21 tanár, akivel valóságos élmény az oktatás

Az iskolai tanulmányainkat szem előtt tartva fontos, hogy ne csak bejárjunk az órákra és mint a gépek, lelketlenül jegyzeteljünk, hanem lehetőségünk szerint ki is alakítsunk egyfajta bizalmi kapcsolatot a tanárunkkal, mely nem csak az órákon uralkodó hangulatra, de akár az egész jövőbeli életünkre nagy hatással lehet. Persze ehhez egy olyan tanárra is szükség van, aki vevő az ilyesmire, aki képes emberként tekinteni a diákokra, és aki nem mellesleg jó fej. Ha pedig jófejségről van szó, akkor az alábbi tanárok aztán tényleg magasan viszik a prímet, nem lesz könnyű őket überelni.


  1. 1 Ez a professzor pizsamában jött be órát tartani, csak mert minden tiltakozása ellenére reggel 7 órára rakták az óráit… 😀


  2. 2 Nem tudott bébiszittert hívni a picihez, ezért behozta magával az egyetemre. Ugyan minden egyes sírás után 5 perc ringatás következett, a diákok egyáltalán nem bánták, feldobta a napjukat az abszurd, cseppet sem megszokott helyzet.


  3. 3 A geometria-oktatás egyik legkézenfekvőbb módja, ha a saját testünket használjuk a szemléltetéshez.


  4. 4 A töritanár tablófotója.


  5. 5 Csak egy átlagos történelemóra… 😀


  6. 6 Ez a tanár egy felcímkézett, ,,diákok könnyei” felirat palackból issza az üdítőjét nap mint nap… 😛


  7. 7 A tanár úr megígérte, hogy ha az egész osztály 5-ös dolgozatot ír, Scooby Doo jelmezben fog pezsgőt osztogatni a következő órán. Gondolom mondanom sem kell… 😀


REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

1
Ez igen!
0
Nem tetszik!
0
Vicces
0
Imádnivaló
0
Meglepő
0
Szomorú
0
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!