Összességében nagyszerű rajzfilm volt: ha a törpök házat akartak építeni, akkor összefogtak és megépítették. Javítani kellett a ház előtti területet? Ismét az egész csapat összefogott és elvégezte a javítást.
Közösen dolgoztak, vagyis igazi kommunizmus volt ez egy kapitalista országban készült rajzfilmben.
És itt jön a csavar! Amerikában állítólag tilos házat építeni. Na jó, nem teljesen, de azért van benne valami. Egy haverom, Gábor, 5 éve költözött ki San Franciscoba, a kockák Mekkájába.
Gábor programozó zseni, nálunk a vidéken is menő játékokat fejlesztett. Felfigyeltek rá Budapesten, de egy hét után elcsábították az Államokba. Szóval eladta a házát, és már repült is a Szilícium-völgybe, minden programozó álmába.
A sztori klasszikus: talált melót, vett egy házat hitelre, és készült rá, hogy napi 24 órában gürizik majd, hogy valaha is kifizesse. A ház nem volt valami nagy, mondhatni szerény, 235 négyzetméter. Kész állapotban volt, még bútor is volt benne. Náluk ez így megy, beköltözhetsz, és még a vázák is a helyükön vannak.
Aztán Gábor az első héten benézett valamit. Bekapcsolta az elektromos fűnyírót, de túlzásba vitte az informatikusi buzgalmat, és eltörte a konnektort. Szikrázott, füstölt, a garázsban elment az áram.
Mit csinál ilyenkor egy amerikai háztulajdonos?
Hát hívja a garanciális ügyfélszolgálatot! Kiszáll egy szakember, és ingyen megjavítja, mert az elektromos hálózatra egy év garancia van.
Ha viszont kiderül, hogy a tulajdonos hibája volt a dolog, akkor mehet a pénztárcáért. A következő alkalommal már biztosan óvatosabban dugja be a villásdugót.
Na de mit csinál ilyenkor egy igazi európai?
Azt mondja magának:
– „Ugyan már, két drótot én is össze tudok kötni!”
Elmegy a boltba, vesz egy biztosítékot, egy konnektort, meg egy kis védőfelszerelést, összesen 11 dollárért. Hazamegy, és a döbbent szomszédok szeme láttára nekiesik a 110 voltos amerikai hálózatnak.
És mit csinálnak eközben az amerikai szomszédok?
Naná, hogy hívják a rendőrséget! Kiérkeznek a zsaruk, Gábor elmondja, hogy csak a konnektorral volt egy kis gond, de már megjavította. Erre kap 2000 dollár büntetést az államtól, 350-et a várostól, és 250-et a környék önkormányzatától.
Ráadásul a biztosítása is 110 dollárral drágább lesz havonta, a bank meg közli vele, hogy ha még egyszer hozzányúl a házhoz, repül az utcára.
Szóval a gyors otthoni konnektorjavítás végül majdnem 3000 dollárjába került.
Most akkor mi van? Egy átlag amerikai nem csinálhat semmit a saját házában? Csak szakembert hívhat, és fizethet? És házat építeni meg pláne nem lehet?
Dehogynem!
Kiderült, hogy házat is lehet építeni saját kezűleg.
Csak előbb el kell menni az önkormányzathoz, és venni kell egy engedélyt az adott építési munkára. Persze fizetni kell érte, és végig kell hallgatni egy biztonsági oktatást. Ezen kívül be kell szerezni mindenféle védőfelszerelést, és őrizgetni kell a számlát róla: tűzoltó készülék, kesztyű, overál, bakancs, mellény, biztosítás, sőt, még elsősegélydoboz is kell.
Miért ez a lehúzás?
Miért ilyen bonyolult minden?
Miért nem lehet úgy, mint nálunk, hogy a te házad a te várad?
Nos, van erre néhány magyarázat.
Először is, ez egyfajta biztosíték arra, hogy nem gyújtod fel vagy rombolod le a házat. Mert ugye, ha a te házaddal történik valami, az a szomszédok házának az árát is lenyomja.
Másodszor, a ház valójában a bank tulajdona, amíg nem fizetted ki a hitelt. A banknak az az érdeke, hogy a ház rendben legyen, és te fizess, ne pedig az utcán köss ki.
Harmadszor, a biztosítónak sem éri meg kifizetni a banknak a leégett ház árát, vagy neked a sérülésed költségeit.
Mesélek egy saját sztorit is. 7 éve kórházba kerültem egy sérüléssel. Megharapott egy pók miközben a pincében dolgoztam, és úgy feldagadt a lábam, hogy rá sem tudtam állni. Amikor bevittek a traumatológiára, a nővér megnézte a papírjaimat, és azt mondta: „Vigyék a többihez.” A kórteremben 5 pasi feküdt, akik közül:
- egyik megégett, miközben a garázs tetejét javította;
- a másik ráesett egy üvegszilánkra a pincében;
- a harmadik leesett az állványról;
- a negyedik megcsúszott a festéken, és 4 helyen eltörte a lábát;
- az ötödik meg egy külföldi építőmunkás volt, aki csak annyit tudott magyarul, hogy „köszönöm” és „kezelés”.
- Na meg én…
Szóval mindannyian barkácsbalesetet szenvedtünk. Vajon Amerikában is előfordulhatna ilyen? Aligha! Szóval ha nálunk is bevezetnének egy ilyen rendszert, az talán nem is lenne olyan rossz ötlet.
