HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20 archív fotó, ami bizonyítja, hogy sosem leszünk olyan menők, mint a szüleink

Mindannyian szeretünk néha nosztalgiázni kicsit a családi fotóalbumokban, hiszen ezeknek a csodás "időgépeknek" a segítségével nemcsak a saját, de szüleink és nagyszüleink gyerekkorába is egyaránt visszarepülhetünk. Megnézhetjük az első randevújukat, az első autóvásárlásukat, és tulajdonképpen minden nagyobb pillanatot, amikor anyáink és apáink igazán boldogok voltak életük során.

    HIRDETÉS

    Ahogy öregszik az ember, úgy válnak egyre értékesebbé számára ezek a szülőkről készült féltve őrzött képek, és bizony az sem ritka, hogy a leglátványosabb fotókkal még az interneten is eldicsekedünk olykor a nagyvilágnak. A most következő emberek is ezt tették, a szüleikről készült elképesztő fotóknak hála pedig egy kis betekintést nyerhetünk a múltjuk szívderítő, nagy pillanataiba.

    1. 1 ,,1955. Ez a kép édesanyám házában készült, mielőtt először randizni ment volna édesapámmal. 60 évig voltak házasok.”


    2. 2 ,,Anyám és én, 1982-ben, Argentínában."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Ezek a szüleim valamikor 92 és 93 környékén. A mai napig úgy flörtölnek, mintha csak tegnap találkoztak volna."


    4. 4 ,,Apámnak sikerült elég pénzt összegyűjtenie, hogy megvegye élete első autóját a 80-as évek közepén. Kaliforniában dolgozott és gyümölcsöt szedett.”


    5. 5 ,,A csodálatos szüleim és én, 1990-ben. Apám szobrász, anyám énekesnő volt.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Anyám, amint a tengerparton futkározik édesapámmal az első randijukon, San Diego-ban, 1981-ben"


    7. 7 ,,Apám úgy nézett ki, mint a pakisztáni Bruno Mars az 1980-as években."


    8. 8 ,,Apám gitározik egy hatalmas hangszórón ülve, 1979-ben, Japánban."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 Csak egy szerető édesanya képes lefeküdni a földre, hogy élő rámpa legyen belőle a fia biciklis kaszkadőrmutatványához.


    10. 10 ,,Édesapám a Fülöp-szigeteken a 80-as évek elején."


    11. 11 ,,A nagymamám, amint segít édesanyámnak az esküvője napján, 1968. május 11-én."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,Édesapám, az iskolai szalagavató előestéjén a 70-es években. Ezt a legendás képet a testvére készítette róla, aki nem mellesleg profi fotós volt.”


    13. 13 ,,A szüleim egy vakrandin ismerkedtek meg, pontosan 50 évvel ezelőtt."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 ,,Édesapám és élete egyik legnagyobb fogása, 1987-ben."


    15. 15 ,,A gyönyörű édesanyám, 1967-ben."


    16. 16 ,,Az időjárásjelentő édesapám az első munkanapján, 1987-ben."


    17. 17 ,,Az édesapámmal randizni készülő anyukám, 1972-ben."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18 ,,A hármasikrekkel (én, a bátyám és a húgom) terhes édesanyám, a terhessége 5. hónapjában."


    19. 19 ,,Apám és az első kölyökkutyája, 1990-ben."


    20. 20 ,,A szüleim esküvője, 1964-ben."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

2 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.