Kínában minden meglep minket: a keleti újév hagyományaitól kezdve a kínai nők személyes szokásaiig. Néha olyan dolgokat művelnek, amitől egy európai nő elszégyellné magát. De Kínában ez a normális, szóval nem kell aggódni.
WC mindenhol.
Nálunk az a szokás, hogy bokrot keresünk, ha a szükség valahol a városban vagy az erdőben ér utol. Igyekszünk elbújni a kíváncsi szemek elől, hogy elvégezzük a „dolgunkat”. És szégyelljük magunkat, ha ilyenkor hirtelen valaki megjelenik a közelben.
Na, Kínában ez nem így van. A kínai gyerekek kiskoruktól kezdve bárhol elvégezhetik a dolgukat, akár a városi park közepén is. Itt ez nem számít szégyellnivalónak. Sőt, felnőve a hölgyek is ugyanezt csinálják, egy cseppet sem zavartatva magukat, hogy döbbent turisták bámulják őket éppen.
A kínai nők ezt külföldön is megcsinálják, amivel gyakran sokkolják a helyieket.
Bár, az igazság kedvéért, meg kell jegyezni, hogy a kínai hatóságok küzdenek a probléma ellen. Prospektusokat osztogatnak, a gyerekeknek pedig az iskolában tanítják, hogy ezt nem illik, főleg más országokban. Szóval 20-30 év múlva ez a furcsa kínai szokás valószínűleg szépen lassan a múlté lesz.
Köpködnek és böfögnek.
A kínai orvoslás a hibás azért, hogy a kínaiak, férfiak és nők egyaránt, mindenhol köpködnek. A népi gyógyítók szerint a nyál lenyelése káros az egészségre, ezért állandóan kiköpik. Egyenesen az utcára. Elég furán néz ki ez a szokás, de a kínai nőknek az egészségük fontosabb, mint mások ferde pillantásai.
A hangos böfögés is a szervezet normális működésének a jele. Ezért egy kínai étterem vagy kávézó igazi próbatétel a finnyás külföldieknek. Itt mindenki a lehető leglazábban és felszabadultabban viselkedik, mindenféle hangokat kiadva, minden gátlás nélkül.
Egyébként Kína déli részén a helyieknek van egy általános szokásuk, hogy az areca pálma termését rágják a nyugtató hatás miatt. Ettől a nyál piros lesz, és ezt szintén előszeretettel köpik a járdára.
A gazdagabb férjet választják.
Amíg a mi lányaink szerelemből mennek férjhez, addig a kínai nők inkább számításból. És egyáltalán nem szégyellik ezt hangoztatni. A lányok csak olyan ajánlatokat vesznek fontolóra, ahol a srácnak van lakása, autója és állandó munkája. Még ha a lány maga nem is gazdag, egy feltűnő külsővel könnyen „behálózhat” egy közepes vállalkozót, vagy akár egy milliomost.
Az egész nem a szeszélyről szól, hanem arról, hogy Kínában több a férfi, mint a nő. És egy kínai srácnak nem könnyű feleséget találnia, főleg, ha anyagilag nem áll túl jól.
A kínai családokban gyakran igazi matriarchátus uralkodik. A feleség dönti el, mire költik a pénzt, hol tanuljon a gyerek, és vegyenek-e új autót. A férfi pedig engedelmeskedik, mert tudja, hogy válás után nem lesz könnyű új feleséget találnia.
Mindenhol lökdösődnek.
És ebben semmi rosszat nem látnak. A kínai városokban nagy a népsűrűség, ezért a kínai nők hozzászoktak a tolongáshoz a boltokban, a metróban és a tömegközlekedésben. Itt nem szégyen hangosan beszélgetni az utcán vagy egy kávézóban, túlordítva egymást, és meglökni azokat, akik lassan mennek.
Egyébként az idős kínaiakat nem lökdösik, az időseket itt tisztelik, és igyekeznek segíteni nekik, amiben csak tudnak.
A „személyes tér” fogalma ismeretlen a kínai nők számára. Ezért mindig közel mennek a beszélgetőpartnerükhöz, és egyenesen a fülébe kiabálnak – nekik ez normális, mi meg csodálkozunk.
Mindenhol szemetelnek.
Egy tipikus vidéki kínai nő gondolkodás nélkül eldobja a cukorka- vagy fagylaltpapírt az utcán. A kínaiak hozzászoktak ahhoz, hogy maguk alá szemeteljenek, ezért a kínai vonatokon az utazás után a chipses zacskókat, az eldobható edényeket és a többi szemetet szó szerint lapáttal takarítják ki a vagonokból.
Más országokba érkezve sok kínai nő ugyanúgy viselkedik, mint otthon, nem fárasztják magukat a szemetes keresésével, és szétdobálják a dolgaikat. Például egy szállodában egy rendesnek tűnő lány simán levághatja a körmét a szőnyegre a szobában, és hajcsomókat hagyhat a fésűről a padlón vagy az ágyon. Nekik ez a normális, nekünk meg sokkoló.
Nem hordanak push-up melltartót.
És nem számít, hogy kicsi a mellük, vagy az életkor miatt megereszkedett. A kínai nők egyáltalán nem szeretnek push-up melltartót hordani, hiába formázza meg szépen ezt a fontos női testrészt. A külföldi nők azt gondolják, hogy nem érdekli őket, hogyan néznek ki. Valójában ez csak a kínai szépség hagyományok része – szerintük ami természetes, az nem csúnya.
Ezért a merevítős és formázó melltartók értékesítése Kínában halott biznisz. Egyetlen nyugati márkának sem sikerült növelnie az eladásokat. A kínai nők meg vannak győződve arról, hogy az ő fehérneműjük „egészségesebb”, mint a nyugati modellek.
Lábáztatás tabletták helyett.
Sok európai lány kénytelen minden hónapban fájdalomcsillapítót szedni a menstruáció alatt. A kínai nők viszont más utat választottak. Nem akarnak „vegyszert” szedni, ezért inkább egy meglepő népi gyógymóddal, a lábáztatással enyhítik a fájdalmat.
A kínai nők minden este, a ciklus bizonyos napjain, forró gyógynövényes lábfürdőt vesznek, ami azonnal megszünteti a görcsöket és a fájdalmat.
Nem esznek tejtermékeket.
Lehet, hogy a kínai nők karcsúságának és szépségének titka abban a furcsa szokásukban rejlik, hogy soha nem isznak tejet és nem esznek tejtermékeket. A kínai nőknek a tej és a kefir ugyanolyan undorító, mint nekünk a sült rovarok.
Egy híres kínai nő azt mondta: „A természet csak azért alkotta a tejet, hogy a 40 kilós borjúból egy év alatt 400 kilós tehén legyen”. Szóval a kínai nők szentül hiszik, hogy a tejtermékek ártanak a szépségnek.
Testszőrzet.
A mi lányaink már régóta hozzászoktak ahhoz, hogy időnként megszabaduljanak tőle, mivel a mi kultúránkban a testszőrzet nem része a szépség fogalmának. Kínában viszont mindenhol lehet találkozni szőrtelenítetlen lábú és hónaljú lányokkal: az uszodában, a strandon, az utcán.
Számukra ebben nincsen semmi szégyellnivaló vagy helytelen. Nem kínozzák magukat fájdalmas szőrtelenítési eljárásokkal, mert úgy gondolják, hogy ez felesleges. Egyébként a kínai férfiak sem tiltakoznak, szóval valószínűleg ők is megszokták. A kínai férfiaknak hozzá kellett szokniuk a feleségeik strandmaszkjaihoz is. Sok kínai nő visel úszás közben textilmaszkot az arcán, hogy ne tegye tönkre a bőrét a víz és a napozás.
Egyébként a kínai nők nem szégyellik pofátlanul megkérdezni: „Mennyit keresel?”. Számukra ez a sikeresség és az emberi érték mércéje. Nálunk elég sokkolóan hatna egy ilyen kérdés egy idegentől, mivel a mi kultúránkban ez a magánügyek kategóriájába tartozik, és idegenekkel nem beszélünk róla.
