Néha a hírekben, legyen az újságban vagy a tévében, belefutunk olyan információkba, hogy valaki éppen a századik születésnapját ünnepli. Ilyenkor azt nézzük és gondoljuk: „Hű, de jó, hogy megérte ezt a kort”.
Azonban azok, akik elérik ezt az életkort, gyakran nem osztják ezt a lelkesedést. A helyzet az, hogy az öregedéssel az élet kevésbé lesz élénk és örömteli, és ez csak ritka esetekben van másképp.
Sok hosszú életű ember számára az extrém hosszú életkor nem annyira az élet ajándéka, hanem inkább egy kihívás – egy olyan kihívás, ami távol áll attól a rózsás képtől, amit az emberek erről képzelnek.

Mit is jelent valójában 90, 100 vagy akár 120 évig élni? Míg a hosszú élet gondolata gyakran a bölcsesség és a csendes megelégedettség képét idézi fel, az élet valósága egészen más lehet: egy legyengült test, a másoktól való függés és egy új, álmoktól mentes horizont.
Ismerkedjünk meg a világ néhány legismertebb hosszú életű emberének életével, hogy megértsük, miért tekintik sokan a hosszú életet inkább szenvedésnek.

Koku Istambulova: „A hosszú élet büntetés”.
Vegyük például Koku Istambulovát, Oroszország egyik legidősebb lakosát. 1889-ben látta meg a napvilágot, és 2019-ben hagyta el ezt a világot, mindössze fél évvel a 130. születésnapja előtt. Koku élete tele volt megpróbáltatásokkal, túlélte a háborúkat, a forradalmakat és családja erőszakos deportálását. Figyelemre méltó hosszú élete ellenére Koku szomorúan gondolt vissza az életére:
„Mindig sokat dolgoztam, a földeken, és egész életemben egyetlen boldog pillanatot sem éltem át. Belefáradtam. Számomra a hosszú élet nem ajándék, hanem igazi gyötrelem” – így fogalmazta meg gondolatait Koku.
Koku Csecsenföldön született. Nem volt lehetősége tanulni, mivel szülei megtiltották neki, és elég későn ment férjhez. Egész életében keményen dolgozott. Soha nem álmodott arról, hogy ilyen sokáig él, és bevallja, hogy ez egyáltalán nem örömteli számára.
„Nehéz élni, amikor mindenki, aki emlékezett rád, már rég elhagyta ezt a világot. És elmenni is félelmetes, bármennyi idős is vagyok” – osztotta meg.

Koku története sokakat emlékeztet arra, hogy a hosszú életért gyakran nagy árat kell fizetni. Túlélte az összes gyermekét, és végül elvesztette a látását is. Élete utolsó éveiben teljesen az unokái és dédunokái gondoskodására szorult. Napjait egyhangúnak, fáradtsággal telinek és örömtelennek írta le:
„Most nagyon nehéz, nagyon kevés erőm maradt. Amikor nem csinálsz semmit, egyszerűen nincs honnan örömöt meríteni” – mondta Koku.
Az egyetlen dolog, ami vigaszt nyújtott neki az utolsó években, az unokái és dédunokái támogatása volt.

Kane Tanaka: hogyan találjunk örömet a nehézségek között.
Jelenleg őt tartják a legidősebb élő embernek. A hivatalos dokumentumok szerint 2022. január 2-án töltötte be a 119. életévét. Japánból származik, egy olyan országból, amely híres a hosszú életű embereiről. Japánban több mint 50 000 olyan ember él, aki elérte a száz évet!
Az élete sokban hasonlít Koku Istambulováéhoz. Kane a hagyományoknak megfelelően, nem pedig érzésekből ment férjhez. Túlélte a háborút és több gyermeke elvesztését, akik közül csak egy fia maradt életben.
Kane kétszer is szembenézett a halálos betegséggel, a rákkal, és mindkétszer megnyerte a harcot. Egész életében dolgozott, és még 100 éves korában is segített a családi vállalkozásban. Jelenleg Tanaka egy idősek otthonában él. Igyekszik optimista maradni, szereti az édességeket és az üdítőitalokat, de bevallja:
„A remény ad erőt az embernek, hogy tovább éljen. De nem kérek sokat. 120 év éppen elég lesz.” – Kane Tanaka

Jeanne Calment: magány, amikor mindenkit túlélsz.
A francia Jeanne Calment, aki megdöbbentő 122 évet élt, gyakran a humorérzéke és éles elméje miatt emlegetik az emberek. Gazdag családban született, viszonylagos kényelemben élt. Az évek múlásával azonban egyre több veszteség érte.
Élete első évei boldogabbak voltak, mint Koku és Kane élete. Jómódú családban született, szerelemből ment férjhez, lánya született, és nem kellett dolgoznia. A nyugdíjhoz közeledve azonban sorozatos szerencsétlenségek érték. Először a lánya betegedett meg és halt meg, majd tíz évvel később a férje is. Egy unokája maradt, de ő sem élte túl Jeanne-t. Az idő múlásával Calment teljesen egyedül maradt. Mire betöltötte a 110. életévét, már nem maradt közeli hozzátartozója.
Egy korábbi lakás-eladási ügylet biztosította számára a gondtalan megélhetést idős korában, de a magány végigkísérte. 110 éves koráig önállóan vezette a háztartását. Amikor ez már túl nehéz lett, egy idősek otthonába költözött. Jeanne Calment az utolsó években hallás- és látásproblémákkal küzdött, nehezen mozgott, de megőrizte tiszta elméjét és jó memóriáját.
Nem szörnyű dolog egy öreg testbe zárva lenni, megőrizve a képességet, hogy megérts mindent, ami történik körülötte? Még egy ilyen kitartó és optimista nő sem volt elégedett ezzel hosszú élettel.
Az ő története egyértelmű példája annak, hogy a hosszú élet hogyan súlyosbíthatja a magányt és a fizikai hanyatlást még azoknál is, akik egyébként pozitívan állnak hozzá.

A gyötrelmes hosszú élet.
A 100 éves kort elérve a halál már nem olyan ijesztő, sőt, akár felszabadulásként is felfogható. Meg kell jegyezni, hogy a fent említett hosszú életű nők egyike sem követett különleges diétát, nem végzett aktív testmozgást, és nem rendelkezik semmilyen titkos recepttel a hosszú életre.
Épp ellenkezőleg, a genetika és a körülmények játszottak döntő szerepet. Furcsa módon sokan közülük értetlenül állnak a társadalom hosszú élettel kapcsolatos megszállottsága előtt.
Miért irigylik azokat, akik átlépték a százéves kort? Az öregség gyakran megfosztja az életet az örömöktől. A barátok, testvérek, sőt, még a gyerekek is meghalhatnak. A fizikai függetlenség gyengül, és az ember még az alapvető feladatok elvégzésében is másokra szorul.
Az életöröm elhalványul, és az élet értelmetlenné válik. „Minden jó, de csak mértékkel” – állítják a hosszú életű emberek, akik gyakran emlegetik, hogy legszívesebben korábban távoztak volna az élők sorából.

Talán a tanulság itt nem az, hogy az extrém hosszú életre törekedjünk, hanem az, hogy a nekünk adatott évek minőségére koncentráljunk.
Ahogy a római filozófus, Seneca bölcsen mondta: „Az élet hosszú, ha tudod, hogyan kell használni.”
Ahelyett tehát, hogy arra törekednénk, hogy több időnk legyen, próbáljuk meg értelmesen, szeretettel és örömmel megtölteni a napjainkat. Végül is egy jól eltöltött élet sokkal értékesebb, mint egy hosszú, de üres élet.
Te mit gondolsz erről? Szeretnél 100 évig élni? Oszd meg a véleményed a hozzászólásban!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK