Minden figyelmeztetés ellenére a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe. Ezt a mosolyt látnod kell!

Jessica Williams egyik nagy álma volt, hogy végre saját kutyája lehessen. Párja, Jared úgy döntött, hogy összeköltözésük után megadja ezt az örömöt a lánynak, ezért elvitte őt egy los angelesi állatmenhelyre, ahol az alkalmazottak óva intése ellenére, Jessica végül rátalált arra a blökire, akivel össze szerette volna kötni az életét.


Jessica választása a menhely legszomorúbb kutyájára esett, akinek még maguk a gondozók sem jósoltak semmi jót.

A kutyust Benji-nek hívták, a bolhák és fertőzések miatt pedig bundája egy részét teljesen elvesztette.

A menhely dolgozói óva intették a fiatal párt Benji örökbefogadásától, mivel a kutyust ért megpróbáltatások miatt nem gondolták volna, hogy valaha is képes lesz szocializálódni.

Jessica és Jared ennek ellenére hazavitte a kutyust, aki eleinte valóban félénk volt - nem nagyon értette, hogy mi történik vele.

De amint rájött, hogy biztonságban van és hogy kapott egy második esélyt az élettől, Benji-nek újra mosolyra görbült a szája és örökre maga mögött hagyta a szomorú, világfájdalommal teli nézését.

Bár az örökbefogadás óta még csak három hét telt el, ezt a mosolyt figyeljétek...😍

REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

6
Ez igen!
0
Nem tetszik!
0
Vicces
35
Imádnivaló
1
Meglepő
4
Szomorú
1
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!