A tanár-diák és tanár-szülő kapcsolat nem mindig megy zökkenőmentesen, de főként a szülők azok, akik nagyon meg tudják nehezíteni egy-egy tanár életét.
Éppen ezért az egyik internetes fórumban a tanárok név nélkül elmesélték azokat a könnyen észrevehető intő jeleket, amik alapján már egy rövid beszélgetés után is jól látszik, hogy nem lesz könnyű együtt dolgozni az adott diákkal vagy szülővel.
1 ,,Több területen is dolgoztam már gyerekekkel (például iskolában és magánóvodában), és a legnagyobb „ezzel nehéz lesz” red flag számomra az a beszélgetés, amikor egy szülő így kezdi: „Nem hiszünk ebben vagy abban…”. Ez szinte mindig olyan szülőt jelez, aki jobban ragaszkodik a nevelési filozófiájához, mint a gyermeke valóságához, és az ilyen szülőknek mindig olyan gyerekük van, akinek szüksége van valamire, amit nem adnak meg neki.”
,,Nem hiszünk a fektetésben.” Nagyszerű, de a gyereked iszonyú alváshiányban szenved. „Nem hiszünk a nassolnivaló korlátozásában.” Nagyszerű, de a gyereked elhízott és semmi mást nem eszik csak halacskás kekszet. „Csak természetes termékeket használunk.” Nagyszerű, de a gyereked pelenkakiütésére nem használ a teljesen természetes, bio krémed, és orvoshoz kellene vinned. Csodálatos, hogy egyes szülőknek ilyen nevelési elveik vannak, de a gyermekók szükségleteinek kellene az első helyen lennie.”
2 ,,15 évig tanítottam, most is az oktatásban dolgozom, de most iskolai viselkedési szakértőként.
Segítek az olyan gyerekeknek, akiknek viselkedéstervekre van szükségük, és válsághelyzetben vagy konfliktusban lévő gyerekekkel is foglalkozom. Számos nevelési „red flaget” látok, de a legnagyobb, főleg a kisgyermekeknél, amikor fogalmuk sincs róla, hogyan nyugtathatnák meg magukat vagy hogyan találhatnának vigaszt felzaklatott állapotban. Amikor lehetőséget kapnak arra, hogy a lecsendesítő szobába vagy a tanácsadó irodába jöjjenek, és beszéljenek az érzéseikről, vannak olyan gyerekek, akiknek fogalmuk sincs, hogyan tegyék ezt! Megkérdezem tőlük, hogyan nyugtatják meg magukat otthon, és mindig, kivétel nélkül elmondják, hogy anya vagy apa tévét nézet velük, vagy elektronikus eszközöket használhatnak, ha szomorúak vagy dühösek. Természetesen az eszközöknek megvan a helyük a modern gyerekek életében, de soha nem helyettesíthetik az emberi kapcsolatot, főleg nem erős érzelmi események után. Ez egyre gyakoribb, és ezek a nagyon fiatal gyerekeknek fogalmuk sincsenek, hogyan dolgozzák fel az érzelmeiket.”
3 ,,Általános iskolai tanár vagyok.
A szülői kommunikáció rendkívül fontos a kisgyerekeknél. Azonban hatalmas intő jel számomra, ha egy szülő a kommunikációs kísérleteimre ZERÓ válaszreakciót mutat, vagy egy nem üzemelő számot ad meg (ami MINDIG előfordul). Valószínűleg ez így is marad az egész tanév alatt, függetlenül attól, hogy mi történik a gyermekükkel az iskolában. Számomra ez azt jelenti, hogy az iskolát/tanárokat ingyenes gyermekfelügyeletnek tekintik, és általában nem törődnek a többi dologgal (például a gyermekük jólétével vagy oktatásával).”
4 ,,Egy másik nagy red flag, amikor a szülők „kinevetik” vagy lebecsülik gyermekük rossz viselkedését, de felháborodnak, ha egy másik gyermek tanúsítja ugyanezt a viselkedést a gyermekük irányába.
Volt egy fiú az osztályomban, aki ütött, harapott, rúgott és dobált dolgokat más gyerekek felé. Eljutottunk oda, hogy be kellett vonni a Viselkedéstámogató Tervbe. A szülők azonban nem voltak hajlandók elismerni a helyzet súlyosságát. Most a húga van az osztályomban, és ő pontosan ugyanazt a viselkedést mutatja. Meg is harapott egy másik gyereket az arcán, felsértette a bőrét, és vérzett a gyerek. Az apa csak nevetett, mikor ezt elmondtam neki. Másnap a húga megütött egy másik gyereket, aki visszaütött, és piros foltot hagyott rajta. Az apa dühbe gurult, és azt követelte, hogy a másik gyereket tegyék át egy másik osztályba. Az ilyen szülői viselkedés csak zsarnokokat nevel, és a felelősségvállalás hiánya egy nagyon rossz példa a kicsiknek.”
5 ,,12 éve vagyok tanár. Nemrég a második osztályban tanítottam egy évet, ahol volt egy fiú, aki a kívánt/pozitív magatartást körülbelül 25%-ban mutatta, a többi időben pedig dacoskodott, a földre vetette magát, és sikítozott, sírt, ami általában abból eredt, hogy nem kapta meg, amit akart. Sok mindent kipróbáltam, hogy segítsek neki, például viselkedéstáblát az asztalán jutalomrendszerrel, vagy dicsérő üzeneteket. Ezek az eszközök csak kicsit tűntek hatékonynak. Aztán eljött a szülői értekezlet. Tudtam, hogy a szülei elváltak, és mindkét szülővel osztoznia kell az idején. Továbbá mindketten munkamániások voltak, ő pedig a középső gyerek volt a családban.
Az iskolai eseményeken megfigyelve az interakcióit az anyukájával és a testvéreivel, hirtelen rá kellett döbbennem, hogy otthon egyszerűen nem kapott semmilyen pozitív figyelmet vagy szeretetet. Hirtelen nagyon elszomorodtam miatta. Nagyon szerette a videojátékokat, és rájöttem, hogy az iskolában mindig róluk akart beszélgetni velem. Ezért elkezdtem érdeklődni irántuk, amikor csak beszélni akart róluk. Folytattuk a viselkedéstáblázat használatát is, és hamarosan a hisztik teljesen megszűntek. Sikerült szoros bizalmi kapcsolatot kialakítanom vele csupán azzal, hogy megfigyeltem, a szülei nem tudják megadni neki a szükséges figyelmet.”
6 ,,Gimnáziumi tanár vagyok, és a legnagyobb problémám az, amikor a végzősök már alig járnak be az órákra.
Amikor pedig a szülőknek próbálok szólni a hiányzásokról, azt a választ kapom, hogy „a jelenlét csak az iskolának fontos, mert abból kap fizetést.” Nem, kérem, a jelenlét azért fontos, mert a kis János minden tárgyból megbukik, mivel sosem jár be órára. Csak azért, mert a gyerek végzős, még nem végzett a középiskolával.”
7 ,,Középiskolai tanár vagyok.
Az a legbosszantóbb számomra, amikor a diákok nem jönnek hozzám közvetlenül megbeszélni a problémákat, hanem a szülőket „küldik csatába” maguk helyett. A fiatal felnőtteknek elengedhetetlen, hogy megtanulják hatásosan kezelni a nézeteltéréseket és a konfliktusokat. Igen, nehéz lehet a tekintéllyel bírókhoz fordulni, és kérdőre vonni valamit (például egy dolgozat osztályzatát). Azonban az ilyen helyzetek pozitív kezelésének elsajátítása elengedhetetlen életkészség. 25 éves korodban sem fogják a szüleid felhívni a főnöködet, hogy szóljanak néhány jó szót az előléptetésed miatt.”
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
