HIRDETÉS

Kangbashi – egy város, ahol minden adott az élethez, mégsem lakik benne szinte senki

    A Sárga-folyó mentén található Ordos város vezetősége még 2003-ban döntött úgy, hogy egy nagyszabású városbővítési projekt keretén belül, a városközponttól 16 km távolságra egy egészen új, 1 millió ember befogadására képes városrészt hoz létre. Az éveken át épülő világszínvonalú metropolisz költségei végül valamivel több, mint 161 millió dollárnál álltak meg, ám ezt a pénzt akár ki is dobhatták volna az ablakon.

    1. 1 A tervezett egymillió lakos helyett ugyanis végül csak 30 ezer emberrel sikerült feltölteni a várost.


    2. 2 Ráadásul mivel a városban nincs kellő számú lakos, ezért munkahelyek sincsenek, így az egyébként itt élő kevés ember sem tud munkát vállalni. Többnyire ennek is köszönhető az, hogy a város napközben gyakorlatilag teljesen üres, valóságos szellemváros.


    3. 3 Bár a jelzőlámpák működnek, nincs számottevő forgalom, amit szabályozniuk kellene.

      © Alexander Belenky / Livejournal
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

    4. 4 Járókelőkkel csak elvétve lehet találkozni az utcákon, helyettünk inkább magányosan dolgukat végző közmunkások tűnnek fel itt-ott.


    5. 5 Kangbashi saját könyvtárat és múzeumot is kapott, ám ezeket sem látogatja senki, így a hét nagy részében zárva tartanak.


    6. 6 A tömegközlekedés (habár ritkított) folyamatos, annak ellenére, hogy gyakorlatilag egy utas sem használja. Kicsit olyan, mintha egy önmagától működő városban lennénk, ahol minden annak rendje és módja szerint működik, csak éppen emberek nélkül.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 7 A hátborzongató szellemváros, madártávlatból.


    8. 8 Sok mindent lehet rá mondani, de azt nem, hogy spóroltak volna a beruházással. Gyönyörű parkok és szobrok találhatók mindenütt.


    9. 9 Még egy közbringa rendszert is létrehoztak a városban, amelyet már le sem zárnak éjszakára, hiszen gyakorlatilag nincs aki ellopná őket.


    A bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik

9 hozzászólás

SZÓLJ HOZZÁ!



9 comments

  • Szia, guest
Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!