HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20+ vidám történet olyan emberekről, akiknek egy pillanatra kihagyott az agyuk

    Nemrégiben megosztottunk néhány vicces történetet arról, hogy mi volt a legnagyobb hülyeség, amit életük során hallottak az emberek. Az emberi hülyeségben viszont az a jó, hogy kifogyhatatlan, így rövid időn belül egy újabb izgalmas listát tudtunk készíteni azokról az emberekről, akik maguk is meglepődtek, hogy a rokonaiknak, barátaiknak vagy kollégáiknak mennyire hiányosak az alapvető ismereteik.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most összesen 25 ilyen történetet gyűjtöttünk össze, és magabiztosan kijelenthetjük, hogy néhány szereplőnek közülük valószínűleg vissza kellene mennie és elölről kezdeni az általános iskolát.

    • Meglátogattam az egyik barátomat a munkahelyén. Szépségszalonban dolgozik, ahol szolárium is van. Nemsokkal később egy női társaság érkezett, az egyik lány pedig most először járt szoláriumban. A barátnője megmutatta neki, hogy merre kell mennie, ő pedig bement a szobába, ahol a szolárium található. Amikor lejárt az ideje, az ott dolgozó barátom bement hozzá, és a következőt látta: a lány meztelenül állt a szoba közepén, felemelt kézzel, a falhoz tolt szolárium mellett pár méterrel.

    Idióta emberek

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Az egyik ismerősöm egyszer sok ember jelenlétében kezdett el mesélni egy történetet: „Képzeld, tegnap voltam ilyen vérfertőzésen…” Összetévesztette a vérvizsgálattal.
    • Az egyik 50 éves barátom szerint a kanapé nem bútor. A kanapé az kanapé, a bútorok pedig a szekrények, asztalok. Mondja ezt azért, mert a kanapén, amit vásárolt a „kanapé” címke volt olvasható, míg a szekrényeken a „bútor” felirat. Egyébként szerinte az özvegyek meghaltak.
    • Az egyik ismerősöm randizott egy lánnyal. Kávézóban találkoztak, Napóleon tortát rendeltek. A lány ekkor elkezdte mesélni, hogy Napóleon egy nagyon híres tervező. Soha többé nem találkoztak.

    Hülye emberek

    • Az egyik szomszédomhoz látogatóba jöttek a nagyvárosi rokonai. El voltak ragadtatva a természet közelségétől, főleg a gyerekek, akik életük nagyrészét a városban töltötték. Elsétáltak a patakhoz, majd őrült módjára sikítva tértek vissza onnan, mondván, hogy szörnyű állatokat láttak a túlparton. Kiderült, hogy közönséges tehenek voltak.
    • Az egyik ismerősöm teljesen biztos volt benne, hogy a színészek azokban a ruhákban játszanak a filmekben, amiket otthonról hoztak. Vannak gazdagabb színészek – ők öltönyt viselnek, és vannak szegényebbek – ők mindennapi ruhában láthatók.
    • Az egyik volt barátom azt mondta a lányomnak, hogy a nőknek 2-vel kevesebb bordájuk van, mint a férfiaknak, hogy a gyomornak legyen hova nőnie a terhesség alatt. Nevettünk, majd felvetettem neki, hogy akkor mi a helyzet Évával, aki Ádám egyik bordából készült?

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Hülye emberek történetek

    • A manikűrösöm mesélte, hogy egyszer megkérte az egyik vendégét, hogy tegye a hüvelykujját a lámpa alá száradni, a lány pedig összezavarodott, nézte a kezét, mert nem tudta, hogy melyik a hüvelykujj.
    • Az egyik ismerősöm keresztrejtvény fejtés közben a „hol él a róka?” kérdésre azt írta: állatkert. Most egyébként egy óvodában igazgatóhelyettes.
    • Az egyik ismerősöm úgy véli, hogy a Mars egy csokoládé, a bolygót pedig Marx-nak hívják. Karl Marx-ról még sosem hallott egyébként, szerinte csak kitaláltam, hogy összezavarjam. A lány egyébként nagyon csinos és úgy számol fejben, mint egy számológép.
    • A férjem ma megszólalt, hogy a Föld forog a Hold körül. Kivel élek együtt, te jó ég?!

    Vicces emberek történetek

    • Egyszer, keresztrejtvényezés közben hangosan olvastam: „hat betűből álló madár”. A barátom erre rávágta: „sas!”.
    • Munka közben keresztrejtvényt fejtettem. Bejött egy ügyfél, és amíg sorban állt, úgy döntött, hogy besegít nekem és megoldja az 5 betűs szót: „Mi van a biatlonista lábán?” – erre beírta: „Zokni”.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

5 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Egyébként tényleg vannak olyan színészek akik saját ruhájukban forgatnak 😃
  • Minek bele ez a sok hulye gif? Csak nehezebb toluk olvasni a szoveget.
    • 10,394
      20 hozzászólásElső hozzászólásÖregmotorosBeszélgetésindítóLétrejött!Első reakcióTizedik reakcióMozinéző10 hozzászólás
      Hát fogalmam sincs, mi köze a gifeknek az olvasáshoz, de mondjuk tényleg feleslegesek.
  • 10,394
    20 hozzászólásElső hozzászólásÖregmotorosBeszélgetésindítóLétrejött!Első reakcióTizedik reakcióMozinéző10 hozzászólás
    Én csak örülök, hogy nincsenek ilyen hülye ismerőseim. Mondjuk én nem hagynám rá, bebizonyítanám, hogy milyen hülye :D

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.