- Evés közben le kell nézni.
- Nem szabad a börtönőrökre nézni.
- Csak a vonalakon szabad járni.
- Aludni csak háton lehet, kéz a test mellett.
- Tilos másokkal beszélgetni.
- Ülni csak egyenes háttal lehet.
A japánok büszkék a börtönrendszerükre, hatékonynak és jól őrzöttnek tartják. De vajon valóban tényleg ennyire tökéletes a helyzet?
Nem egészen. Tekintve, hogy a börtönből szabaduló bűnözők majdnem 50%-a rövid időn belül visszaesik! Hogy lehet ez? Miért nem ér el tényleges rehabilitációs célokat ez a szigorú rendszer?
A szabadság teljes hiánya
A beérkezés napján a rabok egy 200 pontos szabályzatot kapnak, amit kötelező betartaniuk. A fegyelmezési kihágásokért – amik elkerülhetetlenek (főleg az elején) a rengeteg szabály miatt – magánzárkával és sétamegvonással sújtják őket.
Gyakorlatilag minden cselekedetük szabályozva van:
Sőt, még azt is előírják, hogy mire szabad és mire nem szabad nézni.
A rabok állandó rettegésben élnek, nehogy véletlenül elfordítsák a fejüket a tiltott irányba.
A napirend minden percét be kell tartani, szigorúan meghatározott testtartással és tekintettel.
A szabadság elvesztése tehát itt nem csupán annyit jelent, hogy cellákba vannak zárva, hanem egyúttal a saját testükbe is – gyakorlatilag mechanikus bábukká válnak, ez az igazi börtön a lélek számára.
Napirend
A rabok az idő nagy részét munkával töltik. Apró, egyszerű alkatrészeket szerelnek össze, de ha nincs munka, értelmetlen feladatokat kell végezniük, hogy elfoglaltak legyenek.
Például: origami hajtogatás, majd másnap a papír kisimítása.
A japánok úgy vélik, ez megakadályozza a verekedéseket és a zavargásokat. A valóságban azonban a rabok a teljes értelmetlenség érzésétől szenvednek.
Ez a fajta bánásmód hihetetlenül kegyetlen, sziszifuszi munkára emlékeztet, ami értelmetlen és végtelen. Ezzel szemben az európai börtönökben a rabok például olyan termékeket készítenek, amiket mások használhatnak – ez sokkal pozitívabb hatással bír a lelki rehabilitációra.
A japán börtönökben a rabok egyébként papírtányérból és műanyagpohárból esznek. A japánok attól tartanak, hogy a kerámia tányérokból szúróeszközt faragnának és megtámadnák vele az őröket.
Ezenkívül a japánok az eldobható csomagolások királyai, ők mindent fóliába és műanyagba csomagolnak, ami elég pazarló és szomorú, tekintve, hogy a világon mindenhol máshol igyekeznek visszaszorítani a műanyagfogyasztást az emberek.
Pihenés és büntetések
A kisebb kihágásokért nem magánzárkába küldik a rabokat, hanem kénytelenek 7-17 órát a hagyományos japán pózban (fenti kép), összekuporodva üldögélni. Még a képzett japánok lába is elzsibbad ennyi idő után. Ez vajon nem minősül egyenesen emberkínzásnak ?
A súlyosabb kihágásokért magánzárkát és sétamegvonást kapnak a rabok, pedig a sétaidő amúgy is csak 30 perc. Itt nem sétálhatnak együtt a udvaron és nem is labdázhatnak, mint az amerikai börtönökben. Mindenki a saját „betonkoporsójában” tölti a sétaidőt, ami 2 méter hosszú, 1 méter széles, és a tetején rácsos a mennyezet, hogy besüssön a nap.
Éppen ezért csak keveset sétálhatnak, általában akkor, amikor a nap a zenitjén van, és besüt ezekbe a „betonkoporsókba”.
Meglepő módon mindennek ellenére sokan vágynak arra Japánban, hogy újra börtönbe kerüljenek. Ennek oka, hogy a társadalom kíméletlenül elutasítja a volt elítélteket, a társadalmi megbélyegzés gyakorlatilag letörölhetetlen. Kizárólag 40 jen/óra bérért tudnak munkát találni, amivel még jól lakni sem tudnak igazán.
Szerinted a japán börtönök vagy az európai börtönök felfogása hatásosabb a rabok megreformálása és jó útra térítése végett?
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
