HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

21 ember, akik hadilábon állnak a szerencsével, és ez látványos kudarcokhoz vezetett

Régen azt hittük, hogy péntek 13-án jobb, ha el sem hagyjuk a házat, mert ilyenkor biztos, hogy kellemetlen kudarcok várnak ránk. Aztán később be kellett látnunk, hogy az átlagos mindennapok is épp eléggé balszerencsések, ráadásul statisztikák alátámasztották, hogy legtöbb szerencsétlenség (különösen a munkahelyen) nem péntek 13-án, hanem kedd 9-én következik be. Vannak azonban emberek, akiknek speciális nap sem kell ahhoz, hogy látványos kudarcok érjék.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál biztosak vagyunk abban, hogy a kellemetlen kudarcok és szerencsétlenségek feldolgozásának egyik legjobb módja, ha a lehetőségekhez mérten kellő humorérzékkel és öniróniával állunk hozzájuk, a velük kapcsolatos történeteket pedig a barátainkkal vagy az internetezőkkel is megosztjuk. Pont úgy, ahogy cikkünk hősei is tették.

    1. 1 ,,Kiderült, hogy a "kerámia" munkalapom valójában edzett üvegből készült."


    2. 2 ,,Kivettem a sütőből az utolsó tepsi fahéjas sütit, és rá kellett jönnöm, hogy nem is fahéjas."


      Őrölt fahéj. / Őrölt kömény.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Egy barátom azt mondta, hogy az iPhone-okba épített digitális mérőszalag segítségével pontosan le tudom mérni a függönykészítéshez szükséges méreteket."


    4. 4 ,,Az én feladatom lett volna elintézni az egyik kollégánk születésnapi tortáját, de megfeledkeztem róla."


    5. 5 Ha valaha is töprengtél már azon, hogy mi történne, ha körömlakklemosó ömlene a billentyűzetedre, nos akkor íme:


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,A barátom úgy döntött, hogy kimossa a párnáját."


    7. 7 ,,Megpróbáltam mini-hotdogokat sütni, de a kolbászok kimásztak a tésztából."


    8. 8 ,,Az egyik labortársunk ma elfelejtett váltócipőt hozni."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Nyugodj békében, fokhagymás kenyér."


    10. 10 ,,Kiderült, hogy jobb, ha nem rendelek többé semmit az internetről."


    11. 11 ,,Az unokatestvérem horgászni ment, és az egyik haverja otthon hagyta az evezőjét."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,Az eltört csuklóm rosszul gyógyult be, úgyhogy így néz ki most a kezem."


    13. 13 ,,Elfelejtettem, hogy időpontot foglaltam a fogorvoshoz, és nem volt időm átöltözni. Az asszisztens azt hitte, őrült vagyok."


    14. 14 A legjobb hely, ahol csak egy golflabda landolhat.


    15. 15 ,,Az egyik barátom egy autókereskedés mellett lakik, és ma elfelejtette behúzni a kéziféket a kocsiján."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    16. 16 ,,A szomszédaim elutaztak a hétvégére, de valamit itt felejtettek."


    17. 17 ,,Éreztem, hogy elfelejtettem valamit."


    18. 18 ,,Hajnali fél ötkor hangos zajra ébredtem. Azt hittem, hogy valaki behajtott a konyhánkba a kocsijával, de nem: az üvegasztalunk minden ok nélkül darabokra robbant."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    19. 19 ,,Elfelejtettem vizet önteni a kenyérsütőbe, így az 5 óra sütés után, most az egész házat borzasztó szag borítja."


    20. 20 ,,A legjobb módja annak, hogy gyorsan felébredj, ha a lányod leejt egy egész doboz csillámport."


    21. 21 ,,Ezzel eldőlt: nem lesz több gyerekem."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.