A lakásbérlés néha igazi szerencsejáték! A szomszédok nem túl kedvesek, a lakás lepusztult, a tulajdonos pedig finoman szólva furcsa.
A válogatásunk szereplői megosztották, milyen szemtelen módon döntöttek a főbérlőik a bérleti díj emeléséről a szerződésük megkötése után.
13
A bérbeadónk fizeti a közösköltséget. Nemrégiben fel akarta emelni a bérleti díjat 20 ezerrel, vagy költözzünk el. Természetesen még fél éves határozott idejű szerződésünk van, szóval várnia kell kicsit.
12
A lakás tulajdonosa megakadályozta, hogy elköltözzünk tőle. Találtunk egy olcsóbb és jobb albérletet, de a múlt héten felhívta a tulajdonosát, és rákiabált. Az megijedt, és most nem engedi, hogy beköltözzünk hozzá. Sürgősen új lakást kell keresnünk, mert most már tényleg nagyon gázos itt lakni.
11
A főbérlőm fel akarta emelni a bérleti díjamat, mert néha nálam aludtak a barátaim. 🤷
10
Lakást akartunk bérelni, de az lett a vége, hogy a főbérlő arra a következtetésre jutott, hogy mivel a gyerekünk mozgássérült és az albérlet közel van a kórházhoz, ezért túl könnyű dolgunk lenne, úgyhogy tőlünk 10 ezer forinttal többet kér bérleti díjként, mint másoktól. Nem béreltük ki.
9
Fuuhh… Bérlek egy lakást, és a hibás fűtés miatt az egész telet elektromos fűtőberendezéssel kellett fűtenem… A villanyszámla 30 ezerrel emelkedett havonta. A lakás tulajdonosa azt mondta, hogy januártól a rezsiköltséget külön kell fizetni, és nem lesz többé a bérleti díj része… Még abban a hónapban elköltöztem.
8
2 évig éltem egy „ez csak egy hónapra jó” állapotú lakásban: levált tapéták, amik tuti idősebbek nálam, és mennyezeti csempék. Vettünk mosógépet, mikrót és mindenféle apróságot. Mindent megjavítottunk, amit lehetett, felraktunk sarokvédőket, beszereltünk kamraszekrény ajtókat, sőt, még törölközőtartókat és tükröket (!) is magunk vettünk. Beöltözéskor nem szóltak, hogy már 2 hónapja nincs meleg víz. Kértük, hogy vegyenek egy bojlert – „Nem fogunk semmit venni, mindent maguknak kell megoldaniuk.” Felraktuk a boilert – „És ki engedélyezte a lyukat a falban?”. Fél évig trükköztek a rezsivel (nem mutatták meg a számlákat, csak miután úgy döntöttünk, hogy utánaszámolunk a mérőórák alapján).
Azt mondták, hogy „talán egy kicsit felújíthatnánk a lakást” – „Ha akarják, nyugodtan csinálják meg saját pénz”. Bejött a lakásba előzetes bejelentés nélkül, végigsétált a lakáson, sőt, még azt is kérte, hogy nyissam ki a hűtőt, hogy megbizonyosodjon a jó állapotáról. Aztán 30 000 forinttal fel akarta emelni a bérleti díjat. Nagyon megsértődött, amikor elköltöztünk, és hogy nem szóltunk neki legalább egy hónappal előre. Természetesen mindent leszedtem és elhoztam, még a felrakott kampókat is.
7
A főbérlőm azt mondta, hogy túl jól élek. Látta rajtam, hogy új manikűröm és pedikűröm van, illetve a Facebookon leellenőrizte, hogy nemrég étteremben jártam, úgyhogy – mivel szerinte nekem ez szemmel láthatóan belefér – közölte, hogy fel akarja emelni a bérleti díjat 30%-kal.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK