Lebukott a Nasa? A kínaiak nem találják az amerikai holdra szállás nyomait

Bárki, aki valaha is járt már az interneten az tudja, hogy az 1969. július 20-án történt holdra szállás bizony alaposan megosztja az embereket. Egyesek szentül hisznek benne, hogy jártunk a holdon, míg mások inkább szkeptikusak ezzel kapcsolatban és számos olyan zavarba ejtő bizonyítékot is felsorakoztattak nézeteik mellett, (pl.: miért lebeg a zászló, árnyékok, Neil Armstrong cipőjének lenyomata, stb.) amik bizony még a NASA embereit is keményen megizzasztotta.


A holdra szállást megkérdőjelezők táborát pedig csak tovább erősítette Stanley Kubrick világhírű amerikai filmrendező özvegyének bejelentése, aki egy riportban azt nyilatkozta, hogy férje egy hollywoodi stúdióban rendezte meg a holdra szállás ikonikussá vált felvételeit. A NASA embereinek még ezt is sikerült (úgy ahogy) kimagyaráznia, azonban a kínai csillagászok miatt most ismét szorul a hurok a nyakuk körül.

Sanghaj külvárosában ugyanis felépítették a világ egyik legnagyobb egytányéros rádiótávcsövét, hogy a kínai csillagászok kedvükre tanulmányozhassák vele a hold felszínét. A kutatók két célt állítottak fel maguknak: az egyik, hogy az óriás távcső segítségével tanulmányozzák a holdon található krátereket, a másik, hogy szemügyre vegyék az amerikai űrhajósok leszállóhelyét.

A távcső hatalmasságát jól mutatja, hogy segítségével akár egy aprócska lábnyom is tökéletesen kivehető lenne a hold felszínén. Ennél nagyobb meglepetés volt azonban, hogy nemcsak lábnyomokat, de sem a csillagsávos lobogót, sem az amerikaiak holdra szállását bármilyen formában bizonyító egyéb nyomokat sem találták a kutatók - állítólag.

A hír hallatán persze azonnal megjelentek a holdra szállás párti emberek, akik egyszerűen fake news-nak nevezték a történteket, illetőleg a kínai szakemberek képességének megkérdőjelezhetőségével magyarázták azokat a különböző internetes fórumokon. A NASA részéről kommentálni sem voltak hajlandóak a történteket, így az összeesküvés-elméletek hívői tovább fortyoghatnak.



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Önismeret teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.