HIRDETÉS BEZÁRÁS

25+ ember elmesélte, hogy mik azok a dolgok, amiket már most úgy csinálnak, mint az idősek

🔥 10 hozzászólás

    Az életkor nem csak a személyigazolványon látható szám – ez egy lelkiállapot. És nem csak az idősebb emberekre gondolunk, akik továbbra is 25 évesnek érzik magukat, hanem azokra az emberekre is, akik jóval korábban kezdtek el felkészülni a nagyszülők szerepére. Az interneten persze sok vicces tartalom található a nyugdíjasok szokásairól: panaszkodnak a mai ifjúság miatt, nem értjük, hogy miért korán reggel mennek vásárolni, stb. – de, mint néhány ilyen dolog annyira hasznos tud lenni, hogy a fiatalok is előszeretettel használják azokat.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most összegyűjtöttünk néhány internetezők, akik a közösségi oldalakon őszintén beismerték, hogy melyek azok a szokásaik, melyeket nagyon régimódi módon végeznek (és már nem aggódnak miattuk). Néhányat lehet, hogy mi magunk is kipróbálunk majd.

    • Kora reggel megyek az élelmiszerboltba. Az idős embereket sokáig nem értettem, hogy miért van ez a furcsa szokásuk, de az igazság az, hogy ilyenkor tényleg szinte senki sincs az üzletekben, és 30 perc alatt megjárhatom az egészet. © gudjuju / Reddit
    • 23 évesen elkezdtem cserepes virágokat ültetni, megtanultam kötni, varrni és mindenről jegyzeteket készítek. Az i-re a pont az volt, amikor kaptam ajándékba egy macskát. Azt hiszem, hogy az érzéseim és hobbijaim alapján én már 80 éves vagyok. © KseniaKilyushik / Twitter
    • Ma járt náluk a gyerekorvos, majd miközben beszélgettünk, egyszer csak mondta, hogy „írja le”. Elszaladtam tollért meg papírért, mire ő: „Ó, általában már mindent a telefonjukba írnak a szülők” – úgy éreztem magam, mint egy mamut. © Lilith_Ta_Old / Twitter

    Lefekvés előtti tetris

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Nem tudok elaludni a kedvenc fűthető párnám nélkül, még akkor sem, ha meleg van a házban. Szeretek különféle „tipikus” dolgokat kapni ajándékba, például takarókat vagy díszpárnákat. 27 éves vagyok. © Altair1208 / Reddit
    • Amikor felállok a kanapéról, morgok és nyöszörgök, mint egy igazi öregember. Néha sokáig nem találom a szemüvegemet, majd kiderül, hogy végig a fejemen volt. A hátam naponta 70-szer fáj, és ezt a listát a végtelenségig tudnám folytatni. © AllyBrat69 / Reddit
    • Időről-időre rá kell keresnem a neten a fiatalok által használt szlengszavak jelentésére. © OkayestSkier / Reddit

    Észrevétlenül támadó szokások

    • Tegnap a férjem rám nézett, és minden komolysággal megkérdezte, hogy szeretnék-e már aludni. 17:30 volt. © savearainbow / Reddit
    • Ma korábban eljöttem a munkahelyemről, hogy kicsomagoljam a vadonatúj porszívót, amit előző nap hoztak házhoz. Alig vártam, hogy az egész házamat kiporszívózhassam. © cls107 / Reddit
    • Néhány éve van egy tipikus „nyugdíjas” szokásom: lefekvés előtt este egy pohár vizet teszek az éjjeliszekrényre az ágy közelébe, hogy ha felkelek, rögtön legyen mit innom. © Den_Muller / Twitter
    • Mutatóujjal gépelek a mobiltelefonomon. © OlyaLyolik / Twitter
    • Állandóan elfelejtem, hogy miért mentem a konyhába. © firegaming3 / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Időskori cipőkötés

    • Pár évvel ezelőtt rájöttem, hogy a szokásaim alapján bizony nagyon öregszem. Korán lefekszek aludni, a farmerokat kényelmes mackónadrágokra váltottam, kávé helyett teát iszok, könyveket olvasok, és néha programokat mondok le azért, hogy otthon maradhassak. © willow0281 / Reddit
    • Sosem gondoltam volna, hogy eljön az az idő, amikor nem szép fehérneműt keresek majd, hanem kényelmeset. © ChagovetsN / Twitter
    • Majdnem hangosan rákiabáltam pár gyerekre, akik a házunk előtt játszottak: „Szálljatok le a füvemről!” – de az utolsó pillanatban visszafogtam magam. 34 éves vagyok. ©  MidvalleyFreak / Reddit
    • A családom nagyinak hív, mert szeretem a levesbe meríteni a kenyeret. © twocopperjack / Reddit
    • Úgy tűnik, hogy a 23 éves lányomnak 70 éves problémái vannak: kötöget, olvas, nagyon lassan sétál, szörnyű a látása, mindig elveszti a szemüvegét, és állandóan fázik. © thekatrin111 / Twitter
    • Minden nap 6-kor kelek, még akkor is, ha nem dolgozok. Minden ízületem fáj. 33 éves vagyok. © Gru_Sha / Twitter

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Vízszűrő vs öregség

    • Aggódok azok miatt, akik egész nap a közösségi oldalakon lógnak. Többször is visszakérdezek, hogy „Mi?”, amikor nem hallom a beszélgetőpartner szavait. Újra és újra elmondom ugyanazt a történetet, anélkül, hogy észrevenném. És gyakran szinte vágyom rá, hogy valami finomat süssek a családomnak. © XwaitthisisnttumblrX / Reddit
    • Ma vettem egy kihajthatós telefontokot az iPhone-omra. Mi lesz a következő, várom a nyugdíjat és a ingyen tömegközlekedési jegyeket?! © Dr_Alice_Woods / Twitter
    • 24 éves vagyok, és egy órával korábban jöttem dolgozni, hogy elkerüljem a dugót. Az egyik kollégám is ugyanezt szokta csinálni, csak ő 54 éves. Általában együtt pihenünk és beszélgetünk a munkahelyünkön, amíg a többiek meg nem érkeznek. © MountainDude95 / Reddit
    • Nemrég olvastam, hogy „az öregség akkor kezdődik, amikor a gyógyszeres készletünk nagyobbá válik, mint a sminkkészletünk”. Nos, én csak egy ajakápoló rúzst használok, de a gyógyszeres készletemből már most az egész falut elláthatnám. © DepressiveSuga / Twitter

    Ajándékszatyor tele szatyrokkal

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

10 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Custom Avatar
    Az gond hogy 16 évesen már fáj a derekam, a térdem, a könyököm és a hátam is? Ráadáként mindig hatkor kelek...
    • Custom Avatar
      Menj el dokihoz, uj cipo, uj ágy, lehet eleg az agyracsot cserelni vagy a matracot. Ludtalp betét, torna. Ha fiatalon faj a váz mi lesz idoskorban? Addigra eldeformalodik. Magukkal szurnak ki az emberek, akik nem valtoztatnak
  • Custom Avatar
    Az miért is öregkori szokás hogy valaki olvas ? 9 éves vagyok és van vagy 150 könyvem és mindet olvastam 2x legalább !
  • Custom Avatar
    "Alig vártam, hogy az egész házamat kiporszívózhassam." Kérlek, látogass meg bennünket!

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.