19 ember, aki nemrég volt állásinterjún, és azóta sem tért magához

Nehéz lehet jó állást találni, főleg egy nagy és megbecsült cégnél. De néha még egy kis cégnél is olyan kiszámíthatatlan lehet az állásinterjú, hogy az ember kétszer is meggondolja, érdemes-e egyáltalán idegeskedni és időt pazarolni rá.

A Liked.hu-nál olyan emberek történeteit gyűjtöttük össze, akik nem tudták magukban tartani az állásinterjún történt kalandokat, és ezért az interneten panaszkodták kicsit a nagyvilágnak.

• Hónapok óta munkanélküli vagyok. Introvertált ember vagyok, ezért minden állásinterjúra ki kell magam kényszerítenem a komfortzónámból. Az interjú végén ezt mondták: „Megfelel nekünk. El tudja képzelni magát, hogy nálunk dolgozzon?” Hazafelé ugráltam örömömben. Aztán… egy hét csend! Már nem bírtam tovább, úgyhogy felhívtam őket, mire suttogva válaszoltak: „Még nem állunk készen.” Nem mondhatták volna ezt a szemembe?

• Egyszer elmentünk a barátommal állásinterjúra. Telefonon azt mondták, hogy 16:00-kor menjünk. Megérkeztünk, bementünk az épületbe, felmentünk a második emeletre, 15:50 volt. Azt mondták, hogy még korai. Rendben, kimentünk levegőzni az utcára. Visszatérünk 16:03-kor, mire azt mondják: „Későn jöttek. Pontosan 16:00-kor kellett volna jönni.”

• Emlékszem, állást kerestem. Egy nagyon üzleties HR-es azt mondta, hogy videohíváson fog megnézni. Figyelmeztettem, hogy jelenleg dolgozom, és csak a kocsiból vagy a szomszédos bevásárlóközpontból tudok beszélni. Megfelelt neki. Bementem a bevásárlóközpontba, leültem egy sarokba, és felhívtam. Ekkor kezdődött:
  – Jó napot! Valamit nem értek, hol van maga?
  – A bevásárlóközpontban, ahogy mondtam.
  – Nem tudott volna a munkahelyén egy tárgyalóba ülni? És miért van kabátban, és nem öltönyben? Így akar interjúzni?
  – Miben legyek? Az utcáról jöttem ide. Azt hittem, állásinterjúra jövök, nem divatbemutatóra.
  – Azt hittem, hogy bérel egy irodát a bevásárlóközpontban vagy valami! Nekem mindegy, de képzelje el mi lenne, ha a vezérigazgató meglátná! Ez tiszteletlenség! Nem is nagyon látom értelmét a folytatásnak.
  – Én sem, további szép napot!

• Az állásinterjún kaptam egy papírt, amire le kellett írnom a nevemet és a telefonszámomat. Látom, hogy a papír kissé áttetsző – a hátoldalán van valami írva. Megfordítom, és ott van egy volt alkalmazott felmondólevele. Nem tudom, hogy így spórolnak a papíron, vagy mi?

• Egyetem után rengeteg önéletrajzot küldtem ki. Végül behívtak egy állásinterjúra. Elhatároztam, hogy felkészülök, és kicsit utánajárok a cég tevékenységi körének és hasonlóknak. Megérkeztem, és elkezdtek olyan kérdéseket feltenni, amelyekről fogalmam sem volt. Olyan termékekről kérdeztek, amelyekről még soha nem is hallottam. Csak később jöttem rá, hogy nem is abba a cégbe mentem be, ahová gondoltam. Összekevertem őket. A mai napig nem tudom, mi lett volna az a munka. Természetesen elmondtam, hogy tévedés az egész, és egyszerűen elmentem.

• Felmondtam a munkahelyemen. A barátnőm felajánlotta, hogy menjek el állásinterjúra a cégéhez. Végül sikerült átmennem, és most én vagyok a főnöke. Valamiért kellemetlenül éreztem magam.

• A bátyámmal mindketten tervezők vagyunk. Én vagyok az idősebb. Amikor munkát keresett, megkért, hogy adjam kölcsön neki néhány munkát a portfóliójába. Végül minden rendben ment, és jól keresett. Egy idő után én is úgy döntöttem, hogy munkahelyet váltok. Elmegyek az állásinterjúra, megmutatom a portfóliómat, mire a nő furcsán rám néz, és azt mondja: „Hogy nem szégyelli magát, hogy mások munkáit hozza be?” Nagyon furcsa helyzet volt, elszégyelltem magam. Elnézést kértem és elmentem. Kiderült, hogy a bátyám cégéhez jelentkeztem.

• Szoftvermérnöki állásinterjún voltam. Az egész interjú során egyetlen feladattal gyötörtek, én pedig különböző megoldásokat javasoltam. Erre azt mondták: „Ez nem fog működni, már kipróbáltuk.” Megkérdeztem a HR-est, hogy lesznek-e még további kérdések, mire azt válaszolta: „Valójában ezt a pozíciót már betöltötték.” Kiderült, hogy azért hívtak be embereket, hogy megoldjanak olyan problémákat, amelyekkel a jelenlegi csapat nem tudott megbirkózni. Ingyen.

• Az egyetem ötödéves hallgatójaként elkezdtem munkát keresni. Szaladgáltam az állásinterjúkra. Belebotlottam egy szervezetbe. Telefonon rendesnek tűnt. „Weboldal fejlesztőt” kerestek, ami nekem megfelelt. Elmentem hozzájuk egy isten háta mögötti helyre. Félig alagsori helyiség, aprócska szobák, az ajtókeretek fájdalmasan alacsonyak voltak. Maga az állásinterjú nem volt emlékezetes, kivéve a büntetőrendszert: 1 perces késés – büntetés, 10 percnél hosszabb pihenő – büntetés, 30 percnél hosszabb ebéd – büntetés. Aztán a HR-es nevetve odaszólt nekem: „Képzelje, ide csak vonattal lehet bejárni. És csak akkor érkezik meg időben, ha az állomástól idáig fut! Nálunk mindenki futva kezdi reggelt az irodában, ez nagyon egészséges!” Ránéztem, eszembe jutott, hogy utoljára kb. 12 évesen futottam magamtól. Úgy döntöttem, hogy ennyi pénzért én nem fogok futkorászni.

• Jelenleg mellékes munkát vagy másodállást keresek. Pár nappal ezelőtt küldtem el az önéletrajzomat egy szervezetnek. Ma csörög a telefon, felveszem, mire azt mondják:
  – Jó napot, Dorka, ön küldte nekünk az önéletrajzát a pozícióra?
  – Jó napot! Dóra vagyok, de igen.
  – Nincs szükségünk olyan alkalmazottra, aki vitatkozik a vezetőséggel.
  A sors mentett meg engem ettől a vezetőségtől.