A Föld első civilizációi a Kr. e. 4. évezredben jelentek meg, szinte szinkronban szerte a bolygón: Egyiptomban, Mezopotámia területén, Indiában, a Távol-Keleten, sőt még Peruban is. Tekintettel arra, hogy a „civilizáció” fogalmának definíciója nem egyértelmű, és igazából nézőpont kérdése, nem releváns a vita, hogy az egyiptomiak vagy a sumérok voltak-e az elsők.
Akárhogy is, 5500 évvel ezelőtt valami olyasmi történt a Földön, ami a kultúrát egy új szintre emelte, egy olyan szintre, amit korábban elérhetetlennek tartottak.
Könnyen elcsábulhatunk a Lemúria, Hüperborea és Atlantisz (ami elsüllyedt) civilizációk gondolata mentén, vagy akár a földönkívüliekhez is folyamodhatunk a paleokontaktus hipotézis keretében. De jobb elkerülni a kitalált entitásokat, mivel nem adnak magyarázatot a megfigyelhető jelenségre. A valóság az, hogy a civilizációk a maguk idejében jönnek létre, nem előbb és nem később, mint az események általános fejlődésének, és ezen belül az ember fejlődésének törvényszerű eredményei.
Minden 12 000 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Würm-glaciális időszak hirtelen véget ért. A jégkorszak 100 000 évig tartott. A gleccserek néha visszahúzódtak, hogy lendületet vegyenek, de ez csak trükk volt: visszatértek, és minden alkalommal egyre beljebb hatoltak, 20 000 évvel ezelőtt pedig minden rekordot megdöntöttek. Épp ezért mindenki hozzászokott már a válsághoz, és ahhoz, hogy évről évre egyre csak rosszabb hely lesz a világ, de hirtelen minden megváltozott. A váratlanságtól még a mamutok is kihaltak. Az embereknek alkalmazkodniuk kellett a boldogabb időkhöz, és egy teljesen más klímájú világhoz.
A jégkorszak nem csak hideg volt (ahol valóban hideg volt, ott nem éltek emberek, de még mamutok sem), hanem száraz is. A gleccserek elszívták a párát a légkörből, maguk elé tolva a kiterjedt sivatagok, félsivatagok, és jobb esetben sztyeppék vagy tundrasztyeppék övezeteit.
Az Egyenlítőhöz közelebb természetesen megmaradt a nedves erdők zónája. De itt van egy bökkenő. Az erdők, ahol a vadászat során a látás kevésbé fontos, mint a szaglás és a hallás, az ember számára szokatlan és kényelmetlen volt, így ezeket a területeket utoljára népesítették be.
Tehát az emberek a sztyeppéken és félsivatagokban éltek, és nomád életmódot folytattak, ahogyan később is tették ezen a vidéken. A technológiájuk mezolitikus szinten állt, azaz széles körben használtak fat- vagy csontnyelű szerszámokat, melyek pengéi apró, beragasztott kovakő- vagy obszidián darabokból készültek.
Ezek a szerszámok könnyűek voltak, ami elengedhetetlen volt a gyalogos nomádok számára. A jégkorszak utáni életmódról képet alkothatunk az ausztráliai őslakosok példáján, akik megőrizték a minimalista termelési és fogyasztási hagyományokat.
A gleccser visszahúzódása drasztikusan megnövelte a termőföldek biológiai produktivitását, és már 9-12 ezer évvel ezelőtt is elindította a „települési gyűjtögetés” furcsa jelenségét, amely ott terjedt el, ahol a vadon termő gabonafélék vagy más ehető növények gazdagon fordultak elő. Ebbe a korszakba tartoznak az első állandó települések (mint a Çatalhöyük) és a mezolitikus templomok (Göbekli Tepe). A településekre alkalmas területek szétszóródtak a bolygón, és nagyrészt egybeesnek a civilizációk keletkezési zónáival.
Azonban a civilizációk kialakulásáig még hosszú út vezetett. Először ki kellett találni a mezőgazdaságot. A „vad” földek gyorsan kimerültek, mivel az ember megakadályozta a búza szaporodását, a gyomnövények pedig benőtték őket. Ha már felépítettek egy erődöt és egy templomot, nem volt célszerű máshová menni. Szántani kellett.
Sok mást is ki kellett találni, a raktározási edényektől kezdve. Korábban ilyen probléma nem volt, a vadászok és gyűjtögetők nem szereztek be több élelmet, mint amennyit meg tudtak enni. Most azonban rágcsálók lepték el őket, ha túl sokáig tárolták. A letelepedés ösztönözte a feltalálást, de a folyamat időt vett igénybe.
Ennek eredményeként a teljes értékű neolitikum csak 6000 évvel ezelőtt kezdődött el. A földművesek ekkorra már messze elterjedtek az eredeti régiók határain túl, és benépesítették az összes kedvező klímájú területet.
Azonban még mindig nem beszélhetünk civilizációkról. Hiányzott még egy kulcsfontosságú találmány: az öntözés. Minden ősi civilizáció ott jött létre ugyanis, ahol a földműveléshez öntöző- (vagy vízelvezető-) csatornákat kellett építeni.
Ezek ugyanis túl nagy projektek voltak egyetlen apró törzs számára. Olyan tömegeket összekovácsoló tényezőre volt szükség a létrehozásukhoz, mint az állam.
Következésképpen tehát a civilizációk gyakorlatilag nem jöhettek létre 6000 évnél korábban, mivel a technológiai fejlődés még nem érte el az ehhez szükséges szintet. A bolygó egyetlen pontján sem. Hallott már valaki hüperboreai vagy atlantiszi kerámiáról? Ugye, hogy nem.
És miután felhalmozódott a tudás, – nagyjából egy időben mindenhol, mivel a letelepedésre alkalmassá váló zónákban (az emberiség fejlődési központjaiban) a feltételek nagyjából egyenlőek voltak – az államok ott jöttek létre, ahol objektív szükség volt rájuk. Más régiókban a civilizációk később, a bronz- és vaskorszakban jöttek létre, már az öntözés hatására.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
