Egy külföldi, második világháborús fotóarchívumon bukkantam erre az érdekes képre. Természetesen felmerült bennem a kérdés, hogy mégis mi is történik itt?
A rejtély megoldása egyszerű. A fotó 1943-ban készült.
Brit aknászok gyakorolják a vakon történő aknahatástalanítást. A teljes brit aknakutató tanfolyam… négy napig tartott.
A tanfolyam célja az volt, hogy az aknászok megismerjék az ellenséges aknákat, az aknamezők felépítését és a csapdaaknák működését. A negyedik nap végére az aknászoknak el kellett sajátítaniuk az aknák elleni hatékony küzdelem minden módszerét, beleértve a sötétben történő hatástalanítást is.
Nem irigylem ezeket a srácokat! Hiszen egy ilyen rövid tanfolyam után azonnal a harctérre küldték őket.
Különös figyelmet fordítottak három német aknatípusra:
Teller-aknák. Ezek a tankokat és autókat célzó aknák voltak. Képesek voltak harcképtelenné tenni a járművet – letépni a kereket vagy a lánctalp egy részét. Jellemző volt rájuk az oldalán található hordozófül:
Emberre nem reagált. A gyutacs aktiválásához nagy nyomást kellett gyakorolni.
A nehézséget az jelentette, hogy nagyon nehéz volt hatástalanítani. Egy ötletes mechanizmussal látták el, amely megvédte az aknát a hatástalanítástól. Ha megpróbálták a szokásos módszerekkel hatástalanítani, az akna azonnal felrobbant.
Ugró Betty. A Szovjetunióban „békaaknának” nevezték. Ez az akna nagyon alattomos volt.
Ha ráléptek, egy méter magasra ugrott a levegőbe, és felrobbant, halálos repeszszilánkokat lövellve minden irányba. 20 méteres körzetben szörnyű pusztítást végzett. Az amerikai dokumentációban 140 méteres veszélyes hatótávolságot adtak meg.
Reagálni és fedezékbe vonulni esély sem volt. A repeszek kb. 1000 m/s sebességgel repültek.
Az akna szörnyű pszichológiai hatást gyakorolt. A németek az elfoglalt területek védelmére használták ezeket az aknákat. Súlyos veszteségeket okozott a szövetségesek normandiai partraszállásakor 1944-ben.
Általában az ilyen típusú aknák hátránya a magas ár és a bonyolult gyártás volt. De a németek nem spóroltak, és a háború alatt körülbelül 2 millió „békaaknát” gyártottak.
Faakna Holzmine 42. Igen, ilyen egzotikum is volt a Wehrmacht arzenáljában. És egyáltalán nem volt olyan ártalmatlan, mint amilyennek első pillantásra tűnik.
Páncéltörő akna, fából készült burkolattal. Minimális mennyiségű fémet tartalmazott. Tulajdonképpen ez volt a fő cél – a hiánycikknek számító fém megtakarítása.
Emiatt azonban az aknát nagyon nehéz volt fémdetektorral felfedezni. Az mentette meg a helyzetet, hogy az aknák nem voltak tartósak – átnedvesedtek és tönkrementek. Élettartamuk nem haladta meg a néhány hónapot, utána használhatatlanná váltak.
Ez az akna elég erős volt. Az autóknak letépte az első tengelyét, és a járművet ezután általában nem lehetett helyreállítani. A tank pedig ideiglenesen harcképtelenné vált.
Az aknászok három napig elméletet tanultak, majd egy napjuk volt a gyakorlatra. Úgy gondolták, hogy ez a képzés teljesen elegendő számukra.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
