HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

21 alkalom, amikor a kétbalkezesség nagymesterei munkába álltak

Sok ember kel reggel 5-kor csak azért, hogy futással indítsa a napot, majd egy alapos zuhanyozás után rekord eredményeket érjen el a munkahelyén. Nos, cikkünk hősei nem ilyenek. Ők inkább a dolce far niente művészetének hódolnak, vagyis élvezik az édes semmittevést.

    HIRDETÉS

    Dolgozniuk azonban nekik is kell, így napi 8 órára kénytelenek felhagyni a semmittevéssel. A Liked.hu-nál azonban megfigyeltük, hogy ez senkinek nem jó, hiszen amikor a kétbalkezesség nagymesterei munkába állnak, csak olyan dolgok történhetnek, mint a most következők.

    1. 1 A szárított szardíniákkal teli zacskóban az egyik hal észrevehetően különbözött a többitől. Kiderült, hogy ez egy halálosan mérgező gömbhal.


    2. 2 Ennek a bárnak a WC-jében valaki ököllel betörte a falat. Azóta ez a „törékeny férfiasság” nevű művészeti installáció.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Az albérlet tulajdonosa eljött, és kifestette a padlót a mosókonyhában, de nem mozdított el semmit a helyéről, szóval ilyen lett a végeredmény.”


    4. 4 ,,Tegnap egy nő mellett ültem a repülőn. Ebéd közben közvetlenül a laptop billentyűzetére tette az ételt.”


    5. 5 ,,Ezzel a puzzle összerakása befejeződött."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 Vigyázz, lépcső!


    7. 7 A gyalogátkelőhely betöltés alatt.


    8. 8 A fordítva felszerelt lámpa az épület egyik sarkát és egy fának az ágait világítja.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Így szerelték fel a törülközőszárítónkat."


    10. 10 Elárulunk egy titkot: a 8-as pályáról induló futó sosem fog beérni a célba.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    11. 11 A halál fürdőkádja.


    12. 12 Ezt a mosdót valószínűleg apró ujjú törpék készítették.

    13. 13 ,,Anyám mindig így hagyja a késeket a szárítóban."


    14. 14 ,,Úgy tűnik, hogy sosem fogom majd hallani az interneten vásárolt bakelitlemezem hangját."


    15. 15 ,,A barátom úgy nyitja ki a leveleket, mint egy átkozott Velociraptor."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    16. 16 Amikor a férjet arra kérik, hogy állítsa fel a karácsonyfát.


    17. 17 Még nézni is fáj.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18 ,,A szomszédom beleöntötte a kukába a parázsló szenet a grillből."


    19. 19 ,,Vettem egy posztert a neten, de az eladó összehajtogatta és borítékban küldte el ahelyett, hogy csövet formált volna belőle és egy henger dobozban küldi.”


    20. 20 Ezzel a ceruzával sem fognak semmit rajzolni a gyerekek.


    21. 21 ,,A társasházban a szomszédaink a mosógépüket rákötötték a közös csatornára.”


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

10 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • ,Az albérlet tulajdonosa eljött, és kifestette a padlót a mosókonyhában, de nem mozdított el semmit a helyéről, szóval ilyen lett a végeredmény.”Ez tök jól hangzik, de azért élek a gyanúval, hogy a teljes történet nem ennyi. Az életben már találkoztam olyannal, hogy a főbérlő kérte az albérlőt, hogy ürítse ki az adott helységet a felújításhoz / festéshez, ami nem valósult meg. Itt is ilyesmit tudok elképzelni - az albérlő úgy gondolta, hogy a főbérlő dolga lesz kipakolni az albérlő dolgait ahhoz, hogy festést meg tudja csinálni... Itt én esélyesen nem a főbérlő, hanem az albérlő viselkedését tartom kétbalkezesnek...
    • Ezt túltoltad barátom. Ami valószínűbb. Amúgy is kellett festeni, körbefestették gyors a cuccokat, ment a vicces fotó, aztán befejezték a festést tisztességesen...az internet meg hahotázik azóta is... :) 
  • 20-as, talán le kéne szedni az egyik végéről a radírt és tádáám, ki lehet hegyezni és működőképes lesz a ceruzánk.
    • 6,345
      Rendszeres látogatóBeszélgetésindítóTörzsvendégKommentkirály10 hozzászólás
      Középen el kell vágni, és van két ceruzád egy-egy radírral.
    • Az épület után folytatódik mindkét pálya, sávváltással megoldható a probléma. 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.