Régen én is azok közé tartoztam, akik a szállodában így gondolkodtak: „á, ez nem az enyém”, „minek nekem ez a kis sampon”, „maradjon csak itt, hátha másnak nagyobb szüksége lesz rá”.
A sínek között és mellettük elterülő, végtelennek tűnő, szürke kőtenger látványa annyira megszokott, hogy a legtöbben talán el sem gondolkodunk rajta: miért van ott?
