HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20 alkalom, amikor a dolgok úgy megváltoztak mosás után, hogy öröm volt rájuk nézni

    A takarítás nem könnyű feladat, ráadásul mindig komoly fizikai és szellemi felkészülést igényel. De hogy lehet motiválni magunkat arra, hogy kikapcsoljuk a tévét/számítógépet és felmosóvödröt fogjunk a kezünkbe? Valójában egyszerűbben, mint gondolnánk: csak nézzünk meg néhány frissen mosott házról, padról, padlóról vagy cipőről készült előtte-utána fotót, és máris megvan a kezdeti lendület.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most ehhez szeretnénk hozzájárulni 20 látványos fotó segítségével, ami után garantáltan mindenki kedvet kap majd egy kis takarításhoz a ház körül. 

    1. 1 Mosott kövek egy szökőkútban.


    2. 2 ,,A feleségem nem hitte el, hogy piszkos a padlónk, úgyhogy egy részét felmostam, hogy megmutassam a különbséget. Megjegyzés: nekünk nem kockás a padlónk.”


    3. 3 ,,Lemostuk a házat."


    4. 4 Ezt a templomot 134 évvel ezelőtt építették, és már senki sem emlékezett rá, hogy egyszer fehér volt.


    5. 5 ,,Egy másik McDonald's-ba helyeztek át, az első, amit letakarítottam a fritőz volt."


    6. 6 Mivel a New York-i házakat régen szénnel fűtötték, ezért többségük elég koszos lett az évek során.


    7. 7 ,,Nem vettem észre, hogy piszkos a hintaágyam, míg el nem kezdtem lemosni. A bal oldali részén az nem festék, hanem piszok."


        

    8. 8 Félig mosott katedrális.


        

    9. 9 Játszóház a takarítás előtt és után.


    10. 10 ,,Visszavettem a mólómat az algáktól."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

2 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
    • Hát azt, hogy alapból nem fekete-fehér a padló, hanem egyszínű (fehér) és a férj készítette rá ezt a "mintát" a koszból. :D

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.