HIRDETÉS BEZÁRÁS

Amikor már az esküvőből sejteni lehet, hogy a pár nem fogja sokáig bírni: 13 történet

Az esküvői szervezők jól ismerik már ezeket a jeleket.

    Az alábbi történeteket nagyrészt esküvői operatőrök és fotósok mesélik el, akiknek volt szerencsétlenségük személyesen is részt venni ezeken a „különleges” eseményeken.

    HIRDETÉS

    A bejegyzést a Reddit felhasználók megjegyzései alapján állítottuk össze .

    Esküvői katasztrófák 009
    • Minden menyasszonyi pohárköszöntő témája az volt, hogy „Annyira örülök, hogy végre találtál valakit, aki elviseli a szeszélyeidet!” Természetesen a pár nem bírta együtt fél évnél tovább.
    • A nagybátyám vőfélyének beszéde így kezdődött: „Már mondtam, hogy olcsóbb lett volna megvenni a zakómat, mint bérelni.” Ez volt ugyanis a nagybátyám harmadik esküvője, ami nagy meglepetésünkre most hat hónapnál tovább tartott. Erre nem számítottunk.
    Esküvői katasztrófák 008
    • „Nos, üdvözlök mindenkit! Örülök, hogy új és ismerős arcokat is látok.” – mondta a vőlegény bátyja a srác harmadik esküvőjén.
    • Egy szállodaláncban dolgoztam esküvőszervezőként. Az egyik esküvőn a vőlegény rájött, hogy a menyasszonyának viszonya van a bátyja legjobb barátjával. A menyasszony anyja már jóval korábban tudomást szerzett róla, de ragaszkodott a drága esküvőhöz. A vőlegény nem sokat ivott, de a lagzi tetőpontján felállt, és kijelentette, hogy mindent tud, és felbontja a házasságot. A nászútra a barátaival ment (ezt is a menyasszony szülei fizették, úgyhogy amolyan „érzelmi kártérítésként” tekintett rá).
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    Esküvői katasztrófák 007
    • A vidéki esküvő közepén hallottam, hogy a vőlegény hisztérikusan nevet. Aztán láttam, ahogy két barátja egy vergődő, sikoltó menyasszonyt cipel a tó felé. Belehajították a jéghideg vízbe a gyönyörű ruhájában és fátyollal. Ha azt mondanám, hogy a vízből előmászó menyasszony egy fuldokló patkányra hasonlított, az sértés lenne a patkányokra. A frizura, a smink, a ruha – minden tönkrement. A vőlegény csak nevetett. Szégyelltem magam miatta, és nagyon sajnáltam a menyasszonyt. Természetesen a házasság csak néhány hónapig tartott.
    • Videósként dolgozom. A vőlegény a lagzi után pár nappal felhívott, és megkért, hogy vágjam ki azokat a felvételeket, amelyeken más nőket méreget.
    Esküvői katasztrófák 005
    • Az egyik barátunk karácsonyra vett egy gyűrűt a barátnőjének. Egyértelműen jegygyűrű volt. De a lány azt állította, hogy csak „karácsonyi ajándék”. A barátunk is ezt a szöveget nyomta le, de mi tudtuk, hogy hazudik.
      Egy évvel a pár eljegyezte egymást. A menyasszony trópusi szigeten tartott esküvőről álmodott. A vőlegény szerette volna, ha én lennék a tanúja, de a menyasszony ragaszkodott hozzá, hogy a legjobb barátnőjének férje legyen inkább. A vőlegény elnézést kért tőlem, és végül nem is mentem az esküvőre.
      A legénybúcsú a nászút után volt. Mindenki jól érezte magát az ivászat és a vidám hangulat közepette. Ekkor a barátunk elárulta, hogy az első karácsonyi gyűrű tényleg jegygyűrű volt, de a menyasszony azt mondta, hogy ennél ő többet érdemel. Ezért vett neki egy kétszer drágább gyűrűt kétszer nagyobb kővel, amire a menyasszony már végre tényleg igent mondott. Három évvel később végül elváltak. A volt felesége most egy nála jóval idősebb férfitól vár gyereket.
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    Esküvői katasztrófák 003
    • Én vezettem az esküvőt, és a szertartás előtt azzal viccelődtem: „Még van idő meggondolni magatokat!”. A vőlegény szomorú pillantással a szemében így szólt: „Már késő.” Egy hétre rá a felesége megcsalta a szomszéddal.
    • Esküvői operatőrként dolgoztam, és a vőlegényre rögzítettem egy mikrofont a hangfelvételhez. Amikor beállítottam a hangot, a vőlegény átment egy másik szobába egy hölggyel. Betettem a fülhallgatót a fülembe, és hallottam, ahogy az „érdekházasságról” beszélgetnek, és a vőlegény nyugtatja a lányt, hogy a kapcsolatukon ez semmit sem fog változtatni.
    Esküvői katasztrófák 001
    • A menyasszony anyja szünet nélkül panaszkodott a vőlegényről a fotósoknak. Azt mondta, hogy a lánya túl szép ahhoz a fiúhoz, akinek odaígértét (ez egy indiai esküvő volt), és bárcsak inkább meghalna még az esküvő előtt, hogy ne kelljen látnia a lányát azzal a sráccal. Amikor a pár portréfotóit készítettük, a vőlegény odalépett hozzánk, és azt mondta, hogy nagyon fáradt, ezért jobb lenne, ha inkább a korábbi esküvőkön készített fotóinkat használnánk, és az arcát csak egyszerűen számítógéppel rátennénk a képekre. Három hónappal később a pár elvált.

    Ezek a történetek ismét rávilágítanak arra, hogy a házasság komoly elköteleződés, és nem szabad félvállról venni. A boldog házassághoz kölcsönös tisztelet, bizalom és szeretet szükséges, és fontos, hogy alaposan átgondoljuk a döntésünket, mielőtt örök hűséget esküszünk valakinek.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.