Az óceánt kutatni az egyik legizgalmasabb tudományos terület, amit az emberiség jelenleg művel. Különböző becslések szerint a tudósoknak eddig csak 5-10%-át sikerült feltárniuk a Föld óceánjainak, és egyelőre csak találgatni tudunk, hogy kik laknak az óceán mélyén, és mennyi új titkot kell még megfejtenünk.
Azonban még a meglévő információk sem mindig egyértelműek a tudósok számára, így továbbra is vanna olyan rejtélyek, amiket bárhogy is próbálnak, egyszerűen nem tudnak megfejteni.
Hogyan képes a Turritopsis dohrnii medúza örökké élni?
A legtöbb állat életútja a következő: születés, növekedés, fejlődés, érés, öregedés és halál. Azonban a mindössze 4,5 mm-es Turritopsis dohrnii medúza fittyet hány ezekre a szabályszerűségekre.
Amikor egy kifejlett példány úgy érzi, hogy az élete unalmassá válik, egyszerűen… átalakul vissza, egy fiatal polippá. Újra érik, szaporodik, majd visszatér a független, szabadon úszó medúza állapotba.
A tudósok még nem határozták meg, hogy a medúza hányszor képes megismételni ezt a ciklust. El kell ismernünk, hogy egy valószínűleg halhatatlan lénnyel állunk szemben.
Egyelőre nem világos, hogy a medúza hogyan képes visszafordítani az életfolyamatát. Csak azt tudjuk, hogy a medúza akkor kezd el öregedni, amikor a környezete kedvezőtlen lesz: éhség, a víz sótartalmának és hőmérsékletének hirtelen ingadozása, sérülések, stb.
Lehetséges, hogy ha a tudósoknak sikerül megfejteniük a medúza öregedésének mechanizmusát, az segíthet az embereknek hosszabb ideig élni vagy mondjuk felépülni a súlyos betegségekből.
A tengerfenék rejtélyes hangjai
Az Amerikai Nemzeti Óceáni és Atmoszférikus Kutatóhivatal (NOAA) folyamatosan rögzít furcsa hangokat az óceán fenékéről. A legtöbbjük természetes jelenségekkel magyarázható: például egy óriási jéghegy, ami a fenéken csúszik, vagy egy bálnacsoport, amint egyszerre kezd el „énekelni”. Néha azonban meglehetősen rendellenes jelenségek is előfordulnak.
Például a Csendes-óceán egyenlítői régiójában időnként egy „Upsweep” (felfelé irányuló) néven ismert hangot hallanak a hidrofonok, amit a tudósok nem tudnak megmagyarázni.
Ezt a hangot először 1991-ben rögzítették a Csendes-óceáni Tengerkutató Laboratórium óceánológusai. A jelenség szezonális jellegű, tavasszal és ősszel éri el a csúcspontját. A hang forrása továbbra is rejtély.
Egy másik rejtélyes hang, amit néha hallani az óceán fenekén, a „Whistle” (síp) néven ismert hang. Ennek a hangnak az első felvételei 1997-ben készültek, de a zaj forrását még nem sikerült azonosítani. A tudósok feltételezik, hogy a hangot egy vulkánhoz hasonló formájú szerkezet bocsátja ki.
A mélytengeri óriások rejtélye
Létezik egy tudományos fogalom, a „mélytengeri gigantizmus”, amely a sötét óceáni mélységekben élő tengeri élőlények méretnövekedési tendenciáját magyarázza. Valójában ezek közül az élőlények közül néhány hihetetlenül nagy méretű!
Például az óriásászka – a szárazföldi ászkrákok rokona – akár 45 centiméteresre is megnőhet és 1,7 kilogrammot is nyomhat. Az óriás egylábúak akár 76 centiméter hosszúak is lehetnek. A kardhal, más néven istiophorus, akár 11 méter hosszú és 270 kilogramm súlyú is lehet.
Az óriáskalmár eléri a 13 méteres hosszúságot is, és képes felborítani egy csónakot. Különböző japán pókrákok (akár 3 méteres fesztávolságú elülső lábakkal) és óriás tengerirákok (akár 34 centiméter hosszú rákok) is félelmetesek a külsejük miatt. A nagy vörös medúzák és a szőrös cianidok, amelyek akár kétméteres kupola átmérővel is rendelkeznek, leginkább idegen bolygókról származó lényekre emlékeztetnek.
Egyelőre nem világos, hogy a tengerfenéken élő állatok miért nőnek ekkorára. Az egyik hipotézis a táplálékhiánnyal kapcsolatos – minél nagyobb a test, annál hatékonyabban fogható a plankton. Egy másik elmélet a ragadozók hiányával magyarázza, amik nehezen tudnak vadászni ilyen mélységekben.
Feltételezik továbbá, hogy a mélységben a vízben lévő oxigén koncentráltabb formában van jelen, ami megkönnyíti a felszívódását és javítja az anyagcserét. Lehetséges, hogy az alacsony hőmérséklet arra készteti a szervezeteket, hogy növeljék méretüket a hő hatékonyabb megtartása érdekében.
A partra vetődött bálnák rejtélye
A bálnák és más cetek időnként a megszokott élőhelyükről kisodródva sziklás partra vagy strandokra vetődnek, ahol azonnal pusztulásra vannak ítélve.
A szárazföldön a bálnák és delfinek általában kiszáradástól pusztulnak el, amikor a testtömegük, melyet a vízben a vízkörnyezet támaszt alá, összenyomja a tüdejüket. Egyesek egyszerűen megfulladnak az apály idején, amikor a víz betölti a légútjaikat.
Az okok, amelyek miatt a cetek ilyen cselekedetekre vetemednek, továbbra is rejtélyt jelent. Lehetséges, hogy a kedvezőtlen hőmérsékleti viszonyok vagy geomágneses változások kényszerítik őket erre, vagy a bálnák agyában lévő beépített echolokátor nem működik megfelelően.
Vannak feltételezések arra vonatkozóan is, hogy az állatok elveszítik az eszüket, amikor hallják a mellettük elhaladó hajók aktív szonárjait. Azonban a bálnák már jóval az ember hajóépítése előtti időkben is partra vetődtek, így ez utóbbi hipotézis kevésbé valószínű.
A narvál agyara: rejtély a jeges óceánból
A narvál a cetek családjába tartozó, egyszerű lénynek tűnik. Hideg vízben, az arktikus tengerekben él, főleg halakat és fejlábúakat fogyaszt ízletes és tápláló felépítésük miatt. Igyekszik elkerülni a jegesmedvéket és a kardszárnyú delfineket.
Egy furcsa dolog azonban rejtélyessé teszi a narválokat: a hatalmas agyar, ami a fejükből nő ki. Ez tulajdonképpen egy felső bal oldali fog, ami áttöri az ínyt és a felső ajkat. Egyes példányoknak rögtön két agyaruk is van. A hímeknél gyakoribb az agyar, de néha a nőstények is büszkélkedhetnek vele. Hossza 1,5 és 3 méter között, súlya pedig akár 10 kilogramm is lehet.
Az agyar az egyetlen foga a narválnak, ezen kívül nem is nőnek neki fogai, így kénytelen egészben lenyelni a táplálékát.
A tudósok még nem tudták megfejteni, hogy mire való ez a hatalmas fog. Fegyverként nem igazán hatékony, bár meglehetősen erős és 30 centimétert is hajlik minden irányban bármiféle különösebb sérülés nélkül. A jég feltörésére sem alkalmas, mert túl keskeny. Nincsenek arra utaló jelek sem, hogy a narválok mesterien bánnának az agyarukkal harc közben.
Az egyik hipotézis szerint az agyar a hímek díszítőeleme, mint a pávák farka vagy a szarvasok agancsa, amellyel lenyűgözhetik a vetélytársaikat a párzási harcok során.
Egy másik elmélet szerint az agyar érzékszervként is működhet. A narválok echolokációt használnak a zsákmány és a ragadozók észlelésére. Lehetséges, hogy az agyar ezen a képességen finomít, és segít a narválnak a vízben való navigációban és a táplálék felkutatásában.
Egy harmadik hipotézis szerint az agyar a narvál társadalmi státuszának jelképe. A hosszabb és erősebb agyarral rendelkező narválok dominánsabbak lehetnek a csoporton belül.
A lista további eleméhez hasonlóan a narválok agyara is komoly rejtélyt jelent a tudósok számára, és további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy megértsük az értelmét.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
