HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokVicces

Az internetezők elmesélték, hogy mi volt a legnagyobb hülyeség, amit más emberektől hallottak életük során

    Bizonyára mindannyian részesei voltunk már olyan szürreális párbeszédeknek, amikor a beszélgetőpartner akkora ostobaságot mondott nekünk vészesen komolyan gondolva azt, hogy majd’ beszakadt a hülyeségétől a mennyezet. Hiába, az emberek szeretik védeni az igazukat még akkor is, ha az nem igaz.

    HIRDETÉS

    A Reddit közösségi oldal „tomyboy-973211” nevű felhasználója arra kérte társait, hogy meséljék el, mi volt a legnagyobb hülyeség, amit más emberektől hallottak életük során. Közel 30 ezer hozzászólás érkezett, mi pedig most ezek közül gyűjtöttük össze a legjobbakat.

    • Egy nő a terhesség késői szakaszában fordult hozzám, és ragaszkodott ahhoz, hogy Ő nem lehet terhes. Gondolta ezt azért, mert az utolsó menzesze 10 hónapja volt, ami azt jelenti, hogy most kezdődött nála a menopauza…25 éves volt. © Kaylinwriter14
    • Egyszer a vendég vegetáriánus menüt kért tőlem az étteremben, majd 10 perccel később megkérdezte, „miért nincsenek csirkés ételek az étlapon?” © Ezzinie
    • Ügyvéd: „hány éves a fia?”
      Tanú: „melyik a három közül?”
      Ügyvéd: „a 20 éves”
    • „A csirkéknek nincs vérük” – mondta a kollégám, mikor szóba került, hogy miért fehér a húsuk. © DragoneerFA
    • Hallottam, ahogy a tömegközlekedésen az egyik nő azt meséli a másiknak, hogy az Amerika és Európa között közlekedő repülőjáratok nem repülnek, hanem csak egy helyben lebegnek, és kihasználják a Föld forgását. © Mom_is_watching

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Pingvinek úgy néznek ki, mint a madarak

    • Az egyik betegem azt mondta, hogy van egy jó és egy rossz híre:
      „A fülfájdalomra adott gyógyszer segített.”
      – És mi a rossz hír?
      „Szörnyű íze van.”
      Mivel jobban lett tőle, nem akartam elmondani, hogy a fülcseppek nem véletlenül FÜLcseppek. © Dr. Murray Grossan
    • „A szoptatás annyira természetellenes” – mondta az egyik édesanya a gyermeknevelési tanfolyamon.
    • ,,A csirkék nem állatok, mivel tojásokat szarnak” – érvelt a vegetáriánus barátom, amikor megkérdeztem tőle, hogy miért eszik kínai édes savanyú csirkét. @ brtrobs
    • Hallottam, ahogy két lány a sütésről beszélget. Egyikük azt mondta, nagyon régóta szeretne már kenyeret sütni otthon, de nem tudja, hogyan kell kenyérhéjat készíteni, pedig ezt a részét a kenyérnek jobban szereti, mint a többi részét. Igen, a lány azt hitte, hogy a kenyér héja külön készül, más anyagból. © Lord-AG
    • Ügyvéd: „Mondja el, ott tartózkodott vagy sem azon az ominózus partin abban a pillanatban, amikor lefényképezték?”
      Tanú: „Megismételné a kérdést?”

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Majmokból miért nem lesznek emberek

    • Hallottam egy ilyen beszélgetést az orvosi rendelőben a betegek között:
      – Hány gyermeke van?
      – Kettő.
      – Hány fiú?
      – Egy sem.
      – És lány?
    • Egy farmon nőttem fel. Egyszer egy kb. 15 évvel idősebb nő (akkor 16 éves voltam) megkérdezte tőlem, hogy „ha kivágsz egy húst a marhából, utána mennyi ideig kell várni, hogy visszanőjön és újra kivágható legyen?”
      Szerettem volna azt hinni, hogy csak viccel, de nem. © mycatsnameisrosie
    • Hallottam, ahogy az egyik thaiföldi étterem előtt az egyik turista azt mondja „nem tetszik nekem ez a hely, túl sok itt az ázsiai.” @ Chazman199
    • A gyakornokom nagyon aggódott az egyik betegünkért, és egy ilyen beszélgetést folytatott vele
      – Hogyan befolyásolja az amnézia az emlékezetét?
      – Hát…néha elfelejtek dolgokat.
      – Mondjon néhány példát.
    • Sorban álltam a KFC-ben, amikor hallottam, hogy a vendég megkérdezi: „hány darab csirkeszárny van a 15 darabos csirkeszárny kosárban?” @ The_Smithyy
    • Történelemórán az egyik lány azt hitte, hogy a „frontvonal” egy darab kötél, amit az ellenséges csapatok feszítenek ki egymás közé. @ Quimerio

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

5 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 1,965
    TörzsvendégBeszélgetésindító10 hozzászólásRendszeres látogató
    Mai világunkban sajnos a nem fiú nem egyenlő a lánnyal....
    • Még ennél is több. És némelyik ráadásul százszor jobban is él, mert az okosak kisegítik őket.
  • Hallottam, ahogy az egyik thaiföldi étterem előtt az egyik turista azt mondja „nem tetszik nekem ez a hely, túl sok itt az ázsiai.” A hülye k*cs*gje

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.