HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

Egy háromgyerekes anyuka kísérletet végzett, hogyan befolyásolja a megjelenését, ha 36 órán keresztül nem alszik

    A kísérletek végzéséhez nem kell tudósnak lennünk, hatalmas laboratóriummal és csomó kémcsővel. Elég, ha olyan őrültek és tettre készek vagyunk, mint a 39 éves háromgyermekes anya, Lynsey Hope, aki egy nap úgy döntött, hogy kísérletet végez magán. A nő 36 órát töltött alvás nélkül dokumentálva, hogy miként hatott a megjelenésére ez a hosszú idő.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál minket teljesen sokkolt az édesanya átalakulása, ezért úgy döntöttünk, hogy veletek is megosztjuk az őrült kísérletét, kihangsúlyozva azt a tényt, hogy ezt senki ne próbálja utána, mert veszélyes.

    1 óra alvás nélkül

    Lynsey Hope alvás 1 óra

    Első nap, reggel 6 óra. Lynsey elismeri, hogy három gyermekének köszönhetően nem ismerős számára az alváshiány jelensége. A nő korán ébredt, és elmondása szerint már akkor sem tetszettek neki a szeme alatt keletkező táskák.

    4 óra alvás nélkül

    Lynsey Hope alvás 4 óra

    10 órakor a nő zuhanyozni ment és könnyű sminket készített.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    8 óra alvás nélkül

    Lynsey Hope alvás 8 óra

    Lynsey sétálni ment a gyerekekkel és edzett kicsit, elmondása szerint ez nagyon jót tett neki.

    13 óra alvás nélkül

    Lynsey Hope alvás 13 óra

    19:30-kor Lynsey lefektette két gyermekét, megmosta az arcát, és hidratáló krémmel kente be azt. Elismerte, hogy eddig elég vidáman érzi magát.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    18 óra alvás nélkül

    Lynsey Hope alvás 18 óra

    Lynsey általában 22 óra körül megy lefeküdni, de ma nem. Megcsinálta a házimunkát, tévét nézett, de éjfél körül már majd leragadtak a szeme. Ennek megakadályozása érdekében hideg vízzel mosott arcot, ami elmondása szerint nagyon jól bevált.

    22 óra alvás nélkül

    Lynsey Hope alvás 22 óra

    Hajnali 4-kor Lynsey a tükörbe nézett és rájött, hogy szörnyen néz ki, véleménye szerint sokkal idősebbnek látszik a koránál.

    25 óra alvás nélkül.

    Lynsey Hope alvás 25 óra

    Lynsey már több mint egy napja van ébren. Hogy elrejtse a hosszú ébrenlétének nyomait, úgy döntött, hogy felrak magára egy sminket.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

9 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Ilyen öreg nőnek minek kell gyerek? Van vagy 50 éves legalább. Max. unoka való neki.
    • A leírás néha elég sok mindent elárul:D "mint a 39 éves háromgyermekes anya"Még kicsit távol van az 50-től:)
      • 9,110
        Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
        Látom, te is mindent elhiszel, amit eléd tesznek. Gondolkodás, drága! Csodákra képes. Ha egy ilyen csuparánc nő 39 éves, akkor én 16 vagyok b+szod.
      • 9,110
        Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
        Megáll az elmém, 69 évesen nincs ennyi ráncom. Akkor tényleg 16 vagyok?
      • Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint maga, Nyanya.. Elég sok tényező befolyásolja, hogy ki hány évesen, hogy néz ki! Ahogy azt is, hogy ki mennyire rosszindulatú! Maga védett korban van, ezért nagyon!
    • Akár nyanya, akár nem, igaza van! Én 37 éves nő vagyok, szóval csak 2 év van közöttünk az anyukával. Sajnos eléggé ráncos a bőröm, legalábbis ha összehasonlítom magam a velem egyidősekkel, pl. volt osztálytársaim képeit megnézem a Facebookon, akkor azt látom, hogy ők sokkal jobban néznek ki, egyáltalán nincsenek ráncaik. Ezt nem is értem, de mindegy, nekem sajnos vannak. De ennél sokkal kevesebb! Ez a nő borzasztó öregnek tűnik, 50-es, sőt 60-as nőknek nincs ennyi ránca. Oké, ez egyénfüggő, de akkor is. Ez a nő szegény extrém rosszul néz ki.
  • Mi volt a célja a nem alvással? Mindegy mennyi idős,nem egyforma a bőrünk. Van akin korábban megjelennek a ráncok,van olyan szerencsés akin csak sok év múlva. Az ő bőrére alvástól,gyerektől függetlenül ,hidratáló krém, és folyadékbevitel kell.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.