A régi rómaiak nem maguktól találták ki a vízszintes testhelyzetben történő étkezést. Amikor Róma még csak kialakulóban volt, a legfejlettebb kulturális szomszédaik délen a görög kolóniák, északon pedig az etruszkok voltak. Mindkét nép fekve étkezett.
Természetesen nem az ágyban feküdtek evés közben, hanem az erre a célra kialakított heverőkön. A régészek rengeteg etruszk szarkofágot találtak, melyek fedelén a lakomázó házigazda szobra díszelgett. A elhunyt az oldalán fekve volt ábrázolva, kezében pohárral. Ez a boldog túlvilágot jelképezte, melynek szimbóluma a lakoma volt.
A görögök nem szerettek a halálra gondolni, számukra a fekvő testhelyzetben történő étkezés a szimpóziummal, vagyis a baráti összejövetelekkel és lakomákkal társult. Mind a görögök, mind az etruszkok, de még a rómaiak is éles különbséget tettek az egyszerű étkezés, mint táplálkozási tevékenység, és a rituális lakomák között. Utóbbi nem csupán mulatság volt zenészekkel, borral és finom ételekkel, hanem a régi férfiak életének egyik fontos eleme is. Ezen lakomák során a legkülönfélébb beszélgetések zajlottak, beleértve a filozófiai eszmecserét is. Platón egyik értekezése is erről szól: „A lakoma”.
Az ókori görögök számára a lakoma nem csupán a gyomor ünnepe volt, hanem hálaadás az Isteneknek a kapott javakért, egyfajta háziszertartás keretén belül. A szimpózium rituális kézmosással kezdődött. A résztvevők Dionüszoszt, a vidámság Istenét hívták, hogy láthatatlanul jelen legyen a lakomán. Mielőtt elkezdték volna a bort kitölteni a vendégeknek, néhány cseppet a földre locsoltak Apollón, a művészetek Istene tiszteletére, hogy az asztali beszélgetések érdekesek és kellemesek legyenek.
A rómaiak átvették a görögöktől és etruszkoktól az ilyen lakomák szokását. A nappali sürgés-forgásban a rómaiaknál nem volt szokás heverőn étkezni, a római termopóliumokban (a mai gyorséttermek ősei) sima asztalok és padok álltak. Viszont este, jó társaságban összegyűlve illett heverőre feküdni (kliné-re, más néven lectusra – görögöktől átvett lakomázó heverőre), majd jóízűen enni és inni.
Az etruszk és görög közös étkezési kultúrától eltérően a rómaiaknak is megvoltak a maguk sajátosságaik. Az etruszkokat kicsapongónak és erkölcstelennek tartották, amiért kétszer is lakomát ültek egy nap, nem pedig egyszer, késő este. Ez az etruszkok gazdagságának és a korai Róma kényszerű aszketizmusának volt köszönhető. A rómaiak egyszerűen nem engedhették meg maguknak a napi kétszeri bort- és jó minőségű ételfogyasztást. A római lakomákon nők is részt vehettek, míg az ókori görög szimpóziumokon kizárólag férfiak vettek részt.
Egy másik különbség a rómaiak által kifejlesztett triclinium volt. Ez három heverőből állt, melyeket „U” alakban vagy fejtámláikkal egymáshoz tolva helyeztek el. Az ételt és a bort asztalokra tették, amelyeket a lakomázók felkelés nélkül is elérhettek. Tricliniumokat még a termákban, azaz római fürdőkben is berendeztek, külön kis szobákban. Ha szükség volt komolyabb ügyek privát megbeszélésére, azt is a tricliniumban tették, egy kellemes evés-ivás közben.
A római patríciusok fekve nemcsak ettek, hanem olvastak, írtak és fontos ügyeket is megvitattak. Ebben a testhelyzetben a fej nem túl magasan helyezkedik el, így több vér áramlik oda. A test fő izmai el vannak lazulva, és nem küldenek jeleket az agynak, ami így jobban képes koncentrálni a különféle szellemi tevékenységekre.
A modern orvosok úgy vélik, hogy ha étkezés közben a bal oldalon fekszünk, az elfogyasztott étel kevésbé nyomja a gyomor falát. A teltségérzet később jön, így több ételt tudunk elfogyasztani. Amikor a szervezet fekve emészti az elfogyasztott táplálékot, a szénhidrátok lassabban bomlanak le és szívódnak fel, ami a vércukorszint ingadozásának és a hirtelen glükózszint-emelkedésnek elmaradását eredményezi.
Az ókori görögöknél minden vendég heverőjéhez külön kis asztalt állítottak. A rómaiak viszont egy közös asztalt részesítettek előnyben, ahonnan a lakomázó kedvére válogathatott. A patríciusok és nemesek házaiban rabszolgák szolgálták fel az ételeket, töltötték a bort és hordták le a használt edényeket.
A szegényebb családokban nem volt elegendő étel ahhoz, hogy fogásváltós vacsorát rendezzenek, ezért mindent egyszerre tálaltak az asztalra. A közös esti étkezés egy szinte mindenki számára elérhető luxus volt a római időkben – természetesen csak a szabad polgárokról beszélünk.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
