HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokVicces

21 ember, aki a tettével új fejezetet nyitott az „emberi hülyeség” nagykönyvében

    A mindennapi rohanásban bizony elkerülhetetlen, hogy a figyelmetlenségünkből adódóan olykor elkövessünk néhány hibát. Odaégetjük a húst, elhagyjuk a lakáskulcsunkat, vagy éppen égve felejtjük a villanyt, amikor eljövünk otthonról. Ezek apró-cseprő baklövések, melyeket többé-kevésbé, de mindannyian elkövetünk életünk során.

    HIRDETÉS

    Az alábbi 21 ember, pontosabban az ő kunsztjaik természetesen össze sem hasonlíthatók mindezzel, ők ugyanis már nagyban játszanak ha a balszerencséről és a kellemetlen félreértésekről van szó.

    1. 1 A szuveníres talán még azóta is röhög a markában.


    2. 2 ,,A barátnőm megkérdezte, hogy miért világít a ,,NO” jel ezen a kapcsolón…”


      Akinek esetleg nem lett volna világos, ez az ,,ON” jel, csak fordítva nézte a drága…🙄

    3. 3 ,,A barátnőm nem akarta elveszíteni a kulcsokat a lakathoz, szóval gondolta, ez lesz a legjobb megoldás…”


    4. 4 ,,Nem éreztem magam valami jól, úgyhogy megkértem a barátomat, hogy hazafele ugorjon be nekem egy lázmérőért a szupermarketbe. Ezt sikerült hoznia…”


    5. 5 ,,A feleségem felbontotta a névnapjára kapott új USB töltőt…” – tiszavirág életű volt.


    6. 6 ,,A barátom úgy gondolta, hogy gyorsabban megszárad majd a kedvenc pólója, ha bedobja pár percre a mikróba…” – nem volt bölcs döntés.


    7. 7 ,Én és a barátnőm úgy döntöttünk, hogy megmérkőzünk, melyikünk a jobb szakács. Másnap ez a látvány fogadott, mikor hazaértem a munkából…megkérdeztem, hogy mit csinál, azt mondta, steaket. Diszkvalifikáltam őt a szakácsversenyünkből.”


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 8 ,,Arra értem haza a munkából, hogy a feleségem ezeket a kekszeket falatozta jóízűen. Nem volt szívem neki szólni, hogy ezek a kutya jutalomfalatjai.”


    2. 9 ,,Első közös horgászat a haverom feleségével…”


      (valószínűleg az utolsó is)

    3. 10 ,,A barátnőm küldte ezt a képet, mert tudni szerette volna, hogy ez-e a HDMI kábel…”


      Nem is tudom, miből gondolja…😏

    4. 11 ,,151 centi magas vagyok, a barátom majdnem 190. Megkértem őt, hogy szerelje fel végre a tükröt, amit hónapokkal ezelőtt vásároltam. Nem volt felhőtlen az öröm…”


    5. 12 ,,Feleségem új elemeket vett a távirányítóba, majd meglepődve jelezte, hogy mióta kicserélte őket, egyáltalán nem reagál semmire. Megkérdeztem tőle, hogy jól rakta-e be az elemeket, mire ezt a választ adta: ,,szerinted hülye vagyok?!”


    6. 13 ,,Megkértem a férjemet, hogy vágja fel nekem az avokádót. Gondolom nem sokat látott még életében…”


    7. 14 ,,A feleségem munka után leültetett az étkezőasztalhoz, és számon kérte rajtam, hogy mióta drogozok a háta mögött. Azt mondta, ha őszinte leszek, akkor még megmenthetem vele a házasságunkat. Mivel teljesen tanácstalan voltam, megkérdeztem, hogy miből gondolja egyáltalán, hogy én drogozok?! Azt mondta, ezt találta a nadrágom zsebében…”


      A hölgyek kedvéért mondjuk, hogy ez egy guminyomás mérő…😀

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 15 ,,Mondtam a férjemnek, hogy tegye valahova a konyhába a frissen mosott törülközőket, majd később elpakolom. Ide sikerült tennie…”


    2. 16 ,,A nővérem menstruált, és megkérte a férjét, hogy hozzon neki valamit hazafele, mert minden elfogyott otthon. Ezzel sikerült hazaállítania…”


    3. 17 Nincs is jobb, mint amikor apuka csomagolja a szendvicset a gyerekeknek… 😀


    4. 18 ,,Dolgozni voltam, és a férjem gondolta meglep azzal, hogy elmosogatja a tányérokat, hogy nekem már ne kelljen vele fáradnom…nem kérek több ilyen meglepetést.”


    5. 19 ,,A kedves férjem, és az élete első saját készítésű süteményei.”


    6. 20 ,,Megkértem a barátnőmet, hogy rakja a tüzet, amíg elugrok WC-re. Erre értem vissza…”


    7. 21 ,,Félreérthetetlen jele annak, hogy a drága férjem sütni próbált magának valami finomat…”


      Igen, ez a leszerelt füstérzékelő…😏

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.