HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokReddit

20+ ember őszintén beszélt róla, hogy milyen volt szegénységben felnőni

    Hemingway szerint a szegénység valamiért vonzó az emberek számára. Feltevését a Reddit felhasználói is megerősítették, nemrég ugyanis arról kérdezték őket, hogy meséljék el, milyen érzés volt szegénységben felnőni és mit tanultak, illetve mi maradt meg belőle leginkább.

    HIRDETÉS

    A legjobbak kiválasztása közben több száz és száz felhasználó történetét átolvastuk itt a Liked.hu-nál, és észrevettük, hogy a rengeteg negatív hatása ellenére bizony meglepően pozitív és kellemes emlékeket képes hagyni az emberekben a szegénységben felnövés – valószínűleg azért, mert pénz nélkül sokkal jobban értékeljük az élet apró örömeit és a szeretteink társaságát.

    Házba betört

    • Minden alkalommal, amikor egy barátom nálam aludt, anyám nem vacsorázott aznap este. Gyerekként nem értettem, de mikor felnőttem és megértettem az igazságot, nagyon szíven ütött. © duddy33
    • Emlékszem, hogy a szenteste karácsonyfa keresgélés valódi családi hagyomány volt nálunk. Ilyenkor 10-ből 9 árus már ingyen adta, csak szabaduljon meg a fától. © ijustwanttobehonest
    • Esténként a verandán ültem és élveztem a békák brekegését és a tücskök ciripelését. Nem volt tévé és játék. A természet volt a szórakozás. © MarkusRight
    • Gyerekként azt gondoltam, hogy a könyvtár ingyenes számítógépei a legjobb dolog az életben. © boob__punch
    • Soha nem éreztem úgy, hogy bármi másra lenne szükségem, mint tetőre a fejem fölé és élelemre. Még ma sem költöm felesleges dolgokra a pénzt, pedig már megtehetném. © blahwoop

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Cukros kenyér

    • Így utólag visszanézve magabiztosan kijelenthetem: egy Snickers jobban ízlik, ha négy részre osztják karácsonykor – én, bátyám, édesanyám és édesapám mindig így ettük. © NinetyNine
    • 14 éves koromban megkérdeztem édesanyámat, hogy miért főzzük leveskocka nélkül a levest. Régen mindig adtunk hozzá, és nekem nagyon ízlett. Azt mondta, hogy most már van pénzünk húsra. © UtanMening
    • Mindig furcsának tartottam, hogy anyám és apám nem szerette az édességeket és a különféle nasikat, néha pedig vacsora nélkül feküdtek le aludni, miközben mi a testvéreimmel jóízűen ettünk. Fel kellett nőnöm hozzá, hogy megértsem ezt az egészet. © Kavkazets
    • Gyerekkoromban megtanultam, hogy a pizza a legjobb születésnapi ajándék. Egy teljes pizza, a kedvenc ízedben, csak neked. Számomra nem létezett akkor ennél jobb dolog a világon. © SuddenTerrible_Haiku

    Mosogatógép használata

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Nagyon rosszul éreztem magam, amikor a szüleimmel vetetnem kellett valami iskolával kapcsolatos dolgot. Pár ezer forintról volt csak szó ugyan, de nekünk ételt kellett volna vennünk ebből a pénzből. © Monteze
    • A főiskolás éveim alatt sok lánnyal próbáltam meg randizni, de a szüleik mindig megtiltották, hogy találkozzanak velem, mert nagyon szegények voltunk és lepukkant házban laktunk. Emiatt mindig magányosnak és haszontalannak éreztem magam. Ma már orvosi diplomám van. © Cookiesforshorts
    • Sátorban élni csak akkor szórakozás, ha egyébként mellette van saját otthonod. © heyitsvonage
    • A mai napig mindent megnézek a földön ami fénylik, hogy nem-e egy pénzérme esetleg. © Obi-Anunoby
    • Nem tudom, hogy más államokban hogy megy ez, de Minnesotában télen nem kapcsolhatják ki a cégek a fűtést fizetési késedelem miatt, hogy nehogy megfagyjanak az emberek a házukban. Ez tehát tökéletes alkalom volt nekünk mindig, hogy be tudjuk fizetni a többi számlánkat és esetleg még maradjon is egy kis pénz valami másra. © Sharcbait

    Samponos flakon

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Hogyan lehet megakadályozni, hogy egy 7 éves rájöjjön, hogy szegények vagytok: anyám minden héten elvitt engem és a bátyámat ételosztásra önkénteskedni. „Mindig kedvesnek kell lennünk a legkevésbé szerencsésekkel szemben” – mondta. Aztán önkénteskedés után: „Ó, olyan késő van már, nincs kedvem otthon főzni. Együnk itt, ha már úgyis itt vagyunk.” © Wheel_redbarrow
    • Nem engedhettük meg magunknak, hogy elutazzunk nyaralni, ezért a házunk közelében lévő szállodába mentünk és egy-egy éjszakát ott töltöttünk. A legjobb emlék az ingyenes reggeli és a medence volt. © uchizuna
    • Emlékszem, hogy a nagymamámnak nagyon kicsi kertje volt, de akkor is megpróbált benne minél több dolgot termeszteni, hogy aztán eladja őket a piacon és a családnak legyen egy kis pénze. © LampaKota
    • 10 évig én és a nővérem szegénységben nőttünk fel, bár nem tudtunk róla. Édesapánk hetente néhányszor elvitt minket üres dobozokat és palackokat szedni, mert szerinte nagyon sokat szemetelnek az emberek és csak így óvhatjuk meg a környezetünket. Csak később jöttünk rá a testvéremmel, hogy egyszerűen nincs elég pénzünk ételre. © apalacrypto
    • Három dologra tanított meg a szegénység:
      – hogyan csináljak meg bármit pénz nélkül,
      – a pénz nem minden,
      – ha valamiből többed van, mint kellene, add oda annak, aki nincs, és ez a legjobb módja annak, hogy Te is visszakapj valamit, amire neked van szükséged. © thatnomadsucks

    Hetente egyszer fürdés

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

10 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Együtt tudok velük érezni velük, bár nekem egyáltalán nem szegény a gyerekkorom. Sok mindenem megvan, és ezek az emberek emlékeztetnek arra, hogy ebben nincs semmi természetes.
    • Nem, nem tudsz velük együtt érezni, fogalmad sincs róla, mit éreznek, és ha van egy csepp eszed, ezt egyáltalán nem bánod. Amellett számodra természetes, hogy sok mindened megvan, és gondolom, ezért nem te teszel, hanem a szüleid. Ők nyilván azért (is) dolgoznak, hogy neked ez természetes legyen. A Vízöntő kora véget ért már, ne szégyelld, hogy nem vagy szegény!
  • A fürdés nálunk is így volt...  Vagy épp középsuliba kaját ritkán vittem... reggel vettem egy kakaós csigát és kb ennyit ettem, míg haza nem értem. Rászoktam a kevés kajára, így ma is, holott már nem így kel éljek, alig eszem valamit egy nap.  
  • Azért az 1x fürdéses az osztálytársak számára elég guszta lehetett ... szegények akiket ismert
    • Nincs is szükség a heti többszöri fürdésre, ami nem jelenti azt, hogy nem mosakodik le naponta az ember. A napi fürdés inkább árt, mint használ. A katonaságnál is csak hetente egyszer fürödhettünk és senki nem bűzlött, sőt tetvesek sem lettünk!
    • 18,641
      10 hozzászólásBeszélgetésindítóKépfeltöltőRendszeres látogatóKommentkirályTizedik reakcióTörzsvendégBejegyzéskészítő
      Tisztázzuk: Te a fürdésre vagy a zuhanyzásra gondolsz? Mert nem mindenkinek van ideje (és/vagy pénze) gyakran beülni félórákta a vízbe. Egy egyszerű zuhany sokkal praktikusabb.
  • 9,110
    Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
    Nagyon ostoba hozzáállás. 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.