HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20 fotó a fájdalomról és az örömről, amit csak a 90-es évek gyermekei érthetnek

    Bár minden kornak és minden generációnak megvannak a maga sajátos hóbortjai és szokásai, mégis talán a 90-es évek gyermekeit érte a legtöbb inger ilyen téren, hisz az ő fiatalságuk alatt olyan generációkat meghatározó változások történtek, mint az internet vagy például a mobiltelefonok elterjedése.

    HIRDETÉS

    Történt azonban még egy s más a 90-es években születettek gyerekkorában, melyek közül össze is gyűjtöttünk most néhányat, melyekre olykor mérges bosszúsággal, máskor örömkönnyekkel küszködve emlékszünk vissza.

    1. 1 Talán nem tettünk le sok dolgot az asztalra mi, a 90-es években születettek, de arra azért büszkék lehetünk, hogy mi sosem lennénk képesek úgy öltöztetni a gyerekeinket, ahogy minket öltöztettek anno.


        

    2. 2 Nem volt Facebook, és nem tudtuk, hogy mik azok a "közösségi oldalak". MyVIP és iWiW volt helyette, de ezekkel is megvoltunk.


        

    3. 3 Nehéz volt úgy játszani vele, hogy ne tegyük tönkre.


    4. 4 A hűtőt még nem a különböző országokból szerzett hűtőmágnesekkel, hanem matricákkal díszítettük.


    5. 5 2003-ban 1500 forint volt egy 30 napos tanuló BKV bérlet.


    6. 6 Minden egyes chipset annak reményében bontottunk ki, hogy talán egy új, ritka Pokémon tazo lapul majd a mélyén.


    7. 7 Ez egyedülálló rangot képviselt.


    8. 8 Nem volt még vörös szem csökkentő hiper-szuper kamera, ezért 100-ból 100 fotó ilyen volt.


    9. 9 Ezek akár a 90-es évek jelképei is lehetnének.


    10. 10 Az iskolából hazatérve lehuppantunk a tévé elé és a Varázslatos iskolabusz című mesefilmből tanultuk meg azokat a dolgokat, amikhez az iskolában túl lusták voltunk.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 11 Ha meg tudod nevezni a képen látható karaktereket, akkor Te még tudod, milyen volt igazi mesefilmeket nézni.


        

    2. 12 Mi még ezeket a mesefilmeket néztük, miközben mondjuk egy finom Bombi puszedlin nyammogtunk.


        

    3. 13 A PEZ cukorkák önmagukban is finomak voltak, de azért a hozzá kapható millióféle tartók tették igazán különlegessé.


    4. 14 Nem volt iPhone, meg 4K-s videojáték. Ilyen volt. És imádtuk. Aztán mikor megjelent a PlayStation 1, az maga volt a mennyország. Már amikor épp elindította a játékokat...azért mindig imádkozni kellett kicsit.


    5. 15 Egy ilyen telefonért bármikor eladtuk volna a lelkünket.


    6. 16 Ez felért egy mini-traumával.


    7. 17 Magunk sem tudjuk, miért...de menőnek tartottuk ezeket.


    8. 18 Kevés rosszabb dolog volt annál, mint amikor meghalt a Tamagotchink. 😓


    9. 19 A mai gyerekek már nem tudják, hogy miért olyan fájdalmas ez a pillanat.


    10. 20 Végezetül pedig az ikonikus szőnyeg. Nekünk még ez volt a Grand Theft Auto akkoriban...😀


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.