Szórakozás

20 emlékezetes pillanat, ami örökre megváltoztatta az emberek életét

Minden ember életében vannak olyan pillanatok, melyek örökre emlékezetesek maradnak. Ha szerencsénk van, akkor ezekről a pillanatokról fénykép is készül, így alkalmanként bátran megoszthatjuk azokat az utókorral. Az alábbi emberek az interneten keresztül osztották meg azokat a pillanataikat, melyek olyan mély nyomokat hagytak bennük, hogy utánuk már tényleg "semmi sem volt ugyanaz".
    1. 1 ,,Egy repülés során találkoztam ezekkel a hölgyekkel. Zenét hallgattunk, beszélgettünk és ez volt életem legjobb repülőútja. Azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben létezik..."


    2. 2 ,,Jó néhány hét mély depresszió után először mentem emberek közé."


    3. 3 ,,Édesanyám elsző saját készítésű szobra, ami gazdára talált."


    4. 4 ,,A gyermekem megkérdezte, hogy csinálhatunk-e könyvklubot, ahol a kedvenc könyveinkről beszélgetünk. Ma volt az első ilyen könyvklubos találkozónk."


    5. 5 ,,5 éven át beszélgettünk az interneten és nagyon jóba lettünk. Ma végre személyesen is találkozhattunk. Sose voltam még ilyen boldog!"


    6. 6 ,,Négy hónap szolgálat után a barátom visszatért és feleségül vett engem."


    7. 7 ,,A tűzoltók megkértek, hogy segítsek be nekik a szomszéd ház oltása közben. Nem is tudtak róla, de ezzel teljesítették az egyik legnagyobb gyerekkori álmom."


    8. 8 ,,A bátyám és én találtunk egy digitális sebességmérőt az utcában és megpróbáltuk futva átlépni a megengedett sebességhatárt."


    9. 9 ,,A barátnőm nem mindennapi ajándékkal lepett meg: elmehettem az állatkertbe és vörös macskamedvét simogathattam. Mivel ez a kedvenc állatom, sose felejtem el ezt a napot..."


    10. 10 A világ legjobb ajándéka.


    11. 11 ,,Nyertem egy MacBook Air laptopot egy 300 forintos sorsjeggyel."


    12. 12 ,,Ma van 4 éve, hogy letettem a kábítószert. Most van munkám, házam, menyasszonyom és egy nagyon rosszcsont kutyám. Sosem gondoltam, hogy ez sikerülhet!"


    13. 13 ,,Az utolsó kemoterápiám, mielőtt hivatalosan is kigyógyultam a rákból."


    14. 14 ,,Egy német juhász, akit bár többször is meglőttek, de megmentette a 16 éves gazdáját a rablóktól."


    15. 15 ,,A kislányom először látott havat életében."


    16. 16 ,,A vak barátom először fog macskát a kezében."


    17. 17 ,,A 98 éves nagypapám, amint életében először használ számítógépet."


    18. 18 ,,15 évvel ezelőtt vettem ezt a kaktuszt, ma végre kivirágzott. Van, amire megéri várni..."


    19. 19 ,,Ma láttam egy férfit, aki a jégpálya közepén kérte meg a kedvese kezét."


    20. 20 ,,Az édesapám vak. A hétvégén bemutattam neki az új kutyámat, és azóta csak róla beszél. Hosszú évek óta nem láttam őt ilyen izgatottnak valami iránt, alig várja, hogy ismét találkozhasson a kutyussal."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Ezek is érdekelhetnek

1 of 3
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest