Az úgynevezett Tiltott Város, a kínai császár palotája, valamivel korábban épült, mint a Topkapi szultáni palota az Oszmán Birodalomban. Mégpedig 1420-ban.
És ez nemcsak a kőbe vésett legfejlettebb technológiák, a kifinomult művészetek, a legjobb orvoslás és a finom tudományok központja lett, hanem az ősi kicsapongások helyszíne is, melyek láttán megfagyott volna egy mai ember ereiben a vér. Ebben a cikkben most ezt, vagyis az érem sötét oldalát fogjuk megvizsgálni.
Teljesen zárt komplexum
A Tiltott Város a Föld bolygó egyik legjobban védett helye volt abban az időben. A közönséges embereknek szigorúan tilos volt bejutni a városba, halálbüntetés járt ért. Először is azért, mert ott volt a császár kis „kincsestára” – a számos feleség és ágyas, akiket senki sem láthatott. Másodszor, a császár őrsége sem hiába kapta a fizetségét, minden idegent a császárra veszélyesnek tartottak.
A Tiltott Városban mindig korlátozott számú szolga és eunuk tartózkodott, jól meghatározott feladatokkal. Leggyakrabban ezek a szolgák voltak a város „örök” túszai, akik soha többé nem hagyhatták el annak határait.
Viszont még a legmagasabb rangú tisztviselőknek is csak a császári komplexum bizonyos helyiségeibe volt joguk belépni. És a meghívás egy másik, „különleges” részbe pontosan két, egymással ellentétes dolgot jelenthetett: vagy így fejezte ki a császár a legnagyobb kegyét a szolgája iránt, vagy a szomszédos oszlop mögött egy tapasztalt gyilkos éles pengéje várhatott.
Csak kevesen tudtak tájékozódni a palota folyosóin
A Tiltott Város tele volt hamis folyosókkal, zsákutcákkal és rejtett ajtókkal. A pontos térképpel csak kevesen rendelkeztek – a császár és a komplexum működéséért felelős tisztségviselők. Az ok egyszerű – a császár és feleségeinek védelme. Ezért az a személy, aki rossz szándékkal hatolt be erre a helyre, könnyen egy ravasz csapdába eshetett, ha egyszerűen nem tudta, hová léphet, és hová nem.
Ezért volt teljesen természetes dolog, hogy néha ennek a hatalmas komplexumnak a zsákutcáiban holttestekre bukkantak. Először is, a fiatal szolgák könnyen eltévedhettek, és egy csapda-szobába kerülhettek. Másodszor, voltak bizonyos „szórakoztató” szobák is, ahová az embert azzal a szándékkal vitték, hogy valamilyen kínzó módon vegyék el az életét.
Igen, igen – néhány kínai császár, akárcsak római „kollégáik”, nem idegenkedett a véres látványosságoktól, hogy kielégítse a lelke sötét oldalát. Ezért a Tiltott Város kulisszái mögött mindig jelen volt a halál közvetlenül a kiemelkedő műalkotások szomszédságában.
Vajon hány ilyen szerencsétlen ember csontjai találhatók még ma is a Tiltott Város pincéiben?
Fényes előadások és végzetes lakomák helyszíne
A Tiltott Város valódi arcát nagyon részletesen leírta a naplójában Andreas Everardus van Braam Houckgeest – nemes kereskedő, aki a Qianlong császárnál képviselte a holland küldöttséget.
„Ahelyett, hogy meggondolatlanul megpróbálnám kifejezni és leírni gyenge tollammal mindazt, amit a szemem csodált; ahelyett, hogy megpróbálnám közvetíteni olvasóm tudatába a sokféle és rendkívüli érzést, amelyet állandóan kiváltott bennem a megannyi olyan dolog látványa, amelyekben ötvöződött a szokatlan, a pompás, a merész design és a kivitelezés mestersége, egyszerűbb és természetesebb bevallani a tehetetlenségemet” – írja Houckgeest a naplójában, miközben megpróbálja leírni a palotákat, templomokat és más látnivalókat, amelyeket a Tiltott Városban és annak közelében látott.
Houckgeest leírja, hogy szinte azonnal megnevettette a kínai császárt, és jókedvre derítette. Ezt az okozta, hogy Andreas kalapja leesett, miközben meghajolt a császár előtt.
Aztán igazi lakoma következett. Houckgeest szerint azonban az étel szörnyű volt. A naplójában azt írta, hogy a császár által lerágott húst tálalták fel neki a csonton.
„A kínaiak szerint ez volt a legnagyobb kegy, amit csak kaphattunk, mivel a mi hatalmunkban állt lerágni azt a csontot, amelyet Őfelsége már „megtisztított”” – írta Houckgeest.
Bárki más a palotában végtelenül szerencsésnek érezte volna magát ettől a gesztustól.
A látogatók számára a Tiltott Város 1925-ben nyílt meg, miután Kína utolsó császárát, Pu Ji-t kiűzték a palotából, és Kína új köztársasági kormánya úgy döntött, hogy múzeummá alakítja.
De a múzeumot látogató turisták valószínűleg ritkán gondolnak arra, hogy létezésének hosszú évszázadai alatt több ezer ember vesztette életét ezekben a kifinomult csapdákkal teli csarnokokban és elsötétített folyosókon. És éppen ezért ez a hely mind a mai napig a bolygó egyik legmisztikusabb helyének számít.
