Kívülről olyan, mint egy madárfészek, valójában azonban a világ legelőkelőbb erdei hoteljének egyik szobája

A világ gondjai elől elrejtőzni kívánó emberek örülhetnek, hiszen ma már nem csak egy városszéli hotelban találhatnak menedéket ha ki szeretnének kicsit szakadni a belvárosi élet forgatagából, hanem ezernyi más megoldás között, akár egy extrém erdei hotelban is megszállhatnak, ahol aztán kilométerekre tőlük biztos, hogy senki sem fogja őket megzavarni.


Az alábbi erdei hotelt Svédország szívében találhatjuk, különlegessége pedig, hogy ,,szobái" egymástól távol, a fákon kaptak helyet. A több méteres magasságban található hotelszobák egytől-egyig egyedi dizájn szerint készültek, éppen ezért ha úgy tartja kedvünk, megszállhatunk akár egy madárfészekben, egy szitakötőben, egy UFO-ban, vagy éppen egy tükörkockában is. Félreértés ne essék, itt más erdei házaktól eltérően cseppet sem kell mellőznünk a luxust, sőt...a legjobb, ha megnézzük, hogy mi is lakozik ezeknek a lélegzetelállító építményeknek a belsejében...

1.  Madárfészek

A külseje alapján gyakorlatilag meg nem mondaná róla az ember, hogy nem egy óriás méretű madár fészkéről beszélünk, az egyetlen árulkodó jel, hogy mégis talán ember alkotta építményről van szó, a lehúzható létra, melynek segítségével az emberek ki és be tudnak jutni a ,,hotelszobába".

Bár kívülről nem észrevehető, a szoba falán valójában apró kis ablakok is helyet kaptak, így ha be nem is feltétlenül lehet látni napközben, a vendégek azért mégiscsak gyönyörködhetnek az őket körülvevő érintetlen természetben.

2.  ,,A hetedik szoba"

A minden fantázia nélkül csak ,,hetedik szobának" nevezett építmény már jóval komolyabb, mint az előző madárfészkes szoba, ez ugyanis már 5 személy kényelmes befogadására készült, alapterülete pedig mintegy 75 négyzetméter, ami nem meglepően az árán is megmutatkozik.

Az erdei kulipintyó egy napi bérlése valamivel több, mint fél millió forintba kerül, így habár mindenki nevében nem beszélhetek, de én valószínűleg azért kevés napot fogok itt eltölteni a világ elől rejtőzve.

Az itt megszálló vendégek egyébként 10 méteres magasságban élvezhetik a nem mindennapi luxus nyújtotta pihenési lehetőségeket.

3.  Tükörkocka

Ez a 4x4 méteres oldalakkal felszerelt különlegesség tetőtől-talpig tükörből készült, hogy még jobban elrejtőzhessen a vadregényes környezetben.

Az ügyes tervezésnek köszönhetően nappal gyakorlatilag teljesen észrevehetetlen, ahogy azonban leszáll az este és felkapcsolnak odabent a fények, már a külvilág számára is láthatóvá válik.

A belsejében - bár semmi ördöngösség sincs - minden megvan, amire egy, a világtól távol megpihenő utazónak szüksége lehet.

Bérleti díja csak úgy mint az első madárfészkes építmény esetében (ahol habár nem írtam árat, de akkor ezt most itt egyúttal pótolnám...) 200 ezer forint körül mozog.

Még nincs vége, a következő oldalon folytatjuk az erdei hotel ,,szobáinak" bemutatását!


Tetszett? Érdekesnek találtad? Oszd meg a barátaiddal!

90
14
90, 14 pont
MI A REAKCIÓD?
Vicces Vicces
1
Vicces
Imádom Imádom
5
Imádom
Érdekes Érdekes
12
Érdekes
Szomorú Szomorú
0
Szomorú
LOL LOL
1
LOL
Ötletes Ötletes
22
Ötletes
Hűha Hűha
8
Hűha
Cuki Cuki
4
Cuki
Menő Menő
4
Menő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Bejelentkezés

Csatlakozz közösségünkhöz!

Még nincs Liked.hu profilod?
Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Regisztráció

Légy Te is része a közösségünknek!
vagy

Válassz egy típust

Cikk Kép Lista Szavazás Kvíz Videó Zene Galéria