is jámbor polgárok maradjanak…
A hatóságok többször is megpróbálták korlátozni a maszkviselést, de a velenceiek megtanulták kijátszani a tilalmakat, mert a maszk az abszolút szabadság érzetét adta. Mindenki viselt maszkot: arisztokraták és szolgák, kurtizánok és jámbor feleségek, orvosok és gyilkosok…
A maszk nem ismeri sem a kort, sem a nemet; ha felveszed, nemcsak a saját arcodról mondasz le, hanem az erkölcsi normákról is…
Az első maszkokat bőrből, szövetből vagy papírmaséból készítették, de évről évre bonyolultabbá és érdekesebbé váltak. A XV. századtól egy új foglalkozás jelent meg: a „maschereri” – a maszkok készítésének mestere.
A karneválra szánt maszkok készítésének titkait a mesterek nemzedékről nemzedékre adták tovább, így egész „maschereri” dinasztiák alakultak ki.
Talán a legkülönösebb és legrejtélyesebb a moretta maszk, amely egy rövid népszerűségi hullámot élt meg, majd 1760-ra eltűnt…
Franciaországból érkezett Velencébe. Az 1600-as évek végén a párizsi nők számára megszokott volt, hogy eltakarják az arcukat, amikor nyilvánosság elé mentek. Ha egy hölgy nem akart kalapot viselni, hogy megvédje sápadt bőrét a naptól, akkor a moretta maszk jelentette az alternatívát.
Az egyik verzió szerint a nevét a „mór” szóból kapta, ami a velencei dialektusban fekete színt jelent. Ráadásul a maszk kontrasztban állt az arc nemes sápadtságával, amit abban az időben a felsőbb körökben különösen nagyra becsültek.
„A család fejei és a férjek a feleségeiket és lányaikat a térre [Szent Márk tér] vezették, hogy találkozzanak a rokonaikkal vagy a zárdába a nővérekhez […]. A nők és lányok arcát fekete bársonyból készült Moretta [maszk] borította, ami elősegítette a bőr fehérségének ragyogását, ezáltal viselőjét még feltűnőbbé téve” – Giovanni Grevembroch, a XVIII. századi velencei szokások kutatója.
A Moretta (moretta) egy fekete bársonyból készült ovális női maszk, amelyet a fogakkal tartottak egy speciális, belső oldalon lévő tüske (gomb) segítségével, ami megfosztotta viselőjét a beszéd lehetőségétől. Ezért a maszk másik neve Servetta Muta (néma szolgálólány).
A Moretta elősegítette a reneszánsz női szépségideált, hangsúlyozva a finom arcvonásokat, és arra kötelezte a viselőjét, hogy testbeszéddel, ne pedig szóval kommunikáljon. A sors iróniája, hogy ez a néma maszk minden szónál többet mondott arról, hogyan értelmezte az akkori kor a nők helyét a társadalomban.
Első pillantásra ellentmondásosnak tűnhet, de ez elég logikus volt az akkori velencei nők gondolkodásában. Így a nők megmutathatták a felszabadultságukat azzal, hogy demonstrálták a testüket (ezt bizonyítja a velencei dekoltázs divatja is, a décolleté alla veneziana, amely egész Európában ismert volt).
A kivágás szögletes és mély volt, a mellet pedig áttetsző anyag takarhatta. A divatos nők a mellbimbóikat is karmazsinvörösre festették, hogy jobban látszódjanak a fátyolon keresztül.
Példák a velencei dekoltázsokra.
De mégis, a tulajdonos megjelenésének legnagyobb pikantériáját éppen a moretta adta. Ezt a szokatlan maszkot viselve a nő szó szerint jelezte csábítói státuszát. A Moretta titokzatosságot kölcsönzött a megjelenésnek, és felkeltette a fantáziát a velencei karnevál időszakának totális kicsapongásában.
A velencei nők felszabadultak voltak és szerették demonstrálni a testüket, de ami a maszk mögött rejtőzött, azt igazi kincsnek tartották, amit majd fel kell fedezni…
Egy férfinak elég bátornak kellett lennie ahhoz, hogy elcsábítsa a néma Morettát anélkül, hogy hallotta vagy látta volna a választottját, és elég ügyesnek is ahhoz, hogy meg tudja győzni, vegye le a maszkot és mutassa meg valódi arcát.
Maga Casanova is el volt ragadtatva a morettát viselő hölgyektől, értékelve a hallgatásukat és a kérdésekre adott válaszaikat kizárólag gesztusokkal, mint nemességet és kifinomultságot.
„A férjeiket megcsaló, de jámbor képet mutató nők az ájtatosság álarca mögött rejtik bűneiket.” – William Shakespeare, „A windsori víg nők”.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
