Az eredeti történetet, a „Nap, Hold és Thália”-t egy olasz költő, Giambattista Basile írta (vagy legalábbis dolgozta át). A szöveg 1634-ben jelent meg a „Pentameron” című mesegyűjteményben.
A történet egy hatalmas úr lányának szomorú történetét meséli el. Születése után az úr úgy döntött, hogy magához hívatja a királyság legokosabb embereit, hogy megjósolják örökösnőjének jövőjét. A csillagjósok azonban figyelmeztették a lány szüleit, hogy egy lenmag lesz a halála oka…
A feldühödött apa elrendelte, hogy távolítsanak el a királyságból mindent, ami akár távolról is lenre emlékeztet. Amikor azonban Thália felnőtt és gyönyörű lánnyá serdült, meglátott egy öregasszonyt fonni, és úgy döntött, hogy segít neki.
Csakhogy az önzetlen cselekedet során egy lenmag beszorult a körme alá, és Talia holtan esett össze. A kétségbeesett apa a legszebb ruháiba öltöztette lányát, egy bársony trónra ültette, és elhagyta a palotát…
Évekkel később egy király rábukkant az elhagyatott kastélyra az erdő közepén. Vadászat közben járt arra, mivel a sólyma berepült az épületbe.
A király sokáig kopogtatott az ajtón, de természetesen senki sem válaszolt és nem nyitott ajtót. Az utazónak nem maradt más választása, mint felmászni a falra és bemászni az ablakon…
Miután belépett az elhagyatott kastélyba, a király üres és poros szobákat talált. Végül rábukkant egy gyönyörű fiatal lányra, akit minden erőfeszítése ellenére sem sikerült felébresztenie.
És itt javaslom, hogy idézzük szó szerint az eredeti forrást:
„A vágytól megrészegülve a király ágyba viszi. És miután élvezte a szerelem gyümölcsét, otthagyja feküdni. Aztán visszatér a királyságába, és sokáig elfelejti ezt a románcot.”
Ahogy sejtheted, Thália teherbe esett anélkül, hogy felébredt volna. Amikor megszülettek a gyermekei, tündérek gondoskodtak róluk.
És egy napon a tündér dajkák odavitték a csecsemőket az anyjukhoz, hogy etessék őket. Az egyik baba azonban összetévesztette a mellét az ujjával, és így a lenmag kiesett a körme alól, amitől a szépség felébredt…
És ekkor jelenik meg a boldog apa! Egy idő után ugyanis a királynak eszébe jut a gyönyörű lány, és úgy dönt, hogy újra „meglátogatja” a kastélyban…
De amikor megérkezik, Tháliát ébren találja, ráadásul két csecsemővel a karjában. Csipkerózsika Napnak és Holdnak nevezte el a gyerekeket a „rejtélyes” születésük miatt.
A király a Tháliához fűződő őrült szerelméről áradozik, miközben elmagyarázza neki, hogyan sikerült teherbe esnie. A gyalázatos cselekedet nyilvánvaló ténye ellenére Thália viszonozta az érzéseit! A király azonban hamarosan távozott, bár megígérte a szépségnek, hogy nemsokára elküld valakit érte és a gyerekekért.
De van egy kis bökkenő – a király ugyanis nős! Sőt, a felesége gyanakodni kezdett. Kiderült, hogy a királynak szokása volt álmában beszélni, és véletlenül kimondta Thália és a gyerekei nevét…
A gonosz királyné ki akarta szedni belőle az igazságot, és miután megtudta a házasságtörést, elküldte a szakácsát, hogy rabolja el Thália gyermekeit és végezzen velük.
Miért pont a szakácsot, és nem mondjuk egy bátor lovagot? Azért, mert a megalázott és megsértett királyné megbízta a szakácsot, hogy főzze meg a gyerekeket, és ezt az ételt aztán etesse meg a férjével…
Ebéd közben, amikor a király dicsérte a húspitéket, a királyné folyton ezt motyogta: „A sajátodat eszed!”. A királynak egy idő után elege lett a felesége motyogásából, és élesen félbeszakította: „Persze, hogy a sajátomat eszem – hiszen te hozomány nélkül jöttél hozzám!”.
A feldühödött királyné úgy döntött, hogy máglyán égeti el Tháliát. A hercegnő eközben éppen elindult a királyhoz, hogy minél hamarabb találkozzon vele. De amint a kastély kapujához ért, a királyi őrség elfogta.
És abban a pillanatban, amikor Tháliát már éppen tűzre akarták vetni, berontott a kastélyba a király, és megmentette szerelmét. A királynét és a szakácsot pedig máglyára küldte. Ekkor azonban a királyság lakói megtudták, hogy a jó szakács valójában megkímélte a gyerekeket, biztonságosan elrejtette őket a gonosz királyné haragja elől. Ekkor a jó szolgát előléptették és kamarásnak nevezték ki.
Basile a következő tanulsággal zárja a mesét: „Van, akinek mindig szerencséje van – még alvás közben is”.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
