HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokTwitterVicces

19 mindennapi problémákkal kapcsolatos Tweet, melyek szerzői anyanyelvi szinten beszélik az irónia nyelvét

    Amikor az élet egy újabb problémát dob ránk, általában két választásunk van: szépen lassan elmerülhetünk benne, vagy pedig minden erőnket bevetve harcolhatunk annak megoldása végett. Vannak olyanok azonban, mégis inkább egy harmadik megoldást választanak: kitweetelik a gondjukat és ezzel szórakoztatnak másokat. Pontosan ezt csinálták cikkünk hősei is, akik egyértelműen úgy vélik, hogy a humor a legjobb fegyver a problémák megoldására.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál mindig igyekszünk felvidítani az olvasóinkat, most pedig összegyűjtöttünk 19 Tweetet, melyek nagy segítségünkre lesznek ebben a misszióban.

    1. 1

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      6 hónapja már, hogy megvettem a kondibérletem, és még mindig semmi változás. Holnap személyesen fogok lemenni a terembe, hogy megnézzem, mi a baj.

    2. 2

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      én: fogyózni fogok
      én: mindennap edzeni fogok
      én: nem fogok szemét kaját enni
      én: belekezdek a diétába és be is tartom
      én: az egy torta?

    3. 3

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Anyós: illene megtanítanod a gyerekeidnek, hogy pakoljanak el maguk után.

      Én: *nézem a férjem, aki leveszi a zokniját és a nappali közepén hagyja*

    4. 4

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Nem hordok többé szemüveget. Már eleget láttam.

    5. 5

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      A srác, akinek a horgára akadtam: ne beszélj rólunk a barátaidnak.

      Én, a barátaimnak: már úgy beszél, hogy „rólunk”.

    6. 6

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      A házasság 70%-a abból áll, hogy azt kiabáljátok egymásnak: "mi?!" - két külön szobából.

      forrás: ©twitter
    7. 7

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Én, általában: *ugyanazt a 3 dolgot használom a házamban*

      Én, amikor nyaralni megyek: nem tudom, hogy 4 vagy 5 trombitát csomagoljak a biztonság kedvéért.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 8

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Tervező: mekkora legyen a rés az autó első ülései és a középkonzol között?

      Főnök: elég nagy ahhoz, hogy a telefon áteshessen rajta.

      Tervező: és elég nagy ahhoz is, hogy a kezünk beleférjen?

      Főnök: hahaha, nem.

    9. 9

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      én: én egy nagyon zárkózott ember vagyok.

      valaki: szia!

      én: na jó, elmesélem néhány kisebb traumám, mielőtt belemennék az igazán sötét dolgokba.

    10. 10

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      [szerszámos bolt]

      Alkalmazott: segíthetek megtalálni valamit?

      Én, 45 perc bolyongás után: nem.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 11

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      14:00: el kéne rakni a szendvics másik felét későbbre.

      14:06: ideje befejezni azt a szendvicset.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    2. 12

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Én: „Csak 35 éves vagyok, még előttem az egész élet.”

      Sportkommentátor: „És itt jön a bajnokság legidősebb játékosa. A 32 éves játékos csoda, hogy még pályára bír állni.”

    3. 13

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Család: Miért akarsz tetoválást? Drága, fájdalmas és ÖRÖKRE RAJTAD MARAD!

      Szintén a család: Nem akarsz gyereket? 🙂

    4. 14

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      A konditerem, ahová járok, gyermekmegőrzést is vállal.

      Gyerekek leadása: sziasztok kicsikéim, anyu nagyon szeret titeket!

      Ők: jó edzést, anyu!

      Én: *90 percig zuhanyzok*.

    5. 15

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Sajnálom, hogy késtem, csak egy órán keresztül ültem az ágyon egy törülközőben, miközben a falat bámultam.

    6. 16

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Felnőtt barátságok = 2 ember, akik azt mondogatják: „Nem láttalak téged már ezer éve! Többet kellene találkoznunk!” újra és újra, míg az egyikük meg nem hal.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 17

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Feleség: ezt fogod felvenni?
      Én: nos, ezek szerint nem.

    8. 18

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Az én szégyenmenetem, amikor ki kell mennem a boltból egy bevásárlókocsiért, mert be kell látnom, hogy nem bírom el mind a 23 terméket a kezemben.

    9. 19

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egy 3 éves gyerek szülőjének lenni tulajdonképpen egy véget nem érő tárgyalás.

      Én: ideje mennünk a játszótérről. még két játék, és indulunk.
      3 éves: nem, még 5 játék!
      Én: nem, még 1 játék!
      3 éves: juhúú, még egy játék

      Isten áldja a kis hülye fejüket.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.