A nagy földrajzi felfedezésekről szóló könyvekben gyakran olvashatjuk: a történelem első világkörüli útját végző Ferdinand Magellán tengerészei gyakran még a saját cipőjüket is szívesebben ették meg a nyílt óceánon, mint hogy a frissen kifogott halakból lakmározzanak.
De miért nem fogtak és ettek halat, mikor bőségesen volt belőle a vizekben? A Liked.hu-nál kíváncsiak voltunk rá, ezért úgy döntöttünk, hogy utánajárunk.
Mint kiderült, a jelenségnek több oka is volt. Alább ezeket fogjuk részletezni.
Először is, a spanyol és portugál tengerészek legtöbbször olyan vizekre utaztak, amelyeken még soha nem járt európai. Ma a biológusok több mint 40 ezer különféle óceáni halfajt különböztetnek meg, de nem volt ez mindig így. Régen a tengerészeknek fogalmuk sem volt arról, hogy melyik hal ehető, melyik ehetetlen, melyik mérgező vagy melyik nem mérgező.
A Ciguatera, a trópusi halak ciguatoxin mérge okozta súlyos és halálos betegség a mai napig rémálom a tengerészek számára. Szerencsére ma már tudjuk, hogy mely halak hordozzák a legnagyobb valószínűséggel.
wikipédia
Mivel egyetlen kapitánynak sem volt joga kockára tenni a legénység egészségét több ezer kilométerre a parttól, ezért a többségük inkább megtiltotta az óceáni halak fogyasztását.
A spanyolok, mint nagyon buzgó katolikusok, ha óceáni halat fogtak, ezüst keresztet tettek rá – úgy vélték, ettől „ehetővé” válik a hal. Nos, az ezüst fertőtlenítő hatása közismert, de azért ez a módszer önmagában még kevés volt. A halak mérgezőségét ezért úgy is tesztelték, hogy levágtak belőlük egy darabot és megetették a sirályokkal, illetve a fedélzeten található legyekkel, ha sirály nem volt a közelben.
wikipédia
A tengerészek ősidők óta tudták: ha nagy mennyiségben esznek halat, az megbetegítheti az embert. A tudósok később kimutatták, hogy ezért a halakban található nyomelemek, valamint az A-vitamin túlságosan nagy mennyisége volt a felelős.
Ne feledd, hogy egy fából készült hajón halat sütni nem könnyű feladat. Nem volt tűzifa vagy kályha, ráadásul a halak tisztításához és főzéséhez is jelentős mennyiségű édesvízre lett volna szükség a hajón.
Ráadásul a megszokottól eltérő ételek, például az egzotikus halak fogyasztása könnyen gyomorrontáshoz vezethet még akkor is, ha maga a hal teljesen ehető. A kapitányok már csak ezért sem kockáztatták meg, hogy hallal etessék a legénységet.
Különleges tengeri babonák voltak a vízi élőlények fogyasztásával kapcsolatban. Például a tengerészek nem ettek cápát, mert kellemetlen dögevőnek, az óceán hiénáinak tartották. Nem fogtak delifeneket – ezeket tengeri kabalaállatnak tartották!
wikipédia
Ne feledjük továbbá, hogy a nagy földrajzi felfedezések korának tengeri útvonalai gyakran az úgynevezett „lovas” szélességeken (horse latitudes) történt. Ez az északi és déli 30-as és 40-es szélességi körön található holt zónák gyűjtőneve, ahol vagy egyáltalán nincs hal, vagy nagyon ritka.
Általánosságban is elmondható, hogy a nyílt óceánban a halak gyakran nagy mélységben úsznak, a 15-17. századi felszereléssel pedig viszonylag kevés esélyük volt arra a tengerészeknek, hogy halat fogjanak, pláne a vitorlás hajók gyors sebességét figyelembevéve. A matrózoknak nem volt kedvük leereszteni a vitorlákat csak azért, hogy horgászni kezdjenek, mivel sokkal célratörőbb volt inkább gyorsan elérni az úticélt, és ott lakmározni egy jót. Egy vitorláshajóval halrajt kergetni szintén nem könnyű feladat.
Volt még egy másik indok is, amiért a tengerészek nem bajlódtak a halászattal, ez pedig az volt, hogy a nagy földrajzi felfedezések idején a hajókon nem utaztak halászok. A legénység száma is minimális volt, és mindegyik tengerésznek meg volt a maga fontos feladata a hajón, ami mellett nem volt ideje és fölösleges figyelme arra, hogy a horgászatra koncentráljon.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
