HIRDETÉS BEZÁRÁS
Sztárok és celebek

Macaulay Culkin története: Hogyan sikerül Macaulay Culkinnak megszabadulnia az uralkodó apjától, legyőzni a depressziót és újra közkedvenccé válni

    A Reszkessetek betörők! című film ma már szinte minden ember számára egyet jelent a karácsonnyal. Valljuk be, egyszer az évben jól esik látni, ahogy a Macaulay Culkin által alakított rosszcsont fiú túl jár a bűnözők eszén. A színész közben felnőtt, ám élete koránt sem volt olyan fényes és örömteli, mint azt Hollywoodban várták. Bár a színészt Kevin McCallister szerepe a csillagok közé repítette, onnan egyenes út vezetett számára lefelé.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most bemutatjuk nektek Macaulay Culkin történetét, akinek sikerült legyőznie a fiatalkori depressziót és függőséget, majd hosszú évek kemény munkája árán végre újra teljes életet élni.

    Gyermekkor és az első szerepek

    Macaulay Culkin az édesapjával és édesanyjával.

    • Macaulay Culkin karrierje nem a Reszkessetek betörők! című vígjátékkal kezdődött. Sőt, nem is Kevin szerepe volt számára az első igazán nagy szerep az életrajzába: első igazán komoly szerepét a Belevaló papapótló című filmben alakította, 8 éves korában.
    • Apja egykoron maga is színész volt a Broadway-n, de Culkin születésekor már visszavonult. Macaulay gyerekkora ezért szegényen telt: apja a helyi templomban dolgozott, anyja pedig telefonkezelő volt.
    • Kevin McCallister szerepére egyébként nem egyedül szállt harcba: nagyon éles volt a küzdelem közte és az akkor rendkívül fiatal John Mulaney között, ám végül Culkin kapta meg a később ikonikussá vált szerepet a Belevaló papapótló című filmben szerzett tapasztalatai miatt. Kétség sem fér hozzá, hogy ha nem Culkin kapja meg Kevin szerepét, akkor az élete is egészen másképp alakult volna.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Macaulay Culkin első szerepe

    • A Reszkessetek betörők! első része azonnal meghozta Macaulay-nek a „Legjobb fiatal főszereplőnek” járó díjat, illetve egy 110 ezer dolláros honoráriumot, ami mai árfolyamon átszámítva közel 40 millió forint. Ez persze csak a kezdet volt, összehasonlításképpen: a film második, New York-ban játszódó részében már 4,5 millió dollárt keresett azzal, hogy eljátszotta Kevin szerepét. Ez majdnem másfél milliárd forint.
    • Természetesen minden, ami történt, nem jött olyan könnyen Macaulay-nek, mint azt az emberek gondolják. A fiatal színész sokszor mondogatta, hogy semmi másra sem vágyik, csak hogy pihenhessen és egész gyerekkorában először végre nyári vakációra mehessen.
    • Szülei lakásában korábban még saját ágya sem volt, nemhogy külön szobája. ,,Apámnak king-size ágya és nagyképernyős tévéje volt, míg én a kanapén aludtam” – mondta Culkin egy interjúban.

    Macaulay Culkin with dad (far left) and mom (right)

    • A 90-es évek elején Culkin az egyik legismertebb gyermek volt a világon. A „mindenidők 100 legismertebb gyereksztárjának” listáján övé volt a második hely.
    • A színész apja, Keith Culkin folyamatosan figyelte a fiát. Míg anyja otthon maradt a többi gyerekkel, apja minden forgatásra elkísérte. Gyakorlatilag ő irányította a fiatal sztár életét. „Apám nem engedte, hogy aludjak éjszakánként, ehelyett arra kényszerített, hogy megtanuljam azokat a sorokat, amiket másnap a kamera előtt kell elmondanom” – emlékezett vissza Macaulay.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Macaulay Culkin

    • 1994-ben Macaulay leforgatta az utolsó filmjét, majd visszavonult a filmezés világából. Be szerette volna fejezni a középiskolai tanulmányait, mivel a munka miatt erre nem maradt ideje. Az addig eltelt 7 évben összesen 15 filmben szerepelt, ami még a felnőtt hollywoodi sztároknak is komoly megpróbáltatás, nemhogy a gyerekeknek. A Reszkessetek betörők! című film után ráadásul folyamatos kritikák érték, különösen „A jófiú” filmben játszott szerepéért, amiben életében először kevésbé barátságos és szerethető szerepben tűnt fel a képernyőn.

    Macaulay Culkin élete

    • Nemsokkal azután, hogy Macaulay abbahagyta a színészkedést, a szülei szakítottak és pereskedni kezdtek a fiú felügyeleti joga miatt. Macaulay ahelyett, hogy választott volna a szülők között, egyiküket sem akarta pusztán a felügyeleti jog miatt. A pereskedés végül 2 évig tartott, végeredményként pedig mindkét szülő elvesztette a fiatal színész bankszámlája fölötti rendelkezést, helyettük pedig egy olyan szakembert jelöltek ki, aki figyelemmel kíséri és támogatja Macaulay pénzügyeit. A fiatal színész édesapja, Keith ezután megemelte a kalapját és örökre eltűnt a család életéből, míg minden más gyermek az anyjukkal maradt.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    • Nagykorúságáig Macaulay azt sem tudta, hogy mennyi pénze van valójában. A szülei szerint rossz ötlet volt külső vagyonkezelő szakemberre bízni a gyermek pénzügyeit, mivel nem is tudta értelmezni, hogy mit jelent a pénz. Macaulay úgy emlékezett vissza: ,,Amikor betöltöttem a 18. életévemet, elmentem a könyvelőmhöz. Ő egy papírt tett elém az asztalra, és azt mondta, hogy ennyi pénzem van. Furcsa volt. Olyan volt, mintha egy másik, jó kisfiú kereste volna meg nekem ezt a rengeteg pénzt, én pedig csak örököltem volna tőle.”

    Culkin és az első felesége, Rachel Miner.

    • Macaulay először 1998-ban házasodott meg. Ő és a menyasszony is 18 évesek voltak. Választása a szintén színésznő Rachel Miner-re esett. A házasság nem tartott sokáig: 2000-ben a pár már külön élt, 2 év múlva pedig hivatalosan is elváltak.
    • 2002-ben Culkin randevúzni kezdett Mila Kunis színésznővel. Kapcsolatuk 8 évig tartott, ám igyekeztek végig titokban tartani. Kunis később bevallotta, hogy nem volt könnyű titokban tartani a kapcsolatukat: Macaulay egy nagyon híres karakter volt, a rajongói pedig mindig hevesen léptek fel, amikor együtt látták őket. A szakítás mindkettőjüknek nehéz volt – emlékezett vissza a színésznő.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    55908427EM011_UBid_com_And_

    • 2000-ben Culkin megpróbált visszatérni a színészi karrierjéhez: egy darabban és számos filmben is szerepelt, de csak másodlagos szerepeket kapott. Volt néhány pozitív kritikát kapott szerepe, de egyik sem szerzett számára akkora sikert, mint a Reszkessetek betörők! ikonikus szerepe. 2000 és 2019 között Culkin mindössze 6 filmben szerepelt. A színészkedés egyértelműen a háttérbe szorult az életében.
    • A 2000-es évek közepén Macaulay bajba került: meggyűlt a baja a törvénnyel, sőt bíróság elé is állították, ám ezt végül pénzbírsággal és felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta. Nem sokkal előtte, 2000-ben elvesztette féltestvérét, majd néhány évvel később a színész saját nővére is elhunyt.

    Macaulay Culkin története

    A baloldali fotó a rendőrkapitányságon készült, miután letartóztatták. A színész ekkor 24 éves volt. A jobboldali fotó körülbelül hat hónappal később készült.

    • A színész a mai napig nagyon ritkán ad interjút, és nem szereti a nyilvánosság előtt megvitatni a magánéletének aspektusait. Meg lehet érteni: Macaulaynek fiatalon örökre elege lett a nyilvánosságból. Életének hosszú, sötét időszakát épp ezért csak a médiában megjelent cikkek és fényképek alapján lehet megítélni, ő maga nem osztott meg információkat az alkalmi kapcsolataival vagy a függőségeivel kapcsolatban.
    • 2013-ban megalapította a The Pizza Underground rockbandát, ám ez nagy kudarcot vallott – az egyik tévében történt fellépésük olyan rossz volt, hogy a közönség kifütyülte őket.
    • 2018-ban Macaulay szerepelt a Google Asszisztens egyik hirdetésében, ahol megismételte a Reszkessetek betörők! című film ikonikus jeleneteit. A reklám nagyon gyorsan terjedt, azóta több millióan látták a videómegosztó portálokon.

    Macaulay Culkin átalakulása

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Annak ellenére, hogy Macaulay nem tárja nyilvánosság elé az életét, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hosszú és nehéz időszakot átélt színész élete végre sínen van. Macaulay barátnőjével, Brenda Songgal él egy házban, aminek a kertjében maga készítette el a kis tégla ösvényt. A párnak macskáik is vannak, egyenpizsamát hordanak, 2021-ben pedig megszületett az első fiuk.
    • ,,Az emberek nem vették észre, hogy milyen kedves, hűséges és okos” – nyilatkozta a színészről a barátnője.
    • 2021-ben Culkin részt vett a népszerű American Horror Story sorozat forgatásán. Közreműködése dicsérő kritikákat kapott.

    Macaulay Culkin napjainkban

    Macaulay az American Horror Story-ban.

    • Az utóbbi években Macaulay kerülte a reflektorfényt, nemrég azonban alaposan felkavarta a közvéleményt, amikor váratlanul megjelent egy Gucci divatbemutatón. A 41 éves színész nagyon jól néz ki, összeszedett, és végre úgy látszik, hogy tényleg rendben van az élete – szinte rá sem lehet ismerni.
    • ,,Az otthonomban két Macaulay Culkin él egyszerre. Az egyik még ma is mindent megtesz azért, hogy sikeres és boldog élete legyen, a másik, fiatal színész pedig csak igyekszik élvezni az életet.” – nyilatkozta a színész.

    Szereted Macaulay Culkint? Láttad más filmjeit is a „Reszkessetek betörők!” mellett?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.